előtted
lehunyom szemem,
az ég kék hullámaiba
temetlek
tüzes nyilakkal lövök
bégető bárányfellegekbe,
fény kell bármily sűrű a sötét
nem csak a pokol foglya kiált
ebben a mindenségben
amit
tenyeredben hordtál,
szavaiddal súgtál gyönyörűvé,
míg csillagról csillagra
pattog
szenvedő jajveszékelése
a szűnő időnek.

Dal lebeg a végtelen vizek
felett
egyre hangosabban
belekap vitorláim hamuvá
perzselve
suttogásod hallgatom
a mennybe meredve.

Újra a parton állok
nincs könny a szememben
csak egy világ omlik majd
össze
s én csak nevetek felette.

***

Albert Zsolt alkotásai a Lenolaj.hu oldalán