Fekete István: Grands Boulevards – Párizsi szösszenetek 21.

Jyll — Fri, 11 Jun 2021 16:05:48 +0000

„Én mindig Pestről álmodom, Nekem csak ő a Párizsom. A Nagykörút a Grand Boulevard, Az Oktogon a Place Pigalle…” …énekelte annak idején Zsolnai Hédi, majd így fejezte be: „S ha szél susog a pesti fák alól, Yves Montand szebben nem dalol.” A magyar sláger Montand sanzonjára reflektál, melyben arról énekel, hogy „szeret flangálni a nagykörúton” (« J’aime flâner sur les grands boulevards… »). Ez utóbbit Rátonyi Róbert is énekelte magyar szöveggel: „Nézd, oly csodás a Grand Boulevard…” Nos, innen (is) tudhatjuk, hogy a világ csaknem összes nyelvén elterjedt francia „boulvard” szó „körutat” jelent, azonban még a franciák közül sem sokan sejtik, valójában honnan is ered e szavuk. Jó pár száz évvel ezelőtt ugyanis, ha végigküldtünk volna valakit a boulvard-on, nagy valószínűséggel golyózápornak tettük volna ki őt, mivel a kifejezés a régi holland „bolwerk” (bolwerc) szóból származik, amely gátat, védművet, illetve bástyát jelent. Amikor a franciák meghonosították e kifejezést, kizárólag katonai jelentése volt: olyan földsáncot, illetve bástyát értettek alatta, amelynek elsődleges feladata egy ellenséges támadás elleni védelem volt. Persze, a szónak ma is megvan ez az értelme, csak nem használják, olyannyira, hogy kezd feledésbe merülni.

A boulevard szó mai, „széles, gyakran fákkal szegélyezett városi út” értelemben vett használata viszont éppen Párizsból eredeztethető. Valójában az első boulevard-ok a túlterjeszkedő város régi erődfalainak helyén keletkeztek, amikor a „Bölcs” V. Károly által a XIV. század második felében emeltetett, illetve észak-nyugaton a Napkirály apja, XIII. Lajos által a XVI. század közepén a mai Madeleine-templom felé kissé „kijjebb tolt”, ám száz évvel később már erősen leromlott állapotú várfalat 1668 és 1704 között elbontották. Napjainkban ezen hajdan bástyákkal tűzdelt, vizesárokkal körülölelt várfalszakaszok helyén nyolc körutat járhatunk végig a Madeleine-templomtól indulva, az operaház, a színházak és varieték sora, majd a Saint Denis- és a Saint Martin-kapuk érintésével egészen a Köztársaság teréig.

Később is épültek körutak. 1860-ban már a következő, az államnak nyújtott előleg fejében az adókat és vámokat beszedő főadóbérlők – közöttük az anyagmegmaradás törvényét megalkotó és igazoló, a forradalom idején azonban éppen adószedő volta miatt lenyakazott Antoine Lavoisier – követelésére emelt városfalat is elbontották. A francia forradalom előestéjén elkészült, valójában nem katonai, sokkal inkább gazdasági célokat szolgált, s a nép szemében gyűlöletes építmény helyén alakították ki a harmadik övet képező körutak vonalát (Batignolles, Clichy, Rochechouart stb.). Az 1920-as években a hetedik védőöv elbontásával keletkeztek a marsallokról elnevezett körutak, majd 1956 és 1973 között a nagyjából a mai Párizs határát jelentő, 35 km hosszú, 2×4 sávos gyorsforgalmi körgyűrű, a „boulevard périphérique”. (Érdekességként megjegyzendő, hogy a franciák ez utóbbin belül megalkották a „belső” és „külső körgyűrű” fogalmát; értelemszerűen a belsőn az óramutató járásával megegyezően, míg a külsőn ellenkező irányban halad – csúcsidőkben persze inkább araszol vagy éppenséggel áll – a forgalom.) A fentiekhez hasonló módon alakultak ki a Szajna bal partján is a körutak, ám ha „Grands Boulevards”-ról beszélünk, általában az első körutak összességét értjük alatta.

Arról viszont főleg a nagykörúti rikkancsok tehetnek, hogy az általuk árusított pletykalapok szenzációhajhász cikkeire és az e fajta újságírásra átragadt a bulvár jelző, szerzőikre pedig a bulvárlovag kifejezés. Ugyanígy illetik az alacsonyabb színvonalú színházi darabokat és szerzőiket is. És ha már említettük a sétálni, flangálni szerető Yves Montand-t, az effajta gondtalanul lófráló, kalapemeléssel köszöngető, a hölgyek figyelmét magára irányító emberekre a régi szép békeidő – a Belle Époque – idején külön szó született, a „boulvardier” (bulvározó), sőt a kifejezés tovább ragadt az elegáns, jól öltözött emberekre (akik ugyebár akár a Nagykörúton is sétafikálhatnának)… Nos, ennyit arról, honnan származik a „boulevard” szó, és az idők folyamán hogyan változott jelentése. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a XIX. század második felében a nagy városrendező Haussmann báró ex nihilo, azaz a semmiből is alakított ki körutakat. Míg hagyományosan a fentiek szerint épültek ki a boulevard-ok, ő a lebontott régi házak helyén előre megrajzolt fő közlekedési útvonalak gyanánt építtetett „körutakat” – eklatáns példa ezekre a ma nevét viselő Haussmann körút, vagy a Szajna bal partján ívelő Saint Germain körút… A képsoron a Nagykörút részét képező Boulevard Montmartre különböző arcait láthatjuk Camille Pissarro festményein; ő számos képen megörökítette a „Belle Époque”, vagy ahogy mi nevezzük: Boldog békeidők nyüzsgő, színes forgatagát.

[A Paris Zigzag cikke alapján; képek: Wikimedia Commons (CC0)]

Kapcsolódó írások:

Rátonyi Róbert – Lenolaj

Fekete István: Grands Boulevards – Párizsi szösszenetek 21.