A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag, emlékköves úton hosszan elkísér, felveszem az estét csillogó páncélnak, mindig akad álom, mely újat ígér. Ablakodból a fény kifolyik a földre, elmosódott szélű, amorf pocsolya, rácsuktad az ajtót a ringató csönd...