2024-12-21
Évforduló 10
Január 6. – VÍZKERESZT napja
Vízkereszt, azaz epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályok. Az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe.
Ezek közül később kel...
1766. január 6-án született FAZEKAS MIHÁLY költő
Apja állatorvos és gyógykovács volt. Iskoláit Debrecenben kezdte, de valami mellőztetés miatt összezördült tanáraival, és beállt önkéntes közlegénynek s Galíciában szolgált. II. József császár seregében a török elleni háborúban harcolt, majd előléptették, hadn...
1412. január 6-án született JEANNE D’ARC, aki SZENT JOHANNA , illetve az ORLEANS-I SZŰZ néven vált ismertté a kultúr-és vallástörténetben
Katolikus szent, francia nemzeti hős.
A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó g...
1928. január 6-án született BACSÓ PÉTER filmrendező, egyetemi tanár
Kassán született, édesanyja Palotai Boris írónő.
1946-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1950-ben diplomázott. Kezdetben dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott, első rendezése az 1963-as Nyáron egyszerű című film volt. Az...
1921. január 5-én született FRIEDRICH DÜRRENMATT svájci író, drámaíró, képzőművész
A második világháborút követő időszak német nyelvű irodalmának egyik legnagyobb hatású képviselője. Színműveit már életében számos nyelvre lefordították, és azokat mindmáig gyakran játsszák a világ színpadain. Sokan őt tartják a késő modern tragikomédia megter...
1932. január 5-én született UMBERTO ECO olasz író, tudós
Sokak szerint a modern európai kultúra egyik nagy tréfamestere.
Tudományos pályafutását középkor-kutatóként kezdte, Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a torinói egyetemen. Később vizuális kommunikációt és esztétikát kezdett taní...
1868. január 5-én jelent meg a legnépszerűbb dualizmuskori élclap, a BORSSZEM JANKÓ első száma
A lap 156 éve Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasókhoz Budapesten. Művészi igényű karikatúráival, szatirikus írásaival a Borsszem Jankó fennállása első fél évszázadában több mint kétezer fős olvasótábort toborzott magának, csökkenő népszerűsé...
Kr.e. 106. január 3-án született MARCUS TULLIUS CICERO, az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus
Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyo...
1922. január 3-án született NEMES NAGY ÁGNES költő, műfordító, esszéíró, pedagógus
A Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gá...
1920. január 2-án született ISAAC ASIMOV orosz származású amerikai író és biokémikus
Nevét a tudományos fantasztikus művei tették világszerte ismertté.
Rendkívül sikeres és kivételesen termékeny író volt. Több mint 500 kötetet és nagyjából 90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett. Népszerűek olvasmányos stílusban megírt tudományo...