2024-12-21
Évforduló 10
1957. december 2-án született B. TOMOS HAJNAL csángó magyar újságíró, költő
* Isten éltesse! *
Középiskoláit szülővárosában végezte (1976), majd a bukaresti külkereskedelmi (1978), illetve a szecselevárosi közélelmezési technikumban szerzett diplomát. 1979–85 között a brassói gépkocsigyárban dolgozott, 1985–93 között a négyfalusi po...
1804. december 2-án koronázták francia császárrá BONAPARTE NAPÓLEON-t,
a francia történelem talán legnagyobb, de mindenképp legtöbbet emlegetett, megidézett alakját.
Ragadványnevei: a korzikai vagy a kis káplár, ellenfelei pedig: a korzikai szörnynek és emberevőnek is nevezték. A világtörténelem az egyik leghíresebb hadvezére, a...
1800. december 1-jén született VÖRÖSMARTY MIHÁLY, költő, író, a magyar romantika egyik legnagyobb alkotója
A Velencei-tó mellett egy kicsiny falucskában, Kápolnásnyéken, szegény családba született. Szülőháza ma múzeum. Már 12 éves korától házitanítóként dolgozott. 17 évesen került a Perczel családhoz nevelőként, közben tanult és elvégezte a bölcsészkart, majd a j...
December 1. – A magyar rádiózás napja
1925. december 1-jén délután 5-kor, a Rákóczi út 22-ben ünnepélyes keretek között megkezdődött a Magyar Rádió rendszeres műsorsugárzása. Még ezen a napon este 8 órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel. A megnyi...
1935. december 1-jén született WOODY ALLEN színész, író, forgatókönyvíró, filmrendező, producer
A filmes világ egyik legizgalmasabb egyénisége. Szinte mindent tudunk róla, holott – talán – valójában semmit.
Zsidó családban született, hét éven át héber iskolában tanult, majd átiratkozott egy állami iskolába. A beceneve „Vörös” volt, mert vörös volt a haj...
1667. november 30-án született JONATHAN SWIFT angol-ír költő, író
A szatirikus hangvételű alkotások egyik kiemelkedő alakja.
A dublini egyetemen tanult, de a bizonyítványát csak kegyelemből (by special favour) kapta meg. Tanulmányai befejeztével Angliába utazott, ahol egy befolyásos nyugalmazott politikusnak, Sir William Te...
1835. november 30-án született MARK TWAIN (eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens) amerikai író, újságíró, humorista
Szegény, de a kor fogalmai szerint előkelő családba született, szülei révén olyan ír-angol felmenőkkel rendelkezett, akik már a függetlenségi háború előtt letelepedtek az Újvilágban. A házaspár hét gyermeke közül ő volt a hatodik. A család igyekezett tisztes...
1909. november 30-án született DARVAS SZILÁRD
költő, humorista, konferanszié. (A háború előtt Szarvas Dénes álnéven jelentek meg humoros írásai.)
Nyomdásznak tanult. Már fiatalon jelentek meg versei a Szép Szóban, a Korunkban és a Magyar Csillagban. A háború után kezdett el újságírással foglalkozni. Publ...
222 éve született Wilhelm Hauff német író, meseíró, a biedermeier korszak alakja
Wilhelm Hauff édesapja, Friederich Hauff Stuttgartban volt állami tisztviselő, majd miután 1809-ben meghalt, az anya négy gyermekével édesapjához, Karl Friederich Elsässerhez költözött Tübingenbe.
Wilhelm Hauff 1809 és 1816 között a tübingeni Schola Anatoli...
1907. november 28-án született ALBERTO MORAVIA (eredeti neve: Pincherle) olasz író
Apja építész és festő volt, anyja anconai, de származásilag dalmáciai volt. Nem fejezte be általános tanulmányait, mivel kilencévesen csontízületi tuberkulózissal fertőződött meg, amelynek következtében öt évig ágyhoz volt kötve. Három évet otthon töltött, m...