Ismerősei Gedeonnak hívták, egy mesekönyv címéről. Hogy mikor és miért volt gőgös gúnár, az már jótékony feledésbe merült. Aznap felhívta valaki. Jutalomról, büntetésről beszélt, de azt nem mondta, hogy melyik melyik. A panelban a meleg melegebb, mint máshol. Várta, hogy vége legyen ennek az egyoldalú beszélgetésnek. Pár éve egy elhagyott bútoráruházat őriztek együtt, de a fickó megketyósódott valami vallási izével. Amaz belső hangról beszélt, de neki inkább a morzsálódó kenyérrel volt baja, a legyek idegesítették, a szomszédból átszűrődő gyereksírás, meg az éjjelente nyávogó „kurvamacskák”, ahogy ő emlegette őket, ezzel az állandó jelzővel. „Mindamellett” – mondta a telefonhang, és ezt hősünk ropogósan, gúnyosan megismételte. Csend lett, még a hűtőszekrény is leállt, a telefont kinyomta, majd kikapcsolta, belehuppant mélyzöld foteljébe, csak annyit mondott: „idióták”.

A rozoga dohányzóasztalra feltett lábbal a visszahívott önvezető Teslákról olvasott, vagyis csak a főcímet, főként a képeket szerette nézni, szerette a cicis nőket, a vonatokat, a buszokat és persze motorokat, különösen a „dzsoppereket”. Szerette a sört üvegből inni, ehhez bekapcsolta a tévét, mindegy, hogy milyen műsor ment a háttérben benne. Időnként rákapott egy-egy kifejezésre, szavajárása lett: „alljas pribék” (nem helytelen írásmód, a hangsúlyt jelző dupla mássalhangzó) vagy „megkanccafülézném”, „fogykos”, ami éppen megtetszett neki. Amúgy nehezen jutottak eszébe a szavak, jó, hogy volt néhány behűtve, amit az alkalomhoz tudod passzíntani. Általában ingerülten reagált, szinte bármin képes volt felhúznia magát. Azon leginkább mikor barátai Bambának hívták. Valahogy mindig várt valamit, igaz, már egy ideje belefáradt a várakozásba is. Csak nézett. Úgy ahogy szokott. Olyan bambán.

Szomjas, harmincegynéhányéves piros camping biciklivel (ahogy ő mondta bicigli) közlekedett a városban. A közlekedési lámpák sosem zavarták, de az is igaz, hogy kevesen tudnak olyan lassan hajtani, mint ahogy ő tudott. A kiöregedett teherautósofőr kedvenc műintézményébe ritkán ment direkt, legtöbbször csak „arra kanyarodott”. Állítja, hogy az „olajozástól” jobban megy a légzés, az, amivel leszázalékolták, és amúgy meg patyolattiszta lesz az ember belseje tőle. Hipnotikus emelkedettséggel tudott beszélni hétköznapi dolgokról, ami az italozóban népszerűvé tette, s mivel ez néhány italmeghívást is jelentett az évek során, így kimunkált fellépésekké tisztult a képessége. A legismertebb „műsorszáma” a „Mindenkinek van valami düdüje” című egyenesen kulturális ívet húzott a „(nem csak) az a Tied, amit megiszol” alapvetés felé. Szomjasnak könnyen ki lehetett találni, hogy minek örül, hogy mitől oldódik a nyelve. Ilyenkor a „női mellek dicséretének” opusza is előkerült néha, a Playboy naptárokon képzett, értő közönség nagy megelégedésére. Az orosz ezüst-víz volt a kedvence, ezt a törzsközönség tudta.

Nem volt neki tabutéma. Bármikor tudott hallgatni. Nézése annyira együgyűen érdeklődő volt, hogy aki beszélt hozzá, az nem is sejtette, hogy kútba dobál kavicsokat. Amit viszont nem tudott elviselni, ha valaki hozzáért. Ezért nem ment piacra, nem utazott buszon, villamoson, nem szállt be liftbe, jobbára otthon ült. A barátai Tiplinek hívták, ha valahova el is ment, onnan idő előtt távozott. Lakásában szeretett lenni, a ki nem mondott szavakat a hasában gyűjtötte.

Tipliben nem volt csavar, végzetesen egyszerű fickó volt, ha igazat kellett adni, hát adott. Mindig annak, akit utoljára hallott. Így aztán nem voltak haragosai.

Potya, a III. kerületi TTVE harmadik kapusává érett. Lassan megkopott az általa gyakran hangoztatott „eljön az én időm” sóhaj. Élete csúcspontja, mikor egy gyereknapon felváltva védett Zsiborás Gáborral, a 11-es rúgó versenyen. Potya nehezen dolgozta fel, hogy Magyarországon annyi jó kapus van, és így neki még a kispadért is meg kell harcolnia. Nagy többségében az se sikerült neki. Ma leginkább filozofálással foglalkozik, mint például miért ne vásároljunk betétdíjas termékeket, vagy miért nem jó a lábujjközti pánt a strandpapucsokon, illetve az ótVAR videobíró hogyan öli meg a labdarúgás szépségeit. Mert a bíró a játék része, a szidalmazása pedig csoportegyesítő elem, amit a népi kantálás emel a jólismert irodalmi magasságokba, és rothadjon meg az öltönyös, korrupt FIFA.

„Vannak dologok, amit érdemes visszatartani.” – Sziget ezt hangoztatta, nem egyszer akkor is, ha épp semmihez sem volt a mondásának köze. Ez azonban cseppet sem zavarta, ilyenkor hamiskás mosollyal vizslatta a másik arcát, hogy mikor esik le neki a tantusz. Sziget egy szuterénben lakik, ami egykor asztalosműhely volt. Ablaküvegén keresztül a térdtől lefelé látszódnak a járókelők, leginkább a cipők, a szatyrok és a kutyák. A környékbeli nőket a vádlijukról tudta azonosítani, van, akiről azt is tudta, hogy pontosan mikor fog elmenni az ablak előtt. Sziget, csepeli gyerek volt, az erőműben dolgozott, amit a Trabant-kék melegítőfelsőjének felirata is sejtetett. Ma már az interneten trollkodik, még pontos j-vel írja az olyant, de már ért az atomenergiához, az űrprogramhoz, a gazdaságpolitikához, felszólal a vírusok elleni népegészségügyi intézkedési tervek ellen, tulajdonképpen bármiről és bármikor van hangsúlyos véleménye. Ő hívő. Az Istenek ugyan cserélődtek, de a hívőség makacs akarattal kéretlenül is szárnya alá veszi a vélt igazságot. Sziget pedig szereti az igazságot, s mivel szereti, így hirdeti is, mint egy jó misszionárius. „Buták az emberek” mondja, de nem lenézően, inkább megbocsájtóan, atyáskodó szeretettel.

Szabinak hívták a kollégái, mert állandóan azt kérdezte az irodától telefonon, hogy mennyi szabija van még. Jóravaló gyerek volt, talpig becsületes. Mondjuk nem tetőtől, inkább csak bokától talpig. Viszont a villástargoncával úgy forgolódott, mint más senki. Intralogisztikai szakember, mondta, ha épp idegenek kérdezték tőle. Baseball sapkában dolgozott, ahogy a szkanderes Stallone filmben látta, kimunkált, elpróbált, lassított mozdulattal megfordította a fején, hogy a simléder hátulra kerüljön. Ilyenkor volt benne valami elszántság, elmélyülés, koncentráció, ami a legnagyobb akcióhősök sajátja. Az ájfonja volt a mindene, hüvelykujjával villámgyorsan lapozta a facebook, a tik-tok és az insta oldalakat. Szabinak volt egy nagykorú metálfekete szuzukija is, ez az a kocsi, ami elvitte a csajozás újabb és újabb műveleti területére. Megállapodni sosem akart, hisz az első hét mindig a legjobb, azt ismételgette, hát ahogy éppen sikerült. Albérletének nappalijában szembetűnő egy nagyított fotó, amelyen kisiklott isztambuli villamos mellett pózol, úgy mintha ő terítette volna le. Szabi vonzódott a tragédiákhoz, a repülőszerencsétlenségekhez, a hajókatasztrófákhoz, a tömegbalesetekhez.

Pita, Gedeon, Bamba, Szomjas, Tipli, Potya, Sziget és Szabi egyedül élő férfiak, szavazópolgárok, akik a dögmelegben magukra maradtak gondolatiakkal. Mikor melyikkel.

***

Jóna Dávid alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Jóna Dávid tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, Péterffy András rendező osztályában végzett az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusát, továbbképzését végezte. A Zsámbéki Főiskolán, a vizuális műveltségi területen mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt oktatott, az informatikai műveltségi területen pedig webkommunikációt. Tizennégy éven keresztül vezette a főiskola filmklubját, tagja volt a Filmklub szövetségnek. 17 évig volt a Zsámbéki stúdió vezetője (1987-2004), a Főiskolai újságot szerkesztette, az intézményi, valamint Zsámbék honlapjának volt főszerkesztője. A Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), adásrendezője volt.

Az Országos Mozgókép-oktatási Egyesület alapításában aktívan részt vett, a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, az OKI felkérésére országos tantervet lektorált. Tanári segédkönyvet írt. Operatőrként és vágóként is dolgozott. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon (25. Budapesti Független Film és Videoszemle első díj (1994), országos különdíjak, Mediawave döntő, Fény-Árnyék külön díj).

Zsámbékon a főiskolai oktatás megszűnt, ezért váltania kellett: a Raiffeisen Bank, Belső Ellenőrzési Főosztály vezető munkatársa volt, auditor (2004-2011). Itt sem szakadt el az irodalomtól, művészettől, a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát szerkesztette.

Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője.

Az Art’húr Alapítvány elnöke, főszerkesztője. Az általa indított civil kezdeményezés, volt, hogy 10 ezer példányban megjelenő lapot működtetett, kiállításokat, színházi darabokat hozott létre, a Budapesti Kongresszusi Központban háromszor egész napos rendezvényt szervezett. Munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) alkotói barátsága (Gazduram vers-levélváltás), Faludy György és Utassy József támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, háromszor megjelent a Tolna megyei Kézjegy antológiában.

Családja

Szülei: Jóna István és Csepregi Zsuzsanna. Apai ágon debreceni cívis család, távoli rokona Vásáry Tamás karmester, Vásáry István (1887-1955) kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Anyai ágon hódmezővásárhelyiek, anyai nagyapja malomtulajdonos volt. Két gyermeke született: Jóna Borka Sára (1996) és Jóna Dániel (2001). A Zsámbékhoz közeli Mányon élnek feleségével Dr. Mosolygó Sárával.

Művei

Elmélkedések a médiapedagógiáról (1997) Kiadó: Art’húr ISBN 963-04-8561-3
Elmélkedések a webkommunikációról (2001) Kiadó: Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
Karinthy Frigyes filmes írásait, A gép hazudik címmel szerkesztő-kiadóként gondozta (1996) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-04-8521-0
Mányi bedekker – útikalauz, helytörténet – webes kiadás (2012)
Kísérletezik az életösztön – versfüzet, Kiadó: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1992) ISBN 963-73-06-161
Léleksztriptíz – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1994)
Kattintott egérkorszak – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1995)
Vadhajtás – Jóna Dávid versválogatás – Kanada, a vancouveri Brit Columbia Egyetem gondozásában jelent meg. (1994)
Védőháló – gyűjteményes verskötet (2007) ISBN 978-963-06-1934-9
Az Élet szövete – próza (2015) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-12-4498-4
Jóféle csönd – vers (2018) Kiadó: Hungarovox ISBN 978-615-5743-39-9
Költőpénz – vers (2019) Kiadó: Parnasszus (Turczi István) ISBN 978-963-9781-73-3
Gyöngyhalászok – Baranyi Ferenccel közös kötet, vers (2021) Kiadó: Kossuth 978-963-544-368-0
Dééévid, aranyapám – vers (2022) Kiadó: Hungarovox (Kaiser László) ISBN 978-963-534-116-0

(forrás: wikipedia.hu)

Kapcsolódó oldalak:

Art’húr Irodalmi Kávéház

Jóna Dávid alkotásai az Előretolt Helyőrség oldalán

Jóna Dávid alkotásai a Hetedik.hu oldalán

Jóna Dávid verse a Lenolaj.hu oldalán