Kelt kalácsot sütök, két hatalmas veknit, már alig várja a család, hogy süljön és kihűljön, hogy mielőbb lehessen enni, mint ama karácsonyi dalocskában. Előveszem a legélesebb késemet, hogy egyenletes szép szeleteket vágjak belőle. Sejtem az első szeletek után, hogy valami nincs rendben, a gyerekek is csodálkozva, mitöbb kérdőn néznek rám, sehogy sem értem, hogy történhetett, de hiányzik a töltelék a kalácsból. Keresem az ízesített diótölteléket, hát a konyhaszekrény legalsó polcán felejtettem. Restellem a dolgot, ilyet még sosem produkáltam. Fiaim azt mondják, nagyon finom a kalács tésztája. Rolandnak mentőötlete támad, kenjük rá a krémszerű tölteléket a kalács szeletekre, így is teszünk, elégedetten majszolják az új találmányt.

*
37.

Valahol egy tengerparti városban vagyok párommal, menyemmel és Olivér unokámmal. Szokatlan csendben sétálgatunk a kikötőben, fúj a szél, rideg kék a tenger, gyönyörűek a hullámok, de sehol egy hajó, sem csónak a láthatáron, pedig unokámmal erre várunk. Párom és a menyem hosszan nézik egymást, érzem valami készül, valami van a levegőben. Menyem töri meg a zavart csendet, szemlesütve, kezeit tördelve adja tudtomra, hogy egymásba szerettek a párommal, ők most szeretnének elutazni, én vigyázzak addig a gyerekekre, amíg vissza nem térnek egy pár hetes hajóútról. Érdekes, de nem érzek fájdalmat, sem csalódást a friss információk miatt, inkább a hiúságomon esett csorba ezekben a percekben, annyit azért megjegyzek, hogy majdnem negyven év korkülönbség van köztetek, eközben párom egészen a szemére húzza barna sapkáját, mintha szégyellné a történteket…

*
38.

Néhány ismerősömmel vidékre utazok, ott van egy kisebb kertes családi házam, idilli hely a barátokkal való közös időtöltésre, társasági együttlétre. Tartalmas, szép délutánt és estét képzelek magunknak, még a szemben lévő ház lakóit, új szomszédaimat is meghívom, annyira felbuzdulok egy sikeres együttlét gondolatától. A szomszédok is korombeli emberek, telefonon is megerősítem a meghívást, ismerőseim segítségével rákapcsolunk a délutánra. Sürögnek, kezem alá dolgoznak, főzök, sütök, van már ezekben a teendőkben elég rutinom, egy-kettőre elfogadható ételeket rittyentek. Későre jár, beszélgetünk a félhomályos szobában, hogy megfeledkeztek rólunk a szomszédaink, hiába várjuk, hogy megszólaljon a kapucsengő. Kinézek, hát az út közepén állnak a várva-várt emberek, nem mernek közelíteni, mert a kapu előtt egy jegesmedvére emlékeztető kutya ül, és amikor mozgást észlel, rémisztően morog és vicsorog, rám is, amint közeledek a kapuhoz…

*
39.

Egy középkori várban találok nyugalmasnak tűnő lakóhelyet, valamelyik hegyvidéken, egyetlen hátulütője van az egésznek, hogy hiányzik minden kényelmet, higiéniát szolgáló eszköz és létesítmény, nincs víz, sem áram, nincsenek pénznyelő bevásárlóközpontok, nincs zaj, nincsenek szirénázó mentők, zajos járművek , ostoba tömeg, káromkodó egyedek – gondolom itt majd a természet kárpótol az elhagyott modern világért. Nem esek kétségbe, hiszen a tágas udvaron van kút, vannak roskadozó gyümölcsfák, tele érett gyümölccsel, sőt állatok is vannak itt, egy berni pásztorkutya, mintha kedvenc Masa reinkarnációja lenne, amikor meglát, csóválni kezdi a farkát, de nem jön közel hozzám, mintha érezné, hogy nem fogom simogatni az allergiám miatt, de szavaimmal szeretgetem, ez pedig elég ennek a hűséges állatnak, van néhány tyúk is az udvaron, ezek majd ellátnak tojással, lesznek kiscsibék is, bár nem fogom levágni őket, soha nem tudtam tyúkot ölni, emlékszem mikor nagylánykoromban csirkehúsból kellett főznöm, áthívtam a szomszéd lányt, és megkértem, hogy végezze el helyettem a véres munkát, onnan már boldogultam magam is. Csodálkozom, hogy micsoda raktár van a várbeli lakásban, a rengeteg étkészlettel tömött polcok, a szobában kényelmes ágyam, bevackolok, egészen lakájossá teszem a legkisebb termet, mire beesteledik. Megnyugtat, hogy rengeteg üres füzetem, több csomag géppapírom van, sőt egy csomó ceruzám, tollam is, tehát írhatok, ha kedvem szottyan. Mielőtt besötétedik, hordok a hatalmas vödrökkel vizet az esti fürdéshez, háromszor fordulok, de rettenetesen elfáradok, ezért ledőlök pihenni, amíg a víz megmelegszik a fürdéshez. Jól esik a pihenés, már-már elalszom, amikor hangokat hallok, nézem a bereteszelt óriás faajtót, melynek széles résein át jól kivehető két-három ember feje, leselkedő szeme, lélegzet visszafojtva hallgatom, mit beszélnek. Az egyik azt mondja, majd holnap is visszajövünk, sehogy sem tudom gazdájával azonosítani az ismerős hangot. Hát itt sem lehetek egyedül, már talál sehol és soha?

***

Előző részek:

Csák Gyöngyi: Álomnapló

Csák Gyöngyi: ÁLOMNAPLÓ 2.

Csák Gyöngyi: Álomnapló 3.

Csák Gyöngyi: Álomnapló 4.