Odengatan &#8211; Lenolaj

Gergely Tamás: Hogy velem mik történnek! Összegubancol

Gergely Tamás: LUCIFER – További kapcsolódó alkotás: Gergely Tamás: LUCIFER (Anekdota)

Gergely Tamás: TŰZOLTÓK

***

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás: Hogy velem mik történnek! Összegubancol

Jyll — Tue, 06 Jun 2017 16:57:51 +0000

Szállnék le, de valami húz visszafele, hát a fülhallgatóm. A zsebrádiómhoz tartozó…

Szóval, hogy ép ésszel kibírjam a mások fecsegését a metróban, rádiót hallgatok. Ilyen kis 10-grammos, na jó, húsz, az ultrarövidet fogja, az nekem untig elég.

Hanem egy megállóval leszállás előtt kihúzom az egyik fülemből, hogy a leszállásnál ”jelen legyek”, halljam, körülöttem mi történik. A bogyót bedugom az ingem alá, aztán majd a felszínen, az Odenről elnevezett téren visszateszem.

Hogy mi történt, nem egészen tudom… Kibújhatott az ingemből, s aláhulltában az ajtóban álló fiatal nőnek a fülhallgatójával összekeveredett. Nem akarták elengedni egymást.

Nosza! Az illető barátnője nekiállt szétválasztani őket, de mert izgult, nehezen ment. Hogy engem ne rántsanak magukkal, én már félig lent voltam, úgy állt, hogy az ajtók nem csukódtak, aztán diadalordítás, a két drót elválasztva egymástól. Mi mosolyogtunk, a szerelvény meg elszállt.

***

Előző részek:

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás: LUCIFER – További kapcsolódó alkotás: Gergely Tamás: LUCIFER (Anekdota)

Gergely Tamás: TŰZOLTÓK

***

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás: TŰZOLTÓK

Jyll — Wed, 03 May 2017 22:33:18 +0000

A könyvtárból jövet hallom, hogy szirénáznak. Nem is akárhogyan, hanem mint nagy bajban. Nem szokásom, de visszanézek, sőt megállok. Figyelem a kék fényt, mert az is van, megállapítom, hogy tűzoltók. Azért is tűzoltók, mert egymás után két kocsi sivít, sőt dudál, a kétsávos úton a busz átkel a vörösön, hogy szabad járást biztosítson a vízzel telt vörös tartálytankoknak.

Aztán keresztülszelik a széles és forgalmas Sveavägent (Svea, Svea Moder, Svédország Anyja, a svéd főváros fő sugárútja), hajtanak fel az Odengatánon, vagyis az Odinról elnevezett utcán, rettenetes a szirénázásuk. Én nem dugom be a fülem, de csodálkozom, hogy az ablaküvegek nem repednek. Alig pár másodperces távolságban egy kicsi sárga autó húz el utánuk, rácsodálkozom, hogy “Akutambulans” a neve, “gyors mentő”, ilyet még nem is láttam.

“Életveszély”, súgja valami a sárga kocsit látva a fülembe, a tudatomba. S a mentőket is jobban megértem, ezek a tűzoltók esetleg a halálukba sietnek!

Mire a metrómegállóhoz felérek a kis dombocskán, a két vörös meg a kis sárga autó eltűnve, a kék fény is hova párolgott el, mintha mese lett volna mindaz, amit láttam. Megértem viszont, mi történt, amikor egy gyorsan hajtó rendőkocsit látok: a Wasa kyrka, a Wasa templom háta mögött húz el a Västmannagatanba, valószínűleg az Odengatanról balra térve a tűzoltók is oda igyekeztek.

Előző részek:

Gergely Tamás: Ki eteti a sirályokat? – Könyvbemutató, hír

Gergely Tamás: LUCIFER

Gergely Tamás: Sirály, segély

Jyll — Thu, 09 Feb 2017 08:47:26 +0000

Gergely Tamás: Színek Stockholmban

(Az Odengatan sorozatból)

Kérdeznek legújabb kötetemről: hogy ki eteti a címben szereplő sirályokat? Igen, sejtettem, hogy ez beszédtéma lesz. Hogy ki eteti abban a rövid szövegben, amit jobb híján anekdotának neveztem, illetve amit anekdoták közé vettem be – csakis hogy jobban vegyék a könyvet. Ne maradjon a kiadó nyakán.

Hogy ki eteti… Egy, a hideg ellen mackósan vagyis többrétegesen beöltözött hajléktalan öregasszony, akit egyszer munkába jövet lestem meg. Nem lestem, mert nem ólálkodtam körülötte, mindössze befordultam a zöld virágos bódé után a könyvtár bejárata felé. Őt meg nem lehetett meglesni, annyira nyilvánvalóan a sirályok etetésének szentelte azokat a perceket. Kissé megszégyelltem magam – amiért nem én, akinek elég jó ”fix fizetése” van, hanem ő, akinek jobbik esetben segélye, bár állandó lakhely nélkül talán még az sincsen, szóval ő eteti az Odengatan sirályait.

Az Odengatan – mindkettőnk fix pontja, minthogy itt dolgozom, majd’minden itt történik velem, írtam már erről, s ha fényképezek, ezt a fertályt fényképezem. Legutóbb a Facebookon látható egy igencsak színes fotóm. Nem a ráírt szöveg a fontos, hanem a színe. És mellette, miután a vászon vörösét megcsodáltuk, az Odengatan látható, lefele, ahol aztán a Sveavägent, a stockholmi Andrássy utat keresztezi, majd átmegy a pénzesebb negyedbe,az Östermalmra.

Gergely Tamás Odengatan sorozata a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás: LUCIFER

Jyll — Fri, 14 Oct 2016 14:20:05 +0000

Lucifer, ugye, a Mennyből letaszított renitens angyal… ám ismerek én egy másikat. Fajtája – sokáig labradornak neveztem magamban, később mintha kiderült volna, hogy szibériai husky, pontosan ilyeneket mutatnak a sarki expedíciók kapcsán szánhúzónak. Felül szürke, majdhogynem fekete, aztán a lábig már elvilágosodik, talpnál tiszta fehér. Talán idomult a hóhoz? Azt írtam már, hogy egy könyvtárban dolgozom, jár be oda egy…svéd Kakuk Marci… magamban így nevezem. Szutykos, hajat legkésőbb a világháború vége után közvetlen mosott, ruhája szakadt, télen-nyáron ugyanabban a fűző nélküli bakancsban jár. No de van neki egy szép huskyja… szép, tiszta, békés jószág. Amikor Kakuk Marci bejön a könyvtárba számítógépezni, a huskyt kint hagyja: újságot helyez el a flaszteren, arra fekszik a kutya. Hogy ne unatkozzék, bekapcsol neki egy táskarádiót. Tegnap már zártam, amikor odaszalad hozzám, hogy másolni kellene, mármint Kakuk Marci, mégpedig színesben. Mondom, azt csak a másodikon lehet, s azt bezártam. Majdnem sírva mondja: ”nem lehet!” Elmagyarázza, hogy valaki feljelentette a kutya miatt, hogy azt kínozza (nyáron nem ad neki inni, s az szenved a flaszteren, a rendőrség másnap reggel nyolckor elaltatja Lucifert, mert úgy hívják a huskyt, azt próbálja megakadályozni, azért kellene a másolat. Jó, megszánom, főként a kutyát, kabátostól, csomagostól visszamegyek, másolok színesben mindent, amit Lucifer gazdája akar. Aztán keresem a szememmel Lucifert másnap, de nem találom, keresem két nappal azután, akkor sem. Attól tartok—

Előző részek:

Gergely Tamás: LUCIFER (Anekdota)

További kapcsolódó alkotás:

Gergely Tamás: Odengatan – KINEK NÉZEK KI?

Jyll — Thu, 13 Oct 2016 18:50:16 +0000

Az odengplani (Oden téri) metróbejárat előtt – munkába menet, de főleg munkából jövet – néha elkapnak. Kezükben prospektusok, füzet, ceruza. ”Uniformisban” feszítenek, vagyis messziről lehet tudni, milyen céget vagy intézményt, szervezetet képviselnek. Ez segít: áramszolgáltatókra rá sem nézek, egyéb kereskedelmi cégeket kikerülök, viszont segélyszervezetekkel leállok beszélgetni.

Amnesty, Läkare utan gränser (Médecins Sans Frintières), ilyenek. Egyik-másiknak bemondom, hogy hiszen a tagotok vagyok, a többinek, hogy én politikus alkat lévén ezeket meg ezeket segítem. Amikor még a dévai gyerekfalut is bemondom, kikerekedik általában a szemük, és megdicsérnek, általában jó hangulatban válunk el.

Ma viszont az Odengatan sarkán befordultam a sugárútra, a Sveavägenre… Ott is álltak ketten a másik metrómegálló utasaira számítva. Ha így haladok, gondolom, éppen belebotlom egy Amnestynek kampányoló fiatalba, ám az…hirtelen hátat fordít nekem. Nem számít arra, hogy én nekik pénzt adok, hogy meggyőzhet. Kérdem én: kinek, minek néz engem?

Előző részek:

Jyll — Mon, 29 Aug 2016 18:17:07 +0000

Itt vásárolom a borokat az odengatani italboltban; az olasz vörösbor szekció

A szabályzat szerint 25 év alattiak nem vásárolhatnak erős alkoholt Svédországban.
Állok a sorban az italboltban az Odengatanon, a munkahelyemhez közel. Előttem fiatal nő, vékony, nem tudni pontosan, betöltötte vagy sem? Az elárusító kéri a személyijét, az bemutatja, ”betöltötte” , minden oké.
Én következem. Köszönök, majd megkérdem: mutassam én is? Mármint a személyimet.
A hatvanat meghaladtam és bevándorló vagyok, amikor hasonlókat kérdek, nem vagyok biztos abban, hogyan fogadják. Néha örvendenek annak, hogy egy bevándorló megszólal és vicces, néha elutasítóan mordok.
De most szerencsém van: az elárusító arca felderül, és kacagunk egy jót.

Előző részek:

Jyll — Wed, 17 Aug 2016 11:55:29 +0000

Hogy a korábban említett Bröd @ Salt pékséghez elérjek, fel kell mennem az Odengatanon, vagyis Oden utcán a térig, ott átkeljek a dupla zebrán, majd tíz métert be a Norrtullgatanba (gatan = utca). De van rövidebb megoldás: átkelek az Odengatanon, és annak a jobb oldalán megyek fel, kikapcsolom a zebrát. Főként, ha nem a másik átkelőhelyhez megyek előbb lefele, hanem haránt az úttesten.
Ahhoz viszont ki kell lesnem a pirosat, a felfele érkező járműveknek, továbbá hogy szabad legyen lefele, vagyis az én útirányommal ellenkezőleg az út. Na jó.
El kel most árulnom, hogy a tilosban járásnak más, az időaspektusnál nyomósabb oka is van: a koldusok. Svédországban a koldulás nem tiltott, s ide, mármint egész Svédországba szervezetten jönnek a koldusokkal teli buszok, itt ”repartizálják” őket – aszerint ki mennyit fizet. A jobb helyekért többet, nyilván.
Na most – sokan vannak, az én maximum háromszáz méteres távomon ketten: stratégiailag elosztva: az egyik a Coop nevű üzlet, a másik az italbolt bejáratánál. Ami azt jelenti, hogy bármelyik variánst választom, útba ejtem az egyiket. Alamizsnát mind a kettőnek szoktam adni, naponta kijár az egykoronás átlag, de hát alacsony a fizetésem, és kap még a Médecins sans frontières, a PEN, kapnak a vak gyerekek, Afrika gyerekei, rákkutatók, ezek jutnak hirtelen eszembe, úgyhogy a büdzsém zárolva. Na meg hát, ha adok, jókedvemből adok, de nem délben a Bröd @ Salt felé menet. Nem tudom megoldani kenyérvásárlás címén Románia meg Bulgária – ahonnan a koldusok valók – társadalmi nehézségeit.
Úgyhogy ha pirosat mutat a szemafor, átkelek az Odengatanon, vagyis kikapcsolom a Coop előtt koldulót, de mivel srégen haladok át a túloldalra, kikapcsolom az italboltit is. Visszafele meg ugyanúgy.

Szóval a nagy barna (narancssárga?) a központi könyvtár, én a kisebb, sárga épületben dolgozom, balra a stoplámpa, ami most zöldet mutat, középen az Odengatan flasztere, azon akarok átkelni.

Végre vörösre váltott.

Ő az egyik, akit ki akarok kerülni. Italbolt.

Azt az ülő figurát, ott a Coop előtt kerülöm ki, ha a vörösön átkelek.

Ők, ugye, a Bröd@Salt (‘Kenyér@Só’)

Előző részek: