2024-11-25
Novella (10 talált bejegyzések)
Magdus Melinda: Anyák sorsa
Egy anyának szeretnék emléket állítani, aki már átment egy általam még nem ismert dimenzióba, valamint egy másik anya életét szeretném elmesélni, aki még ennek az árnyékvilágnak a lakója.
Aki eltávozott már köreinkből kicsit előbb született, mint élő társa....
T. Ágoston László: A mi időnk
‒ Az a helyzet, Borikám ‒ mondta elgondolkozva Túriné ‒, hogy az utóbbi harminc évben többet változott a világ, mint előtte akár háromszáz év alatt. Ha csupán arra gondolok, hogy amikor én hatvan évvel ezelőtt elkezdtem bálba járni, az öregapám még eljött megn...
Hornyik Anna: Művésznő
Kezdett enyhülni, és Márta úgy gondolta, az időváltozással az ő élete is könnyebb lesz: nem kell aggódnia a fűtés és a fázás miatt, nem fogja megvonni magától a kedvenc édességét, hogy ki tudja fizetni a számlákat, újra felveheti a kedvenc nyári ruháit, a kevé...
T. Ágoston László: Álmomban nagyhatalom voltam
Álmomban nagyhatalom voltam. Pontosabban NAGYHATALOM csupa nagybetűvel. Nem holmi hatalmacska, piaci bábjátékos, hanem maga a MINDEN. Az volt a nevem, hogy ÉN. És akkora voltam, hogy magam se láttam a végemet. Lehet, hogy nem is volt olyan, és rólam nevezték e...
Magdus Melinda: Tíz nap boldogság
Október végén már nem nyílnak virágok. Egy különleges példánynak azonban ekkor akadt kedve a kibontakozásra. Tavasszal még csak bimbódzott, lassan-lassan teltebb szirmokká fejlődtek gyenge sziromlevelei, nyáron megerősödött, ősz közepére pedig kinyílt. Hogy ho...
Hornyik Anna: Emberi érintés
Szépen, lassan összeaszalódott, úgy, hogy nem is vette észre. Arcán a keserűség és kilátástalanság ráncai kezdtek kirajzolódni. Szeme ugyan még csillogott, mert lelke mélyén még gyermek volt, de a teste megmakacsolta magát, és mindinkább az életének – semhogy ...
Mórotz Krisztina: Könnyű nyári zápor
Valamivel elrontottam a gyomrom, leülök egy lombos fa árnyékába, az éger oltalma alá. Beled kisvárosában vagyok, mutatja a térkép, a Kisalföld déli részén. Előttem egy ház, az első ház a falu végén. Jó itt megpihennie egy vándornak. Szunyátolós az idő, eső les...
Nyírfalvi Károly: Az emlékváros, avagy Kafka Beleden*
* Mórotz Krisztinának *
I read the news today, oh boy
About a lucky man who made the grade
And though the news was rather sad
Well I just had to laugh
I saw the photograph.
Paul McCartney: A Day in the Life
Valamivel elrontottam a gyomrom. Negyedik n...
T. Ágoston László: Jusztinka néni vízcsapja
Jusztinka néni, vagy közismert nevén Lakatos Róbertné a Kossuth Lajos utcából, éppen halni készült. Nem volt ez valami rendkívüli dolog, hiszen így november tájékán minden őszön kiment az urához a temetőbe, és elsuttogta a fejfának, hogy „Robikám, jövök utánad...
T. Ágoston László: Azok a piros pontok…
Hány piros pontot látsz a képen? ‒ kérdezte az interneten érkezett levél. Az alatta lévő fotón egy kreol bőrű, fiatal férfi látszott feltartott kezekkel, mintha éppen megadná magát. Előtte meg öt piros pont. Kicsi, nagyobb, még nagyobb. Összesen öt.
Ki a fene...