A megjelenéshez szeretettel és örömmel gratulálunk!

***

A költő léthelyzetei – Cseke Gábor ajánlója

Nászta Katalin költői ambíciója gyerekkorától datálódik, azóta lüktet – változó intenzitással – benne a szándék, hogy nyilvánosan megvallja álmait, gondolatait, hitét, szándékait, érzéseit, csalódásait, újabb és újabb talpra állásainak tanulságait – egyszóval mindazt, ami a mindenkori költőt egyáltalán szóra bírja és életben tartja.

Az irodalomba lépéshez, a megmutatkozáshoz sikerül is elnyernie a korabeli sajtó jóindulatát. Kezdő költőként egymás után jelentek meg versei a romániai magyar sajtóban, nevét időközben nem csak a fiatal olvasóközönség ismerte meg, hanem a színházba járók serege is, miután elvégezvén a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István egyetemet, színész lett, ezalatt viszont egy lehetséges Forrás-kötetet is „megspórolt” olvasóitól, annak ellenére, hogy 1974-ben ígéretes költőként mutatkozott be a Varázslataink című antológiában.

Élete változásai magukkal hozták számára a különbnél különb léthelyzeteket, amelyekben – meggyőződésem szerint – Nászta minden esetben megpróbált talpon – s költőnek! – maradni, még ha e törekvésének nem mindig mutatkozott kézzelfogható nyoma. Az Erdélyből az anyaországba való áttelepülés megannyi – közöttük családi – gondja és bonyodalma, amellett, hogy megcsapolták ifjúkori energiatartalékait, életének egy új dimenzióját nyitották meg előtte: a hitvilágot, amelyhez bevallása szerint kisgyermek kora óta vonzódott. E változások mentén visszatért a költői-írói önkifejezés korábban elfojtott, erőteljes reflexe, s az  2015-ban megjelent Te tudsz engem, Uram című, addig írott verseiből összeállított gyűjtemény után most újabb kötettel, a léthelyzetei változásaiból ihletődött, Ének az élőknek című kötettel jelentkezik.

Áttelepülése előtt, a nyolcvanas évek derekán, még a színházi világ napszámosaként nekiállt végigkérdezni idősebb és vele egykorú – vagy éppen fiatalabb – pályatársait, megtudni, mi vezette őket e roppant ellentmondásos és emberpróbáló pályára, illetve mi a titka annak, hogy kitartanak mellette, a körülmények minden mostohasága és keretek szűkös ridegsége dacára. Kollégáival készült mély interjúi egy sor személyre szabott kérdésen és válaszon keresztül nem csupán az erdélyi magyar színjátszásnak a huszadik század második felében tapasztalható belső ellentmondásait és csapdahelyzetét rögzítik hihetetlen érzékenységgel és alkotói őszinteséggel, hanem mindegyre szembesítik saját kételyeivel és belső elégedetlenségével, szabadságvágyának rendszerfüggő korlátaival. Társai belső világának megismerése egyúttal saját belső világának feltérképezéséhez is hozzásegíti, s minden bizonnyal közrejátszik a későbbi nehéz élethelyzetek döntéseinek meghozatalában.

Az eddig elmondottak, léthelyzet-teremtő körülményeiknél fogva, ha nem is mindig közvetlenül, de lényegét tekintve meghatározzák a költőként e könyvben kibontakozó szenvedélyes alkotó ember érzés- és témavilágát, gondolati kérdésfelvetéseit. Nászta Katalin sok mindenben eltökélten hisz ugyan, viszont a kételyei száma sem csekély. Verset ír, méghozzá olyan lendülettel, mintha minden áron le szeretné dolgozni önmaga előtt az elvesztegetett időt, ugyanakkor a költői cselekvés és lét számos alapvető problémáját nyugtalanító kérdésként kénytelen saját magának szegezni. Önfelszabadító, gondolatcsiszoló, sodró erejű sajátos líra az övé, amely nem mindig van tekintettel a költői beszély medrének befogadóképességére, s a költészet hagyományos megkötöttségeitől szabadulni vágyó lendülettel néha akár a kelleténél is túlbeszéli önmagát.

Egyik megkerülhetetlen kulcsfogalma a hit, illetve az ehhez kapcsolódó hűség és morális tisztaság kitartó hangoztatása, gyökereik felkutatása az egyén sorsában, magában az alkotói sorsban.

Nászta lírájának legköltőibb darabjai számomra azok a, töredezettségükben, szűkszavúságukban is gondolatot sugárzó, lefutásukban takarékos versei, melyek nem mondanak ki mindent, nem annyira a meggyőző rábeszélés áradását követik, mint inkább frappáns felismerésként húzzák meg magukat költői termésében.

Nászta Katalin makacs, jó értelemben vett „csak azért is” költő. Nem hagyja magát eltéríteni, nincs az a csábítás, melynek a kedvéért letérne maga választotta útjáról.

Versei nem szerveződnek ciklusokba, s nem tömörülnek jól elkülöníthető témák körül: minden esetben arra szeretne – elsősorban önmagától – választ kapni, hogy mi haszna a tükörbe nézésnek, számtalan vétkezése után még milyen esélye van az embernek, létezik-e olyan kegyelmi pillanat, amely az egész világ teremtő és békéltető harmóniáját magába foglalja? Nászta Katalin egyik legszebb verse éppen erről szól: igen, létezik!

És ilyenkor

„…megállnak a növekedésben
a réten a virágok a bokrok
méhek madarak nem szálldosnak
elpillednek kitikkadnak
nem jár ember korsóval kútra
nem mászkálnak a bogarak
elcsendesül egy pillanatra
a teremtés minden mi van
még jajra sincs erő se hang
nem szól a szél dermedt a táj
fényképezés előtt áll meg így
egyetlen szóra a világ”

Ilyenkor elhallgatnak a kérdések is – gondoljuk tovább a felkínált ösvényen a verset –, de csak egy pillanatra, „egyetlen szóra”, hogy aztán újra formát, értelmet és metsző élességet öltsenek.

De akkor már a mélyen hívő ember kérdései lesznek, s a bennük megfogalmazott kételyek nem bizonytalanságot, hanem ragaszkodást és a megértéshez méretezett szabadságot testesítik meg.

Csíkszereda, 2017. május 21.

Cseke Gábor

***

NÁSZTA KATALIN: ÉNEK AZ ÉLŐKNEK című kötetet megvásárolható itt: http://undergroundbolt.hu/enek-az-eloknek

Lélegzetelállítóan szép kötet, pazar, színes képanyaggal és lebilincselő stílussal.
(Washington Post)

Lenyűgöző, gazdagon illusztrált munka az emberiség egyik legbizarrabb kreálmányáról. (People)

„Egy régi házban születtem Izmirben, Törökországban. Otthonunk előző lakója egy pasa volt, aki a háremével együtt foglalta el az épületet. Ezt is, azt is suttogtak a háremekről a körülöttem élők – hiszen nagyanyám és nővérei maguk is háremben nevelkedtek.” Így kezdődik a történet – egyszerre személyes visszaemlékezés és ismeretterjesztő munka –, amely a különös, egyszerre kegyetlen és lenyűgöző intézményt, a háremet mutatja be.

A mű fókuszában a Topkapi Palota híres háreme áll, amely a legismertebb ilyen jellegű épület. A kötet elkalauzol bennünket a rabszolgapiacokra és a szultánák káprázatos budoárjaiba. Szemtanúi lehetünk az odaliszkok és a háremet őrző eunuchok napirendjének, és megismerhetjük a szövevényes viszonyokat, amelyek a szultán feleségei, a kedvencek és a sokszor az uralkodóra is nagy befolyást gyakorló válide szultána (a szultán édesanyja) között szövődtek. A könyv bemutatja a házassági és a gyermekneveléssel kapcsolatos szokásokat éppúgy, mint a különféle babonákat. Végül arra is kitér, hogy ez a Keletről származó intézmény hogyan hódította meg az európai képzeletet – akár a lakberendezés, akár az öltözködés vagy a művészet területén –, és cserébe a Nyugat eszméi hogyan vezettek ennek az örökkévalónak tűnő rendszernek a hanyatlásához.

Alev Lytle Croutier Törökországban született amerikai írónő, számos kötet szerzője, a Mercury House kiadó alapítója és főszerkesztője, a Guggenheim Ösztöndíj nyertese.

***

256 oldal
ISBN: 978-963-278-511-0
Cser Kiadó, 2017
Fordította: Ongrádi Melinda

Kapható országszerte a könyvesboltokban, a könyves webáruházakban és a Cser Kiadó webshopjában.

Az Ilka vára című  kiváló kötet mindenki számára magával ragadó és egyben építő olvasmány.

*

A könyv kedvezményes áron megvásárolható a Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadóban, vagy megrendelhető www.liliumaurum.sk honlapon, illetve a 0903724781-es telefonszámon.

Illusztrátor: Schall Eszter
Szerkesztő: Csanda Gábor
Összeállította:Kovács Jolánka
Az utószót írta: Jász Attila
Ár €: 14.00
Kedvezményes ár €: 11.20
Ár Forint: 4200

*

Fellinger Károly alkotásai a lenolaj.hu oldalán

Ott ül szerzőnk a metrón, olvassa a híreket s közben retteg minden megállónál, hogy aki felszáll, a következő utas, ő a halál, fel se néz, inkább olvas tovább, minden megálló egy újabb félperces. Ott ül szerzőnk a metrón s olvassa a Metrot. Ő egyszerre az Oscar Pistorius meg Reeva Steenkamp. Ő akinek a kezében a pisztoly van s ő aki ott ül a wc-ben, ami pont akkora mint a stockholmi metrón egy dupla szék. Ott ül, fel sem néz a székről, már csak még egy megálló, már csak még egy utolsó félperces mára. S mert szerzőnk egy Vadmalac, makkot eszik. Korábban a Bükkben lakott, most „a másik új hazájában, a Makkosban”.

Koma, aki Vadmalac egyik társa, néha azzal jön haza a piacról cipelve magával a hírt „Azt mondják, nem is vagyunk mi makkosiak.” (…) „Azt mondják elesszük előlük a makkot”. A bükkösdisták ebből már azt is tudják, szerzőnk máshová való és azt is értik ebből, hogy a gazdagon terített makkos nem orvosság mindenre, megoldásnak meg éppen nem nevezhető.

Olvasásban jártasoknak egyszerű a megfejtés, ezen írások mértékegysége: félörkényesek. S hogy éppen 66 van belőlük, nyilván ez lehet egy utalás az illyési 77 magyar népmesére. Ám előttünk e történetekben, a bükkösi emlékek ellenére is, vagy tán épp azok miatt, nem egy nemzet, hanem egy azon kívül, és erkölcsiségében azon jócskán felülálló, óvatos ám néha dühös szemlélő áll: a Vadmalac.

A szövegértelmezés asszociatív kényszere nélkül olvashatunk. Időmértékes próza ez s benne tele – a másik mérhető attribútum, a gondolat mértékegyesége – a gergelyi szóösszetételekkel. A félpercesek legjobban akkor hatnak, ha legalább hatvanhat perc telik el olvasásuk között. Mert különben elmarad a testet – lelket – agya(r)t megrengető exisztenciális extázis. Szerzőnk Vadmalac származásáról többször is megemlékezik, beleszövi új életébe, kötődését kihangsúlyozza néha az ajánlásokkal (Cseke Gábor, Gulyás Miklós, Láng Zsolt, Jocó, Lőrincz György) is.

Gergely Tamás, az írófélpercelő, ha nincs is remény, ott áll mindig akár az elkövető, akár áldozat képében, belülről mondja s belénk talál. Nagyjából mindig Vadmalac mondja azt, amit el kell mondani, de van úgy is, hogy neki adják a szájába. Vagy róla mondják! Róla, magáról mondja Szerző ezeket. „Vagy csak szavakkal kábítja magát meg másokat?” Nem kábítja, kibékíti mindennapjaink reménytelenségének kételyeiben botladozó lelkünk. A politikai korrektségre oly érzékeny korunkban az érzelmi korrektségtől áthatott Vadmalacunk a megfelelő pillanatban elejtett röfögései a lélek purgatóriuma.

Tisztásunk fölött a tiszta magas c. A Svéd Akadémia a Nobel díj odaítélésekor így indokolta döntését: „Tomas Tranströmer tömör, letisztult költői képeiért, amelyek új fényben mutatják meg a valóságot”. Ennél jobban Gergely Tamás írásművészetét sem lehetne jellemezni. De az emlékezés tárgyáról nem fog majd kényszeresen eszünkbe jutni, mi bezzeg jobbak vagyunk. Esetleg az, hogy e félpercesek olvastán tán még lehetünk kevésbé rosszak egymással szemben, mellett.

*

(A recenzió eredetileg a Brassói Lapokban jelent meg.)

GERGELY TAMÁS Vadmalac és a kitartott magas Cé Kiadó: Üveghegy Kiadó, Szerkesztette: Gergely Éva Előszó: Németi Rudolf A borítón: Ábrahám Jakab grafikája Megjelenés: 2015. november 26. Kötés: Ragasztott ISBN: 9786155359163 Gergely Tamás korábbi könyvei: Torokcsavar, 2010; Latorca kontinens, 1998

Kapcsolódó oldalak:

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Szuhay-Havas Marianna ajánlója: GERGELY TAMÁS: VADMALAC ÉS A KITARTOTT MAGAS CÉ

A Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti lap honoldala

Szuhay-Havas Marianna ajánlója:

GERGELY TAMÁS: VADMALAC ÉS A KITARTOTT MAGAS CÉ

Öt éve a Lenolaj irodalmi lap szerkesztőjeként ismertem meg Gergely Tamást. Vadmalac félperceseit (is) nagy becsben tartottuk, ahogy megérkezett egy történetet, örömmel és azonnal közöltük, sőt hamarosan külön rovatot is kapott. Az olvasók könnyen megszerették Vadmalacot, ahogy sokaknak, nekem is a kedvenc sorozatom lett.

Gergely Tamás írásai őszinték, emberiek, szépek, olykor szomorkásak, mégis reménytelik. A könnyen olvasható részekbe varázslatos ügyességgel van beleszőve a mélyebb tartalom, talán ezért lehetnek egyszerre szívszorítóak és szívmelengetőek.

A Vadmalac történetek külön-külön is értékesek, nagyszerű ötlet, hogy a sok remek írás az Üveghegy Kiadó jóvoltából könyvé lett fűzve, amelyhez Németi Rudolf írt előszót.

Magam részéről mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el ezeket a nagyon szép, őszinte, könnyen megszerethető, elgondolkodtató és értékes írásokat.

Kapcsolódó oldal:

KÁFÉ FŐNIX Irodalmi és Fotóművészeti lap