2024-12-21
Aktuális (10 talált bejegyzések)
155 éve született Ráth-Végh István író, művelődéstörténész, a kultúrtörténet zarándoka, aki egy világjárványról is írt tudományos fantasztikus regényt
Életének utolsó évtizedeiben kultúrtörténet-íróként megjelentetett szatirikus-humoros hangvételű könyveivel nevet és népszerűséget szerzett magának a szélesebb nagyközönség körében.
Érdekességek:
1909-ben Ferenc József nemesi jogot adományozott számára.
...
1877. november 22-én született ADY ENDRE költő
A magyar költészet 20. századi megújítója, aki mindenekelőtt „mégis győztes, mégis új és magyar” volt.
Utálták és istenítették, ahogy ő is saját magát. Kétségbe vonni sem nagyságát, sem döbbenetes mai aktualitását nem lehet.
(Nem tudok róla elfogulatlanul ír...
1898. november 21-én született RENÉ FRANCOIS MAGRITTE belga szürrealista festőművész
Elmés és szórakoztató képeiről vált ismertté.
A nyilvánosság érdeklődése az 1960-as években nőtt meg jelentősen művei iránt. Képzetei különösen a pop-art, a minimalista és a konceptualista művészeket ihlették meg. 2005-ben a 9. helyet érte el a De Grootste B...
A GYERMEKI JOGOK VILÁGNAPJA
1989. november 20-án New York-ban fogadta el az Egyesült Nemzetek Szövetsége a Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményt. Ezért ez a nap A GYERMEKI JOGOK VILÁGNAPJA.
Ezt az Egyezményt azóta szinte minden államban ratifikálták. A magyar törvényhozás az 1991. évi LXIV...
Ma ünnepli születésnapját Fellinger Károly felvidéki magyar költő, író, helytörténész
* Isten éltesse! *
Az általános iskolát szülőfalujában Jókán, középiskolai tanulmányait Galántán a magyar tannyelvű Kodály Zoltán Gimnáziumban végezte, ahol 1979 és 1983 között az iskola lapjának, az Alkotó Ifjúságnak-nak főszerkesztői tisztségét is ell...
1933. november 19-én született POPPER PÉTER pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár
Ma talán nagyobb szükségünk van olvasni, mint bármikor. Olvassuk tehát ŐT!
Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki g...
November 19. – Nemzetközi férfinap
Nincs még benne a köztudatban, és a virágosokat sem lepik el a “férfinapos” üdvözlőkártyák, de ettől még a férfinap létezik.
A világ egyébként az 1960-as évektől tart igényt egy olyan férfinapra, ami megfelelő párja lehet a március 8-ai nemzetközi nőnapnak. H...
237 éve született Louis-Jacques-Mandé Daguerre, a „fényképezés atyja”
1787-ben született Cormeilles-en-Parisis-ben.
1801-től egy orleans-i építészeti irodában szerzett szaktudást.
1803-ban Párizsba költözött.
1816-1822 között színházi díszletfestőként dolgozott.
1822-ben építette meg diorámáját, a fény színházát, amit 1839-ben...
251 éve született Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa
"Csokonait nem lehet felfedezni. Egyszerűen azért, mert huszonöt évenként újra fel kell fedezze minden leendő nemzedék."
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró
Csokonai a magyar ir...
1922. november 16-án született José Saramago irodalmi Nobel-díjas portugál prózaíró, költő
"Ahhoz, hogy az emberek az igazsághoz hűek maradjanak, először meg kell ismerniük tévedéseiket."
José Saramago azon portugál írónemzedékhez (Lídia Jorge, António Lobo Antunes) tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, és ...