2024-09-07
8 találati eredmények: Somorčík Szombath Rozália
Somorčík Szombath Rozália: Madarak hajnalban
A nyitott ablakon át fürdőszobámba,
hol felkészítem testem a napra,
berepülnek a madarak.
Cikáznak a plafon alatt,
szárnyaikról szórják az épp virágzó
bükkfák sárga porát.
Ahogy arcom mosom,
egy madárka a vállamra ül. Vizet akar.
Egy cseppel kínálom uj...
Somorčík Szombath Rozália: Karácsony
Mikor kezdtük,
meztelenek voltunk.
Most megint azok vagyunk,
de testnélküliek.
Az ágy üres,
az asztal túloldalán
ül a szörny,
étket kíván.
Titkaim puhák,
tapinthatóak:
plüsstakaró,
meleg zokni.
Ma úgy döntöttem,
azt szeretem, ki velem van:
kutya,...
Somorčík Szombath Rozália: A boltív fényben ragyog
Keresed a régit:
a múltban megálmodottat,
az elszállt vágyat,
a lerombolt házat.
Lemész az alagsorba, kutatsz.
Érzed a föld szagát:
itt a gyökerek vannak,
itt még átfúj a szellő
a titkos nyílásokon,
s mint selymes ölelés
körülteker, fojtogat,
de csa...
Somorčík Szombath Rozália: Eső hangja
A zárt szemhéjam mögül egy
szürkés rózsaszín felhőnek
tűnik, pedig épp a vér ég;
teret akar benn magának.
Kinn esőhang sír, a kövön
esőarcot formáz a víz.
Beleveri az újakat
a felgyülemlett nagy lucsokba.
***
Forrás: Káfé főnix irodalmi és fotóművésze...
Somorčík Szombath Rozália: Felhő
Te még nem hiszed, de
semmit sem halogathatunk.
Például a fotózást, én
csak tudom, ha eget nézek.
A felhőágy könnyen
szétfoszlik a futó égen.
Kis hullám a szád, puha,
fehér, így senki sem látja.
Lábaink a tükörbe egy
felhőből lógnak fejetlenül.
Átren...
Somorčík Szombath Rozália: Szél
A városból érkező szél az
erdő kinyújtott karjába ütközik.
Az asszony arca naptól piros és a dühtől.
Várja a halált, vagy a férfiét.
A szél hangokat hoz: zenét, autózúgást;
belőlük lesz éjszaka a fény.
Nem megy oda, ahol a férfi van,
hátha közben ...
Somorčík Szombath Rozália: Almákon feküdve vártalak
Kerestem az utat.
Vonzott a kert.
Rozsdás kaput törtem, tövist,
éreztem a vadak illatát.
Az almafához akartam kerülni,
az árva almafához,
saját terméseit nézi maga alatt:
rothadnak élve.
Rájuk feküdtem,
testemmel takartam be őket.
Fátylat terített rá...
Somorčík Sz. Rozália: Galambkő
Csúf így a tavasz.
Nyomok porlanak.
Feltör a földszag.
Virágok nyögnek,
őrlik a földet.
Aztán, csak úgy,
tenyérre kéredzkedik
egy galambkő.
***
Somorčík Sz. Rozália írja magáról: “Szlovákiában, Nyitrán élek. Egyszerű, magyar, iparos családb...