A fiatal Baudelaire[1] arcán még minden vonás vonzó, szemöldöke lágy ívben enyhül, s élénk pillák fölé borul, fekete, elrévülő mély szeme simogatóan ölel át karcsú testet, csípők párnáit követi, s lágyan, fürkészve hull árnyas völgyekbe, az ironikus...