103 éve Sopron és környékének lakossága dönthetett arról, hogy továbbra is Magyarország polgárai kívánnak-e lenni.
1918. november 17-én az osztrák államtanács etnográfiai elvekre hivatkozva bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. 1919. szeptemberében a saint-germaini békeszerződés Ausztriához csatolta Nyugat-Magyarország egy részét, így Sopront és nyolc környező községet is. A néhai polgármesternek (1918 és 1941 között), Sopronyi-Turner Mihálynak (1878-1952) fontos szerepe volt, illetve sokat tett az 1921. decemberében tartott, Sopron hovatartozásáról döntő népszavazás sikeréért.
A népszavazáson a 89,5 százalékos részvétel mellett 65,1 százalék Magyarországra, míg 34,9 százalék Ausztriára szavazott, a környék nyolc falujában viszont a 7 900 jogosult 54 százaléka Ausztria mellett szavazott, Magyarországra csak Nagycenken, Fertőbozon és Kópházán szavaztak többségben. Sopronban viszont a résztvevők 72,8 százaléka mondott igent arra, hogy továbbra is a magyar hazához akarnak tartozni. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a trianoni békeszerződést módosították.
Település | Szavazásra jogosultak | Leadott szavazat | Érvénytelen szavazat | Ausztria mellett | % | Magyarország mellett | % |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Sopron és Brennbergbánya | 18 994 | 17 298 | 351 | 4 620 | 27,2 | 12 327 | 72,8 |
Ágfalva | 1 148 | 848 | 18 | 682 | 82,2 | 148 | 17,8 |
Harka | 668 | 581 | 9 | 517 | 90,4 | 55 | 9,6 |
Fertőboz | 349 | 342 | 11 | 74 | 22,3 | 257 | 77,7 |
Kópháza | 948 | 813 | 30 | 243 | 30,0 | 550 | 70,0 |
Fertőrákos | 1 525 | 1 370 | 33 | 812 | 60,7 | 525 | 39,3 |
Sopronbánfalva | 1 538 | 1 177 | 35 | 925 | 81,0 | 217 | 19,0 |
Balf | 668 | 595 | 17 | 349 | 60,4 | 229 | 39,6 |
Nagycenk | 1 041 | 1 039 | 8 | 5 | 0,5 | 1 026 | 99,5 |
Összesen | 26 879 | 24 063 | 512 | 8 227 | 34,9 | 15 334 | 65,1 |
(wikipedia.hu)
„A népszavazás eredménye a városban óriási örömet keltett. Az ántánt-városparancsnokság rendelete folytán szombaton délután 4 órától kezdve mindenféle csoportosulás, gyülekezés és fölvonulás tilos volt, de azért az utcán mégis nagy tömeg hullámzott”.
(MTI 1921. december 18.)
Sopron magyar város maradt, 1922-ben ezért kapta meg a Leghűségesebb város, a Civitas Fidelissima címet. Sopronyi-Turner Mihályt pedig Magyar Érdemkereszttel jutalmazták, amit gróf Bethlen István miniszterelnök adott át neki személyesen a Tűztorony aljában felavatott, a népszavazásnak emléket állító Hűségkapu leleplezésekor, 1928 decemberében.
A soproni népszavazás tiszteletére 2001-ben a Hűség napjává nyilvánította a Magyar Kormány december 14-ét. Az ünnepen Sopron város legrangosabb elismeréseit, díjait kapták meg az arra érdemesek.
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások