Mrs. Brown akkorát csapott a konyhapultra, hogy maga is megbánta.
– Ne szimulálj itt nekem! Engem aztán nem versz át! Be fogsz menni az iskolába! – sziszegte fia, a 13 éves, esdeklő tekintetű Tom felé.
– De Anya…
– Nem hallottad?? Nincs kifogás!
– Mit veszekedtek már kora reggel? – Mr. Brown kávésbögrével a kezében elnyomott egy ásítást.
– Most mondd meg Sam, hát betegnek látszik ez a gyerek? – fordult dühösen férje felé Mrs. Brown.
Mr. Brown, a fia vékony csuklóján lifegő életpántra nézett, amely kellemes hamvaszöldben játszott.
– Nem, sőt…
– Azt mondja, hogy elromlott a karperece, meg hogy fáj a gyomra.
– Tom, mi a baj? – fia megfeszült testéből, az idegesen rebbenő, fekete szempillák, az ökölbe szorított, elfehéredett kezek látványából Sam Brown azt a következtetést vonta le, hogy a változatosság kedvéért most komoly dologról lehet szó.
– Nem akarok tyúk lenni!
– Tessék?
– Hallottad, nem akar tyúk lenni!
– Miért kellene tyúknak lenned? – vonta fel a szemöldökét Mr. Brown.
– Na, te aztán képben vagy, mondhatom! A háziállatokat veszik biológiából. – füstölgött az asszony.
– És? – értetlenkedett Mr. Brown.
– Ha ott lettél volna a múlt heti szülői értekezleten, tudnád, hogy miről van szó. Pedig meséltem neked, hogy milyen érzés volt fűnek lenni, ahogy szétborzolt a szellő… – Mrs. Brown belepirult a kellemesen erotikus emlékbe.
– Micsoda marhaságról beszélsz? Fű, tyúk? Elment az eszetek?
– Szóval oda sem figyeltél! – sértődött meg a felesége.
– Gordon bácsi megőrült, az agyamra akar kapcsolni egy készüléket, hogy tyúknak érezzem magam! – szakadt ki Tomból a tettetett rémület.
– Nemcsak neked, az egész osztálynak. Egyáltalán nem fájdalmas, sőt nagyon is kellemes!
– Nem akarok egy büdös tyúk lenni! Nem akarok tojást tojni! – préselt ki szemeiből két satnya könnycseppet a fiú.
– Most már elég! Benne van a tananyagban! Tyúk leszel, meg a többi háziállat is, szép sorban!
– Legális ez az egész? – hüledezett Mr. Brown.
– Hogy kérdezhetsz ilyet?! Egy iskolában?! Mi történne, ha már az oktatókban sem bízhatnánk meg?! – emelte fel hangját újra a nő. – Ráadásul hasznos is ez az egész. Alaposabb ismeretanyagot sajátíthatnak el a gyerekek, növeli az empátiát… – kezdte sorolni a felesége. – …és teljesen veszélytelen… – tette hozzá -, mindenkit meggyőzött a tanár úr… – és újra elpirult.
Hát, ha veszélytelen, és tananyag, bár én még ilyenről nem hallottam, és őszintén szólva, elég bizarr, de végül is miért ne fejlődhetne pont az oktatás? Fiam, be fogsz menni az iskolába, ahogy anyád mondta!
*
Tom osztálytársainak fele szétszóródott a suliudvaron. A csapzott hajú gyerekek, semmibe meredő, üveges szemekkel fel-felkotkodácsoltak, vagy kapirgáló mozdulatokat tettetek, az iskola többi diákjának éktelen hahotázása közben.
– Igazgató úr, higgye el, az összes teszteredmény jó volt… két apró kis vezeték a hibás… én… én mindent csak az iskola hírnevéért tettem…
– Maga eszement! Mit mondok a szülőknek? Az állásomba fog kerülni a házi-kísérletezgetése!
– Esküszöm, a patkányokkal minden rendben volt! A szülők még csak sokkot sem kaptak a bemutató után…és… és… a többiekkel is minden rendben…
– Minden rendben?! Nem látja, hogy nem létező tojásokon kotlanak! Nézzen csak oda, az épület bal sarkánál van az osztálya másik fele, ott ni, egy csoportban!
– Az átkozott Tom Brown kivételével.
– Csak azért maga, maga elmebeteg, mert annak a gyereknek sikerült meglógnia a tanteremből, és bemenekülnie az irodámba!
– Igazgató úr, adjon egy órácskát, megoldom, addig bütykölök kicsit a készüléken.
– És én?! Én mit csináljak addig ezekkel?
– Drága igazgató úr: semmit. Veszélytelenek, a vadállatokat a következő órán vettük volna. Szerintem hadd kapirgáljanak, amíg kicserélem az elfüstölt vezetékeket.
*
Tom Brown – szülői engedéllyel – 2 hétig az iskola közelébe sem ment. Élvezte a szabadidőt, anyja és apja kényeztetését, nem kevésbé a lelkiismeret furdalásukat. Annak meg különösen örült, hogy tanárát elcsapták az iskolából, és remélte minél később kap másikat. A biológia ugyanis nem tartozott az erősségei közé, bukásra is állt belőle. Fizikából viszont profi volt, így nem esett nehezére az ominózus óra előtt, amikor senki sem látta, kicserélni azt a két vezetéket. Semmi kedve nem volt ugyanis dolgozatot írni az óra utolsó 10 percében.
Legfrissebb hozzászólások