* Isten éltesse sokáig! *
Szente B. Levente középiskoláit Székelykeresztúron végezte (1990), majd két évet járt a székelykeresztúri vaskohászati líceumba. 2001–2002-ben a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola magyar–néprajz szakának hallgatója. A székelykeresztúri polgármesteri hivatal kulturális referense, szerkesztő-riportere a székelykeresztúri Hargita Line kábeltelevíziónak. Másod éves a BBTE-n antropológia és néprajz szakon. Jelenleg halasztással.
Első írásait a Romániai Magyar Szó 1994-ben közli, majd a székelyudvarhelyi Fírkász, a Hargita Népe, az Udvarhelyi Híradó, a Népújság, az Udvarhelyszék, az Áttekintő, a kolozsvári Helikon, a Korunk, a zilahi Hepehupa, a budapesti Bárka, Agria, Búvópatak, Átalvető, az Erdélyi Toll, Napsugár, Erdőszentgyörgyi figyelő, Erdélyi Kalendárium, Udvarhelyi Híradó Kalendárium, Örökségünk, Garabontziás lap (itt szerkesztő munkatárs), A Vers és a PoLíSz című folyóiratok hozzá rendre verseit, meséit, cikkeit, ismertetőit, hogy csak néhányukat említsük.
Rendszerint jelen van az internetes irodalmi portálok oldalain is: Lenolaj, Eirodalom.ro, Káfé főnix, Ezüst híd – Srebrni most (magyarról szerb – angol nyelvre fordította: Fehér Illés és N. Ullrich Katalin), Kultúra.hu, Poet.hu, Héttorony, Napút Online, Pólus Irodalmi Szempont, Holnap Magazin. Kiemelt figyelmet érdemel a 101 vers a Székelyföldről című antológiában szereplő versével. (Kolozsvár, 2006). 1998-tól szerkesztőbizottsági tagja, 2000–2002 között főszerkesztője a székelykeresztúri Kisváros című közéleti lapnak, társalapítója (Bardocz Levente – Albert mellett) a Felolvasó című, havonta megrendezésre kerülő irodalmi estnek Székelykeresztúron.
Helytörténeti munkái társszerzőkkel:
MOLNÁR ISTVÁN MÚZEUM KIADVÁNYAI 1., Kutatáson a Nagy-Küküllő felső folyása mentén, Székelykeresztúr 2009
Az élet íze (tanulmányok, udvarhelyszéki néprajzi gyűjtések) Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2017
Kötetei:
Az első éj (versek, Székelykeresztúr, 1996)
Az ezüsthajú tündérlány (népmesék, Székelyudvarhely, 2000)
Örök szél dala (versek, Kaposvár, 2001)
Tollkalitka (versek, Székelyudvarhely, 2005)
Tücsök, Zöld Manó és a többiek (meseregény, Marosvásárhely, 2014)
Tükörszilánk (versek, háromsorosok, Marosvásárhely, 2014)
Bingyó Bernyó Nekeresdországban (verses mese, Marosvásárhely, 2018)
Csillagtitok (versek, Marosvásárhely, 2019)
Bé kell nyúlni a medve torkába (anekdoták, igaz történetek, Székelyudvarhely, 2019)
Tuti könyve avagy „ezek es mük vagyunk” (anekdoták, Marosvásárhely, 2021)
Vízmerítő (versek, Nagyvárad, 2021)
http://mek.oszk.hu/19000/19013/mp3/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban [Hangoskönyv]
Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, verses mese, hangoskönyv)
http://mek.oszk.hu/18600/18659/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom
(erdélyi magyar irodalom, verses mese)
http://mek.oszk.hu/18600/18674/# Szente B. Levente: Az első éj, Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom)
http://mek.oszk.hu/18900/18973/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány, Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet (népmese, népköltészet, gyermekirodalom)
http://mek.oszk.hu/19000/19059/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet
(népmese, népköltészet, gyermekirodalom, hangoskönyv)
http://mek.oszk.hu/18600/18673/ Szente B. Levente: Tollkalitka, Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom)
http://mek.oszk.hu/19200/19258/ Szente B. Levente:Tollkalitka [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Határontúli magyar irodalom (erdélyi magyar irodalom, hangoskönyv)
http://mek.oszk.hu/18000/18071/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom
(erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese)
http://mek.oszk.hu/19300/19341/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom
(erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese, hangoskönyv)
(forrás: wikipedia.hu)
Szente B. Levente alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Szente B. Levente alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások