Jelky András, hazánk legkalandosabb életű szabólegénye a bajai Belvárosi Plébánia anyakönyvi bejegyzése szerint 1738. április 20-án látta meg a napvilágot. Mesébe illő életű világjárónk édesapja kiszolgált császári katona volt, szabóként dolgozott és 10. gyermekét, Jelky Andrást, akárcsak annak bátyjait, akik a bécsi császári ruhatárban álltak alkalmazásban – szintén szabónak szánta.
A 16 éves fiú vidáman indult útnak, hogy a szabómesterséget kitanulva, a kor gyakorlatának megfelelően tapasztalatot szerezzen. Nem sejtette amikor 1754. március 13-án vándorútra kelt és Prágán, Lipcsén, Nürnbergen át Erlangenbe érkezett, hogy hamarosan életveszélyes kalandokban lesz része. Akkor tört ki ugyanis a hétéves háború (amit Churchill az első világháborúnak nevezett, mert Ausztrália kivételével minden kontinens belekeveredett). Amikor a fiú két hónapnyi erlangeni tartózkodás után továbbutazott, hogy Franciaországba menjen és látta, hogy az egyik útjába eső városban katonaállítás van, félve attól, hogy őt is erőszakkal besorozzák, egy fiatal lánytól kért segítséget. A menyecskét a felajánlott ezüsttallér és a fiatal fiú könyörgése meghatotta. Jelkyt a lány a saját puttonyában, a gyümölcsök alá rejtve csempészte ki a városból. A bajai szabólegény megmenekülve a katonaságtól sietve utazott tovább. A hollandiai Nijmegenben azonban megérkezésekor a város kapujában eltépték útlevelét, és a kaszárnyába hurcolták. Néhány napos fogság után sorstársaival együtt átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. A hajó azonban megtelt emberekkel, és amíg a másik hajóra vártak, Jelky András megszökött, és visszament Nijmegenbe. Itt azonban kelepcébe került több némettel és hollanddal együtt. Ezúttal nem kerülhette el sorsát: 1755. október 30-án elindult vele a hajó Holland-Kelet-India felé. A hajóba azonban villám csapott és elsüllyedt. Jelky egy fadarabba kapaszkodott, míg a közelben lévő halászok ki nem mentették a vízből. Nemsokkal ezután egy holland kapitány hajójára került, itt szomorúan, honvágytól gyötörve javítgatta a matrózok ruháit, miközben Suriname-be (Holland Guyana-ba), onnan pedig Lisszabonba vitorláztak. Innen egy máltai hajóval utazott tovább, azonban kalózok támadták meg őket, mindenkit foglyul ejtettek, Andrást pedig hamarosan eladták egy töröknek.
Jelky András szobra
Baja
(Medgyessy Ferenc és Miskolczy Ferenc alkotása)
Amikor a rabszolgák felvigyázójával ki kellett eveznie egy szigetre, a bajai szabólegény kapott az alkalmon, gonosz őrét kilökte a csónakból és megszökött. Hét nap tengeren való hánykódás után egy portugál kereskedő mentette meg, felvette a hajójára. Makaóba kötöttek ki, innen pedig Kantonba hajóztak. Jelky András itt állt Hollandia katonai szolgálatába és Batáviába (ma Jakarta) utazott, ahol hét hónapig katonáskodott.
Leszerelése után a Holland Kelet-indiai Társaság elnöke, Albert Parra alkalmazta szabóként. Úgy tűnt a kalandozásnak vége szakadt, hiszen Jelky Andrásnak állandó munkája lett, megházasodott, és beírták a városi polgárok közé is. Egy véletlen szerencsétlenség és félreértés folytán viszont magára vonta munkaadója haragját, aki elűzte házától és a katonasághoz küldte. A bajai szabólegény megtörten hagyta el Batáviát. Ceylon szigetére (ma Srí Lanka) utazott, ahol három hónapig táborozott. Amikor az egyik szomszédos szigetre ment katonatársaival fát vágni, emberevők támadták meg őket: több társát megölték, a túlélőket pedig elfogták. Egy kannibál kis főnök tulajdonába került, aki ketrecben tartotta, hogy később megsüsse, így áldozva fel hősünket a törzs egyik bálványának. A fogságából emberevő gazdájának leánya mentette meg, akivel két bennszülött társaságában sikerült elmenekülnie.
A bennszülött lány 13 hónap múlva meghalt; Jelky Andrást pedig egy éppen arra vitorlázó hajó vette fel, ami Batáviába tartott. Egykori munkaadója, aki közben helytartó lett, megbocsátott neki és kegyeivel halmozta el. Tiszti ranggal egy árvaház igazgatója lett, emellett komoly vagyont szerzett, és egy 1400 házból álló ültetvényt vett. Ezután a polgári őrség kapitányává nevezték ki, a holland követség titkos tanácsosa lett, többször járt követségben Japánban és Jáván.
Jelky András szeretett felesége, majd három évre rá pártfogója, a kormányzó Albert Parra halála után búskomorságba esett, honvágy kezdte gyötörni, Magyarországra vágyakozott, ezért lemondott állásáról, négy gyermekét, köztük három fiút Holland-Indiában hagyva (mert barna bőrű leszármazottjait szégyellte volna Magyarországra hozni) Európába utazott. Miután Amszterdamba érkezett, bátyját még életben találta. A császárvárosban nagy feltűnést keltett a rég halottnak hitt, kalandos életű bajai szabólegény. A róla szóló történetek hírnevet szereztek neki. Bemutatták Mária Teréziának is. 1778-ban teljesült kívánsága, végre hazaérkezett és Budán telepedett le. Ismét megnősült, második házasságából egy fia született. 45 évesen, tüdővészben halt meg.
HEVESI LAJOS: JELKY ANDRÁS KALANDJAI
(regény, átdolgozta Czibor János, részlet az utószóból)
Budai otthonában fáradhatatlan tanácsadója, vezetője lett azoknak a polgároknak, akik a magyar ipar, a magyar kereskedelem felvirágoztatásán fáradoztak, és bőkezű támogatója azoknak a mesterlegényeknek, akik külországi tanulmányokra indultak. Fia, leánya felnőttek, ő maga azonban egyre többet gyengélkedett, életének sok fáradalma most hatalmasodott el szervezetén, és néhány év elteltével végképp ágynak dőlt.
Utolsó napjain a leggyöngédebb gyermeki szeretet vigyázott, nem hiányzott sem a vigasztaló szó, sem a szükséges orvosság, de Jelky András nem ámította magát. Aki annyiszor tudott farkasszemet nézni a halállal, az most sem ijedt meg tőle, amikor szelídebb alakban közeledett feléje.
– Érzem, hogy nemsokára meghalok – mondta gyermekeinek -, de nem bánkódom életemen. Nehéz megpróbáltatásokon mentem keresztül, de igyekeztem mindig úgy cselekedni, hogy a helyemet megálljam, és embertársaimnak hasznára legyek… Hiszem, hogy életem nem veszett kárba! Ahogy tőlem telt, szolgáltam hazámat és az emberiséget, ha több telt volna tőlem, többet tettem volna…
Öt évvel hazatérte után, 1783-ban Jelky András örökre lehunyta szemét. Utolsó óráit az a tudat derítette fel, hogy nem maradt alul az életért vívott küzdelemben, és hogy felnevelve látja maga mellett szeretett gyermekeit. Utolsó útjára százan meg százan kísérték el, hogy csendes tiszteletadással emlékezzenek sok fáradalmáról és példás emberségéről.
Ez volt Jelky András bajai szabólegény élete és halála.
Kapcsolódó regény:
Legfrissebb hozzászólások