1883. április 4-én született JUHÁSZ GYULA költő

Juhász Gyula édesanyjával
szegedi házuk udvarán
1923. május 21.

Apja, Juhász Illés posta- és távírdafőtiszt, anyja, Kálló Matild.

Juhász Gyula szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. Első versei a Szegedi Naplóban jelentek meg, Ovidius című költeményét pedig közölte a Budapesti Napló. Ezután a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A híres Négyesy-szeminárium titkára volt.

1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá.

1906 június 17-én tett tanárvizsgát, ezután a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított, nyolc hónappal később pedig öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. (Ezután többször is megkísérelt öngyilkosságot.) Egy hónap múlva tanári államvizsgát tett Budapesten, egyúttal megismerkedett Gulácsy Lajossal. Ekkor publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Hamarosan a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani, de elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, szerencsére azonban ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve, és ezzel a hírrel visszaadta Juhász Gyula életkedvét, aki az eset után két nappal hazautazott Szegedre.

1908-1911 között a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt, ekkor alapította többed magával A Holnap antológiát kiadó költői mozgalmat.

Sárvári Anna
(1887- 1938)

1908 őszén megismerkedett Sárvári Anna színésznővel, akihez élete végéig reménytelen szerelem fűzte.

Megismerkedésükre, kapcsolatukra egy 1924-ben közölt interjúban Sárvári Anna (1887–1938) így emlékezik:

„Deésy Alfréd elhozta egyszer hozzám Váradon, bemutatta nekem, és ő egész délután csak a kezemet fogta, és a nevemet súgta. A szobában olyan csend volt, mintha vatta fogta volna el a hangokat. Én inkább féltem, mint meglepődtem a költőtől … Aztán összesen ha kétszer-háromszor találkoztunk, és én nem tehetek róla, hogy olyan halálosan belém szeretett … nem szerettem, nem tudtam szeretni … ”

Juhász Gyula halála után Anna így nyilatkozott:

„… csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”

Az egyértelműen első Anna-vers, a Vigasztalásul 1909. május 30-án jelent meg.

1901 és 1913 között a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte, így a makói állami főgimnáziumban tanított (1913-1917), s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban öngyilkossági szándékkal mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol az élet és halál között lebegő költőt felkereste Eőrsi Júlia (1889 – 1958) a Világ című lap fiatal újságírója, aki ezután évekig intézte Juhász Gyula ügyeit a klinikákon és a kiadóknál.

1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én hivatalosan elmebetegnek nyilvánították.

Negyedszázados költői jubileumát Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. Bécsbe utazott, ahol József Attila kalauzolta; Kassákkal, és Hatvanyval is találkozott. Költészetéért elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal, amit később még kétszer megkapott, a siker azonban megbénította.

Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte, ahol Veronállal megmérgezte magát.

A költő betegsége a húszas évektől súlyosbodott, kerülte az embereket és tudatosan készült öngyilkosságára. 1937-ben gyógyszer-túladagolás következtében halt meg Szegeden.

A Juhász Gyula egész életében boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette számára.

Juhász Gyula
a Szegedi Idegklinika kertjében
(A költőről készült utolsó fotó.)

ELÉGIÁK

Az alkonyati órák az enyémek,
A borongásos alkonyati órák,
Mikor az esti szél elégiái
Az altatót dudolják.
A kedves őszi rózsák az enyémek,
A szomorún mosolygó őszi rózsák,
Mikor a nyárutó elégiái
A hervadást susogják.
Az elválás órái az enyémek,
A sejtelmes, rejtelmes végső órák,
Mikor az élet halk elégiái
Szerelmek, álmok alkonyát dalolják.

IMMORTEL

Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
Némán heverve hallgatom szünetlen,
Hogy az eső kopog az őszi csendben
S hogy nő szívemből égő, vad virágom,
Ha majd a hold halvány mosolya réved
Kísértetes estéken egy keresztre,
Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.
Ne arra, aki nem tudott e földön
Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
Kinek a léte rabság, sírja börtön,
De arra, aki száll büszkén az égi
Szivárvány hídján boldogan dalolva
S nem hervadó rózsát fon homlokodra.
TÁPAI NÓTA
A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.
A tápai lányok mennek a misére,
A tápai vének várnak az igére,
A földek esőre, a kaszák a nyárra,
Nincstelen szegények egy nagy aratásra.

MESE

Egy világvégi házban
Világszép lány lakott,
Világ végére néztek
Ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
Nem látott senkit ő,
Az Óperencián túl
Megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
A csillagos eget,
Tavasz táján szívében
Valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
Valakit várt nagyon,
De csak a csillag nézett
Be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
Hideg és halovány.
S hiába várt örökké
A világszép leány…