Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. – Budapest, 2020. február 24.) egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként született Kisújszálláson, és ott járta ki az elemi iskolát. A második világháború után – egy zenetanár biztatására, édesapja ellenzése ellenére, de édesanyja közbenjárására – jelentkezett az akkor alakult békés-tarhosi zeneiskolába, ahol hegedűművésznek készült. Itt érettségizett. Bár jól érezte magát a zeneiskolában, később mégis fellázadt a zene ellen – hiszen noha felvételi nélkül felvették volna a Zeneakadémiára, mégis a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra, de – 1956 után – bölcsész tanulmányait sem fejezte be.
Életében a döntő fordulatot az hozta, amikor a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatára az egyik barátja beküldte Csukás István néhány versét, és azokkal első díjat nyert. Tizenhét éves korában már költő akart lenni. Eleinte csak felnőtteknek írt. Törzshelye lett a Hungária Kávéház, és ekkoriban jelentek meg nyomtatásban első versei. Ettől kezdve írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt. Vezetője volt és egyike azoknak – többek között Antal Imre, Szokolay Sándor és Kazimir Károly mellett –, akik megalakították a Fiatal Művészek Klubját, ami annak ellenére a hazai művészellenállás központjává tudott válni, hogy működését szigorúan ellenőrizték.
A Magyar Televíziónál előbb dramaturg, majd – „lefokozva” – egy akkor indított gyerekhíradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa lett. Hamarosan Kormos István „csábítására” – akinek később az íróasztalát is megörökölte a Móra Kiadóban – állt rá, hogy gyerekeknek írjon, melyhez szinte egy előjelnek érezte azt, hogy egy napon született Hans Christian Andersennel. Később lett a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd szabadfoglalkozású író. Verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi: közel száz kötete jelent meg itthon és külföldön.
Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.
2013. szeptember végén avatták fel a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényében szereplő valós személy, Bagaméri Mihály kisújszállási fagylaltárus bronzszobrát.
Ki ne ismerné halhatatlan mesefiguráit, meséit?
Egy szürke kiscsacsi, Mirr-Murr, a kandúr, Pintyőke cirkusz, világszám!, Keménykalap és krumpliorr, A téli tücsök meséi, Egy kiscsacsi története, Vakáció a Halott utcában, Hogyan fogtam el Settenkedő Tódort?, Szegény Gombóc Artúr, A radírpók, Süsü, a sárkány, Festéktüsszentő Hapci Benő, A bátor Tintanyúl, Madárvédő Golyókapkodó, Csicsóka és a moszkitók, Civakodó cipőikrek, Oriza-Triznyák, Pom Pom főz, A Nagy Ho-ho-ho-horgász, A legkisebb Ugrifüles, Kutyánszky Kázmér, a versíró kutya, Vakkancs szétnéz Budapesten, Brum Brum Brúnó, A kelekótya kiskakas.
BUDAI ÉVA
rovatvezető
(forrás: wikipedia)
CSUKÁS ISTVÁN: ÓDA EGY BODZABOKORHOZ
A visszahozhatatlan múlt lobog
mögöttem, árnyékom elém veti.
Mitől voltam boldog, boldogtalan,
nem mondhatja meg énnekem senki.
Medáliás bodzabokor hátrál
a fehérre meszelt vályogfalig;
talán ez volt, talán nem is ismer,
talán csak én vagyok idegen itt,
ahol születtem s a másik, az igazi
bodzabokor hűs sátorrá kinyílt
fölém, ha kértem, s forgatta a hold
fényében foszforeszkáló virágait.
Nem én vagyok idegen, ő hagyott el,
az elérhetetlenné ritkult gyerekkor!
Nem tudok sátrad alá bújni már
a régi kedvvel, vén bodzabokor.
Nem tudok hátrálni, csak magamig,
túlmagasra nőttem és hasztalan
mondanám neked, amit úgyis tudsz,
s jobban: ragaszkodj ahhoz, ami van.
CSUKÁS ISTVÁN: TÓNI, A PÓNI
Póniéknál nagy az öröm,
született két kiscsikó!
Egyik lány, a másik fiú,
s mind a kettő póniló.
Bözsi, a lány, otthon maradt,
Tóni póni futkosott:
„Vár a világ! Nekem bármit
mondhatnak az okosok!”
El is indult, ugrándozva
egy nagy szántóföldre ért,
megállt, s nézte kíváncsian:
nagy ló húzta az ekét.
Néz a gazda: „Ni, egy póni,
mégpedig egy kiscsikó!
Gyere szépen itt mellettünk,
figyeld, hogy szánt a pejkó!”
Tóni figyelt, aztán így szólt:
„Most már továbbmegyek én,
vár a világ! Meg kell néznem,
mi van a hegy tetején!”
Hegy mögött volt egy iskola,
udvarán a gyerekek
kiabáltak: „Gyere, póni,
ha a cukrot szereted!”
Tóni cukrot ropogtatva,
mosolyogva elköszönt:
„Vár a világ! Meg kell néznem,
mi van lent és odafönt!
Fent már voltam, lent már voltam,
elindulok most jobbra!”
Így is tett, és rátalált
egy tisztáson egy sátorra.
Tóni ámult: mennyi állat,
majom, teve, oroszlán!
Ez kézen áll, az meg csak ül
a sarokban, mogorván.
Esteledik, Tóni érzi,
hogy a lába elfáradt.
Merre menjen? Követi a
hazatérő birkákat.
Póni mama mosolyogva
szól: „A csikóm mit látott?”
Tóni büszkén így válaszol:
„Láttam a nagyvilágot!”
Legfrissebb hozzászólások