A pipát már az ősidőktől fogva használják. Hérodotosz leírása szerint a szkíták már Kr. e. 500-ban égő levelek füstjét szívták. A rómaiak és a görögök átvették keleti szomszédaiktól a pipát, majd később a germán, kelta és északi törzsek is használták. A dohány csak a 16. században került az Óvilágba, ezért az Amerikán kívüli világban a pipát általában hasis szívására használták, ami az azt előállító Közel-Keleten, Közép-Ázsián és Indián kívül ritka és persze rendkívül drága anyagnak számított. Az indián őslakosok jóval az európaiak megérkezése előtt pipáikban szívták a dohányt. A dohány a 16. században került Európába, majd az egész világon gyorsan elterjedt.
Magyar tajtékpipa
Buda, 1791
A pipa fejrészét leginkább bruyergyökérből, kukoricacsutkából, tajtékkőből vagy cserépből, ritkábban meggyfából, olajfából, juharból, mesquitofából vagy tölgyből készítik. A pipafejet gyakran művészi faragások díszítik. A ma forgalomba kerülő pipák többsége bruyergyökérből készül, természetes tűzállósága és nedvességelnyelő képessége miatt.
A TAJTÉKPIPA jól formázható, így dekoratív és figurális alakzatokat lehet létrehozni belőle.
A CSUTKAPIPA olcsó és hatékony. Mielőtt pipát készítenének belőle, a kukoricacsutkát két évig szárítják. Ezután kivájják, és kialakítják a tűzteret. A fejet gipsz-alapú keverékbe mártják, majd külsejét lelakkozzák vagy leolajozzák. Végül fenyőből készített szárat illesztenek a fejbe. Faragás helyett a pipaszárat inkább öntik, anyaga jellemzően eltér a pipafejétől. Kevésbé gyakori a nádból, bambuszból vagy kivájt fából készült pipaszár. Régebben a drága pipák szárát borostyánból készítették, de ez manapság már ritka.
A VÍZIPIPA egy közel-keleti pipa, amely a vízkamrában áthaladó füstöt lehűti. Hagyományosan a dohányt valamilyen édesítőanyaggal keverik össze, például mézzel vagy melasszal. A gyümölcsös ízesítés egyre népszerűbb. A dohánykeverék tetejére fóliát vagy egy fém vagy üveg szűrőt tesznek, amire ráhelyezik a parazsat.
Vincent van Gogh
1886
A CSERÉPPIPA többnyire nyomóformába öntött porcelánpépből készül. Ezek porózus, nagyon alacsony minőségű pipák, melyek nem kívánt ízt kölcsönöznek a füstnek. Vannak azonban jó minőségű cseréppipák is: ezek elkészítése munkaigényes folyamat, melynek során az agyagból kiszorítják az összes levegőt, majd megformázzák a pipát, egy vékony dróttal megszúrják és óvatosan kiégetik. Hagyományosan a cseréppipa nem mázas. A többi pipafajtától eltérően a cseréppipa dohányzás közben felforrósodik, ezért az átlag pipás nehezen tudja használni.
A FÉMPIPA leggyakrabban alumíniumból készült szárral és nyéllel ellátott pipa, mely hőnyelőként működik. A csutora ebonitból vagy lucitból készül. A pipafej levehető, de a különböző gyártók által készített részek nem felcserélhetőek.
(forrás: wikipedia)
A pipa szavunk más jelentései
1. Könnyűbúvár légzőkészüléke. 2. Patkoláskor a ló orrára szorított fék. 3. Cucli. A gyermek által szopogatott eszköz. 4. Valamilyen jegyzék elintézett tételét jelölő ék alakú jel. 5. A farkatlan kétéltűek rendjébe tartozó béka. 6. Régi portugál és spanyol űrmérték. 7. Indulatos életérzés. 8. Inhalációs eszköz – pl.: sópipa
Híres pipázók: Szent-Györgyi Albert, Albert Einstein, Gárdonyi Géza, Vincent van Gogh, Sir Arthur Conan Doyle, Jancsó Miklós, Mikszáth Kálmán, Svejk, a katona. – ÉS! Apukám és kedves kollégám: László Iván
Volt egyszer egy ember,
volt szakálla kender,
cseremakk pipája,
lapi a dohánya.
És hogy lenne mindig
pipája, dohánya,
felköltözött lakni
egy nagy cserefára.
Ott egész nap füstölt,
a füsttől meg prüszkölt.
És addig mind füstölt,
addig-addig prüszkölt,
odalett a fának
minden makkja, lombja,
se pipa, se hozzá
füstölnivalója.
Mit volt mit tennie,
lemászott a fáról,
font egy hosszú ostort
a kenderszakállból.
Azzal csettinget most,
a fa alatt állva,
s várja, hogy majd lenne
pipája, dohánya.
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások