1931. február 17-én született KONDOR BÉLA festőművész, grafikus, költő

Az ötvenes években járt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, a festő szakra, majd miután harmadéves korában „alapvető szakmai-szemléletbeli ellentétek” miatt eltanácsolták, grafikatanárai kiállásának köszönhetően a grafika szakra. Már főiskolás korában illusztrált könyveket. Barcsay Jenő, Kmetty János és Koffán Károly tanítványa volt. A festő szakon nem sok újat tanult, sajátos stilisztikai eszközeinek szinte a főiskola kezdetétől birtokában volt.

Készülődés a forradalomra
(1956)
Jelenetek Dózsa György idejéből IX.,
rézkarc

Diplomamunkája, melyet a vizsgabizottság anakronisztikusnak tartott, a Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc-sorozata volt. Ennek néhány darabja később mély benyomást tett Albert Camus-re, aki beszédet készült írni Kondor tervezett párizsi kiállításának megnyitójára.

Művészete szakított az 1950-es évekre jellemző leíró grafikával. Festészetében nagy szerepe volt az erőteljes vonalaknak és a műveit erőteljesen átható szenvedélyes belső átélésnek.
Legtöbb álmát, gondolatát, vívódását rézlemezekbe karcolta, a rézkarctechnikának már a főiskola elvégzésekor kiváló mestere volt. Rézkarcain az egyik fő motívum a repülőgép, amelynek modelljeit gyakran maga is elkészítette. A repülőgép szárnyainak ősét Ikarus hordta vállain. Kondor Bélánál a repülőgép szárnyai a térben vagy gondolatban való emberi szárnyalást szimbolizálják. Élete utolsó éveiben műtermében levő pálcikákból készített repülőgép-szerkezeteit fényképezte (Csend és Katasztrófa sorozatok).

Verseit költő kortársai, köztük Nagy László, Jékely Zoltán, Pilinszky János és Csukás István is elismerték, egyetlen megjelent kötetét mégis csak mint a képzőművész melléktermékét fogadta a korabeli kritika.

41 évesen, veleszületett szívrendellenességben halt meg.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)

KONDOR BÉLA: ÉRTEKEZÉS A SZÍNEKRŐL

A fehér gyász-szín,
könnyekkel sós vízben mosdatott
feketeség.
Karok, combok, a kényes nyak
és holdvilágképű hűs hasak
színe, ahová fejet hajthatsz
szomorúságodban fülelni.

A vörös vércsomók, erek
és kiáltozások szép színe.
A vörös csavaros út
a kékbefulladó kék hegyre fel;
és nincsen alatta semmi hegy.
A szürke, mint haldokló
motorok gőze;
lármás és rossz szagú.

A lila szín titkos ösvény
és menetelnek rajt
sárga öltözékben sokan.
Lábuk helyett csizma
s a fejük helyett narancs,
rémülten lángoló narancs.

A barna pedig gömbalakú
és ráncos, mint a Föld nyaka.
A zöld meg vékony abroncs;
a tenger ki ne loccsanjon
– az a mérges tenger
füst, kén és lehellet
ne törjön elő,
amikor az Úristen
vigyázni restell.