Élt, mégpedig kettő. Létező személy volt a 4. század elején, a kis-ázsiai Myra városában működő Miklós nevű püspök (Lydia tartományában). Lydia, Lykia – a két kis-ázsiai tartományt igazán könnyű összekeverni, ugyanígy a két Mikulást. A „kettes számú” Miklós ugyanis a lykiai Pinara püspöke volt, sioni Miklósnak is nevezték. Az ő elhalálozásának dátuma napra ismeretes: 564. december 10-én (és nem 6-án) szenderült öröklétre. Sírját az adaliai (vagy antalyai) templomban itáliai kalózok kifosztották, szegény Miklós ellopott ereklyéit 1087 óta az itáliai Bariban őrzik.
A 6. századtól a bizánciak az „első” Miklóst, Myra püspökét tisztelték, a 9. századtól viszont föllángolt a „második” itáliai Miklós-kultusz, majd a tengerészek védőszentjeként az egybeolvadt két Mikulás a 13. századi Németalföldön bukkan fel; ezek szerint átvitorlázott Herkules oszlopai között, vagyis a Gibraltári-szoroson, majd fölhatolt északnak, az örökké háborgó vizcayai-öblön meg a La Manche-on.
Tudjuk, hogy a régi holland hajósgazdák nem kevesebb, mint 23 templomot szenteltek Sinterklaasnak, Miklós püspököt ugyanis így nevezték a németalföldiek, mintha mi „Szentmiklóst” mondanánk. Itt, a hollandusok között lett Mikulás, a matrózok patrónusa, egyúttal a gyermekek vidítója is; névünnepén a Miklósnak szentelt templomok kóristái vidám utcai felvonulást rendeztek a tiszteletére, és ami ennél is fontosabb: adományokat gyűjtöttek rongyos kis társaiknak.
A jótékony Mikulás ezután – kivándorolt Amerikába. Előtte Új-Amszterdamba, amely Nieuw-Amsterdam néven falusias kis holland település volt a Manhattan-félszigeten, amelyet végül az angolok tettek New Yorkká 1664-ben, elhódítva egyúttal a Mikulás is.
Sinterklaas kezdetben ösztövér szent volt, amint az szentekhez illő testalkat, az angolok (és talán már előttük a hollandusok) viszont már egy Falstaff-pocakú, John Bull-kövérségű alakot tiszteltek benne. Vagyis a két Mikulás összeolvadván, szépen kigömbölyödött.
Karácsonykor (és nem december 6-án) Santa Claus boldogítja a gyerekeket Los Angelestől Budapestig, sőt Moszkváig, ahol Télapó a neve. Német földön lett Mikulás névünnepe december 6., a Nikolaustag, amikor Szent Miklós fölvonult az ismert jelmezben, de nem ám egyedül, hanem a hős Ruprecht lovaggal, vagy a krampusszal, akiről még szó esik, és a 12. század óta főként almát-diót osztogat itt is, Észak-Franciaországban is.
Az ördög, a krampusz és a Mikulás többi német kísérője határozottan kereszténység előtti figura, és végső soron a pogány germán mondavilág szülötte. Ez lehet az oka, hogy a Mikulást, szegényt, a római egyház kiiktatta „hivatalos” szentjei sorából, Sárkányölő Szent Györggyel együtt, aki valóban nem történelmi alak.
Legfrissebb hozzászólások