Weiss Jenő magyar származású textilkereskedő és egy színész-ambíciókat dédelgető anya legidősebb fiúgyermekeként született.
A művészetekre és általában a kultúrára fogékony fiú sok időt töltött múzeumokban, koncerteken. Később így emlékezett vissza erre az impulzusokban gazdag időszakra: „Irodalmi ismereteim mind ebből a korszakból származnak. Hesse, Thomas Mann, Brecht összes művét elolvastam fiatal fiúként. Az ő hatásukra kezdtem el írni.” Weiss élete végéig megőrizte ezeket a korai szárnypróbálgatásokat, mert ahogy fogalmazott, „Benyomások érdekes kavalkádját tükrözték”.
Legismertebb – először 1964-ben játszott – darabjának teljes címe: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása a charentoni elmegyógyintézet lakóinak előadásában, De Sade úr rendezésében.
A darab címét legtöbbször Marat/Sade formában rövidítik. A számos brechti stílusjegyet viselő, “színház a színházban” felépítésű darab meghökkentő és egyedi módon ábrázolja az osztályok szűnni nem akaró harcát és az emberi szenvedést. A német színház egyik legsikeresebb szerzője művében felteszi a kérdést: Az igazi forradalom vajon a társadalom vagy sokkal inkább önmagunk megváltoztatásában rejlik?
Részlet Földényi F. László elemzéséből:
“Nem túlzás, ha a Marat/Sade-ot (1964) színháztörténeti jelentőségű műnek nevezzük; bár a darab legtöbb eleme nem új, egységük mégis előzmény nélküli. „A Marat-ban teljesen új színpadi formákhoz nyúltam – írja a szerző -, bennük a történelmi anyag állandóan hangnemet változtat, szakadatlanul más és más irányokból érkező hatásoknak van kitéve.” És egy másik nyilatkozatában: „Ez itt színház. A valóságot játsszuk el önöknek, és e valóságon belül színházat játszunk a színházban.” A „színház a színházban” cselfogást a dráma történetében egyetlen szerző sem aknázta ki ilyen következetesen; nem illusztratív (mint Pirandello-nál), nem leleplező célzatú (mint a Hamlet-ben), hanem látásmód, amelynek éppen ezért nem is lehet egyértelműen vagy legalábbis megnyugtatóan a végére járni. Weiss műve olyan sok réteggel rendelkezik, hogy a lehető legellentétesebb interpretációkra ad lehetőséget, anélkül, hogy bármelyiket is a szerzői szándék meg-hamisításának nevezhetnénk. A darab technikája is követhetetlenül sokrétű: napjaink színházában eljátszanak egy 1808. július i3-án játszódó színdarabot, amely a tizenöt évvel korábbi eseményekről szól (sőt e korábbi események közepette még korábbi időpontokra – Marat fiatalkorára – is utalnak). Egy mai színpadon felépítik a charentoni elmegyógyintézet fürdőjét, ahol Párizst idézik meg. És mindenki három figurával azonos: színész egy mai színházban; beteg Charentonban; történelmi személyiség Párizsban. A színészek egyszerre azonosak önmagukkal és egy-egy szereppel, olyannyira, hogy néha eldönthetetlen, ki beszél a színpadon.”
Leghíresebb dokumentarista darabja, A vizsgálat 1965-ben a németországi Auschwitz-per (1963–1966) jegyzőkönyveinek felhasználása alapján készült. A darab egy törvényszéken játszódik, a vádlottak padján – saját nevükön – az auschwitzi koncentrációs tábor egykori személyzete, orvosok, kihallgató tisztek, őrök ülnek. A tanúk a tábort túlélt egykori foglyok, illetve a tábor néhány német alkalmazottja. Rajtuk kívül még a vád és a védelem képviselője, valamint a bíró szerepel az előadásban. A darabban nincs cselekmény és színpadi utasítás, csak a bírósági procedúrában megszólalók hangját halljuk. Az egyes énekek a tábor poklának újabb és újabb köreibe vezetnek alá. Ebben az egységes és összefogott lüktetésben hallunk a táborba való megérkezésről, a szelekcióról, a tábor politikai osztályán folyó kínzásokról, a tömeges kivégzésekről, a szívbe adott fenolinjekciókról, az éhségcellákról, a gázkamrákról, a krematóriumokról szóló emlékezéseket is. A szigorú szerkezetbe zárt, versbe szedett emlékezésekben az író »költészetté tudott emelni olyan anyagot, amely addig nem számított költőinek« – mondja a darab fordítója, Vas István.
A szerző szerint a mű: oratórium 11 énekben. Íme az énekek sokat mondó címei:
1. Ének a rakodóról
2. Ének a táborról
3. Ének a hintáról
4. Ének a túlélés lehetőségéről
5. Ének Lili Tofler haláláról
6. Ének Stark őrsvezetőről
7. Ének a fekete Falról
8. Ének a fenolról
9. Ének a bunkertömbről
10. Ének a Ciklon B-ről
11. Ének a kemencékről
S ha ez még nem elég megdöbbentő, olvassunk bele a 11. énekbe, a 7. TANÚ vallomásába:
„A 9 millió 600 ezer üldözött közül
akik azokon a területeken éltek
ahol üldözőik uralkodtak
6 millió eltűnt
és feltehető
hogy legtöbbjüket
szándékosan megsemmisítették
Akit nem lőttek agyon nem ütöttek agyon
nem kínoztak halálra
nem gázosítottak el
az elpusztult a túlfeszített munkától
éhségtől
járványtól és nyomortól
Pusztán ebben a táborban
több mint 3 millió embert
gyilkoltak meg
De ahhoz hogy felmérjük ebben az irtóháborúban
a fegyvertelen áldozatok teljes számát
a faji okokból megölt
6 millióhoz hozzá kell számítanunk
3 millió agyonlőtt és agyonéheztetett
szovjet hadifoglyot
valamint 10 millió civilt
aki elpusztult a megszállt országokban”
(Vas István fordítása)
Legfrissebb hozzászólások