Cigányzenész családból származott. Apja cimbalmos volt, játszott számos kávézóban, színházban, az első világháború előtt Párizsban is. Anyjával és nővéreivel nagy nyomorúságban éltek, apját deportálták, ahonnan csak a háború után tért haza. Az angyalföldi Tripoliszban felcseperedett gyermek zongoratehetsége korán megmutatkozott, miután rengeteget gyakorolt Jolán nővére zongoráján.
Dohnányi Ernő segítségével nyolcévesen került be a Zeneakadémiára.
„…meg kellett tanulnom a mesterséget, meg kellett tanulnom a zeneművek megismerését és felismerését” – írta.
Tizenhárom évesen, csodagyerekként már számtalan koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai (például Skandinávia, Benelux államok) is sikeresek voltak. Ám hiába volt ragyogó tehetség, az „előkelő” művészvilág nehezen fogadta be.
Korán nősült, felesége egyiptomi származású volt. 1942-ben behívták katonának, fogságba került, többször megszökött. 1946 szeptemberében tért haza, és folytatta tanulmányait, egyidejűleg a pesti éjszakák virtuóza lett.
„Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába”– írta önéletrajzi könyvében.
Különböző bárokban muzsikált, a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte, Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte.
1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. Kőfaragó üzemben és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén dolgozott, rabtársainak koncertet is adott. 1953-ban szabadult, és bár kezei a durva munkát megsínylették, újra a zongorázással próbálkozott a pesti éjszakában.
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában. A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva – a határig egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva, majd gyalogolva – családjával elhagyta Magyarországot. Három napra egy ausztriai táborba kerültek. A bécsi Brahms Saalban adott fergeteges sikerű zongorahangversenyt, amelyről még a The New Yorkerben is kritika jelent meg. Az év végén Franciaországba hívták.
Párizsban már első hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. Charles de Gaulle – zenekedvelő felesége kérésére – meghívta az Élysée palotába, és ezután megkapta a francia állampolgárságot. André Malraux író, akkor kulturális miniszter javaslatára Senlisben telepedtek le.
Fia, ifj. Cziffra György neves karmester lett, akivel számos nagy sikerű közös hangversenyt adott. Fia 1981-ben egy lakástűzben vesztette életét. Korai halálát apja nehezen viselte, emiatt zenekarral többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített.
Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, majd 72 éves korában egy Párizs-környéki klinikán – szívroham következtében – elhunyt.
Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. A jelentős magyar kitüntetések mellett. Franciaországban megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát.
„Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem, hogy valóban élek, és szabad vagyok, olyankor amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.” – írta magáról.
Legfrissebb hozzászólások