233 éve született KÖLCSEY FERENC költő, politikus és nyelvújító

Kölcsey Ferenc
Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.)

Édesapja a család nemesi birtokán, Álmosdon gazdálkodott. Miután elhunyt, édesanyja a hat éves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Egyik szeme világát ekkor fekete himlő következtében elveszítette. A szájhagyomány szerint a betegség kezelése közben – a kor szokásai szerint – a tüzes kemencében kezelt gyermeknek szikra pattant a szemébe, de ezt a legendát nem sikerült utólag kétséget kizáróan igazolni. 11 éves volt, amikor anyja is meghalt, és ettől kezdve a háztartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette, és mind neki, mind három kisebb testvérének gondját viselte.

A Debreceni Református Kollégiumban 14 évig tanult, és szinte minden előadott tanulmányt végighallgatott. Nagy kedvvel tanulta Cornelius Nepost; a labdázás helyett abban állt a játéka, hogy a debreceni homokban egy barátjával együtt Athént ábrázolta, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állítgatott és emlékbeszédeket tartott fölöttük. A költészeti osztályba jutva a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessner-fordításait olvasta. Latin és görög szerzők munkáit Vergilius, Theokritosz pásztori költeményeit eredetiben. Valószínűleg a szemével történtek miatt magányos és visszahúzódó lett, örömét az olvasásban, fordításban és az írásban találta meg. Ritka tehetsége szembetűnően csak tizenhat éves korában jelentkezett. Az idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el, majd a német nyelv, és a görög következett.
16 éves kora óta írogatott verseket is, de első dolgozatait megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval. Első levele szíves fogadtatása és a későbbi barátság rendkívül serkentően hatott rá. Ettől fogva Kazinczy oktatója és vezetője lett az ifjúnak, aki szintén egyedüli védője, tisztelője volt az újító Kazinczynak Debrecenben, akit már az Árkádia-perben is védelmezett.

Miután befejezte kollégiumi tanulmányait, Pestre költözött törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett, mert szoros barátságot kötve Horvát Istvánnal, Vitkoviccsal és főleg Szemere Pállal, egyedül az irodalom érdekelte, ezért lemondott a hivatalbeli és tanári pályáról, melyre Debrecenbe hívták, és Álmosdra vonult, ahol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Ezek mellett öccseinek gondozása is elfoglalta. Hamarosan testvéreivel Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt.

A Hymnus két lapon található, tintamarás miatt megsérült, eredeti kézirata.

Kölcsey figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemere Pállal együtt dolgozott ki. Ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, amivel maga ellen fordította a közvéleményt és az írókat. 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal megindította az Élet és Literatura című folyóiratot. Hamarosan Szatmár megye tiszteletbeli aljegyzőjévé választották. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjának nevezte ki. Ezután megyei főjegyzővé, majd országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először, és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi és művészi színvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.
Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, amikor megyéjében a maradiak kerültek felszínre. Búcsúbeszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után aznapra felfüggesztette az ülést és Kossuth erről a napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek.

Utolsó nagy műve, Wesselényi Miklós védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”.
Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838.augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Két napra rá, augusztus 25-én temették.

Budai Éva
rovatvezető
(Forrás: wikipedia.hu)

KÖLCSEY FERENC: BORDAL

Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet.
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Minden por, álom,
S füst e világon;
Mi haszna gázol
A boldogságon
A hír barátja?
Ha dob riadt a
Harc reggelére,
Patakban omlik
Hullámzó vére,
S bérét más látja.
Békételen, bús,
Senyved magába,
Kétség s remény közt
Vár s fél a kába
Percet s esztendőt.
Miért törődöl
Szűk életeddel?
Napod ma mit nyújt
Köszönve tedd el,
S hagyd a jövendőt.
Reggel vagy estve,
Szélben vagy csenddel,
Eljön magától
Sorsod mit rendel:
Miként nyár és tél.
Ernyőt keress, ha
Készűl borúlni,
Szenvedj, ha nem tudsz
Hová vonulni,
Fordulhat a szél.
Éld a jelenlét
Percét s óráját,
Együtt lefutja
Jó s rossz pályáját,
S együtt húny véled.
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet!