Senkivel sem összehasonlítható zsenialitását szinte mindenki ismeri. Képei elvarázsolnak, írásai megdöbbentenek. Életéről számos film (pl. Huszárik Zoltán rendezésében), illetve tv-játék (pl. Őze Lajos főszereplésével) készült, de ide sorolható Szirtes András: Lenz című különleges filmes alkotása is.
Rockenbauer Pál írta róla: „De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert – szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak – szerintem – de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki.”
A lángész című 1913-ban írt munkájában őmaga pedig így ír: „Ki nem lehet Zseni? Nem Zseni az, aki energiáját megosztja mással. Nem Zseni, aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját, aki pályájának kezdetén vagy közepén szövetkezetben él, aki önerejének támogatására folyamodott segélyhez, a ki hitében megtántorodhatott, és az út közepén megállott, aki a viharban tengerre szállani nem mert, akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől, a ki szeszes italokkal él, a kinek kemény a föld és a kőpárna, a ki kábul a számításnál, akinek nincs színérzéke, a ki nem lát élesen a jövőbe, aki nem ismeri a jellemeket, a ki magába zárkózva unatkozik, aki embergyűlölő, aki káros szokásoktól szabadulni nem tud, aki testileg gyenge terhelt, a ki a szerelemnek ellentállani képtelen, aki nem ismeri a szerelmet, aki nem érzi a szerelemben rejtőző energiát, aki a pénzt imádja, aki a vagyonban gyönyörködik, aki tülekedve küzd az elsőségért, aki hajhássza a dicsőséget, aki munka nélkül él, aki eredeti dolgot nem csinál, aki a világ teremtését erővel kutatja, aki embertársát nem szereti, aki különbséget érez az emberi és állati növény között, a ki keresi a földi boldogságot és családi életre vágyik, az maradjon békés családapának-anyának otthon, és ne kínálkozzék Zseninek.”
KERESZTURY DEZSŐ: BESZÉLGETÉS CSONTVÁRYRÓL
A.: Ütődött volt; másként mért utasította volna
a kabinettirodát – igazán röhögni kell –
«Királyt napra kitenni!», s miért táviratozta volna
a főpolgármesternek: «A bécsi gyorssal érkezem!»?
B.: Ilymódon Petőfi is talán bolond lett volna,
mert hitte: lángelme ő s híre örökös leszen;
s csak nagzási hóbortba esett civil lett volna,
mert verssel vett elégtételt a hadügyminiszteren?
A.: De hogyha festőinas lett volna,
s nem angyal szózatára nagy «mester» hirtelen;
és bárcsak végül magát ne ábrázolta volna
honfoglalóként tevén, frakkban, cilinderesen!
B.: És ha a szellem soha senkit meg nem szállt volna?
Dávid nem birkózott tán az angyallal? S melyen
Prométeusz kínlódott, a szikla nem állt volna,
láng nélkül bolyong az ember, magától idegen.
A.: Téged is – sznobok közé – helyedre kellett volna
tennem: futóbolondot magasztalsz itt nekem,
a normálisnak, aki ha – a többség ilyen – nem volna,
mit ér a rend, a gyár s a mező mit terem?
B.: Lennék bolond s sznob is, ha mellettem nem volna
a nyíltszívű s szemű sereg, mely ha névtelen
álmát e látomásban meg nem találta volna,
hírdethetnék híresnek: nem nézne feléje sem.
A.: Ez az egész humbug talán jobb sorsra jutott volna,
ha nem lép közbe egy másik gyagya, aki, nem
sejtve mit tesz, mindenét fel nem áldozta volna,
hogy ez a sok rossz vászon jó ponyva legyen.
B.: Így jó, hogy megmaradt mind; csodák-csodája: itt van,
ragyog, őrülten bár, tán századokon át;
leköpték s fényesebb lett, meghalt s feltámadt: itt van;
s túlélheti – bár élné! – Libanon cédrusát.
(Az Öreg halász című képe az egyik legsejtelmesebb.)
– Budai Éva rovatvezető –
Legfrissebb hozzászólások