Rózsa Sándor
(Röszke, 1813. július 16. – Szamosújvár, 1878. november 22.)
Népdalok, mondák, versek, regények és filmek dolgozták fel Rózsa Sándor életét, nevezetesebb tetteit. A népi emlékezet és a művészi feldolgozás azonban olykor igen távol áll a valóságtól, a romantikus kép mögött rideg tények húzódnak meg.
1813. július 16-án született Rózsa Sándor a legismertebb magyar betyár. Anyja Sánta Erzsébet, apja, Rózsa András volt, akit felakasztottak lólopásért (más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték).
Rózsa Sándor, aki írástudatlan volt, első bűntettét Kiskunhalas határában követte el. A halasi külterületen, Balotapusztán, Darabos István gazdától két meddő tehén ellopása miatt 23 éves korában, 1836-ban indult ellene először eljárás. Ekkor került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyár lett, és nemsokára hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. Hatvan bűnesete ismert. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Az Alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket.
Érdekesség, hogy 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, miszerint szeretne becsületes életet élni. A kérvényt azonban elutasították.
1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fős szabadcsapatával. Szokatlan kinézetükkel és harcmodorukkal sikereket is arattak. 1848. november 17-én Asbóth Lajos Ezeres falu lefegyverzésére kivezényelte Rózsa Sándor szabadcsapatát. Nemcsak kirabolták a falut, hanem annak 36 lakosát megölték. Emiatt Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztos feloszlatta a szabadcsapatot.
Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnősült. A szabadságharc leverése után el akarták fogni, és bár sikerült elmenekülnie, de megint bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés irányítója, így elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10 000 korona vérdíjat tűztek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett.
Rózsa Sándor börtöncellája
(Kufstein)
A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult.
Rózsa Sándor szabadulása után Csonka Ferenc bandájához csapódott. Postakocsikat raboltak ki, de a vasút megtámadásával is próbálkoztak. Nevezetes a Kistelek melletti támadási kísérletei, melynek során háromszor próbálták megállítani a vonatot, végül a síneket felszedve siklatták ki azt. A támadás mégis sikertelen volt, mert a banda a pénzszállító postakocsit akarta kifosztani, de ilyen nem volt a vonatba sorozva. A szerelvényen utazó katonák lövése után a betyárok elmenekültek.
A betyárvilág központi irányítású felszámolásának vezetője, Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el Rózsa Sándort 1869. január 12-én. Az 1872-es per során életfogytig tartó rabságra ítélték.
1873. május 5-én Szamosújvárra került, ahol az 1267. törzskönyvi számon tartották fogva. A börtönben szabóként és később, amikor fizikailag meggyengült harisnyakötőként dolgozott.
Rózsa Sándor 1878. november 22-én gümőkórban halt meg 65 évesen a szamosújvári fegyházban.
(Sz-H. M.)
RÓZSA SÁNDOR LEGENDÁJA
Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is. A korabeli források szerint csakis a gazdagoktól vett el, másokkal bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással.
A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt – és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”.
Alakját idealizálták védencei, mi több: emberfeletti képességek birtokosaként tartották számon. Egyes történetek szerint mérhetetlen varázsereje volt, amellyel boszorkányok ajándékozták meg. Ez a fajta bálványisztikus tisztelet nem ritka más népek betyármitológiájában sem: elég csak az angol folklór népszerű haramiájára, Robin Hoodra gondolnunk.
A szájhagyomány szerint Rózsa Sándoron nem fogott a golyó sem, mert burokban jött világra. Mára elmondhatjuk, hogy az idő szintúgy nem hagyott nyomot rajta. Karizmatikus alakja rendre fölbukkant az évszázadok során irodalmi alkotásokban, ponyvafüzetekben, népszínművekben, nótaslágereket ihletett – de a Rózsa-legendárium visszaköszön csárdák, utcák és közterek neveiben is. A pandúrokat leleményesen kicselező betyárkirályt televíziós műsorokban is megörökítették. Az életéről készített tévésorozatnál talán csak Hofi Géza számtalan ismétlést megért paródiája emlékezetesebb. Legutóbb az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban bukkant fel egy nagyszabású kiállítás főszereplőjeként. A szervezők Rózsa születésének 195. évfordulóján gigászi munkával összegyűjtött, eredeti dokumentumokkal és tárgyakkal, valamint autentikus zenével és „betyártoborzóval” adóztak a betyárkirály emlékének.
Rózsa idejében az úgynevezett „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”.
Hogy vajon mi táplálta és táplálja mind a mai napig a Rózsa-kultuszt? Talán a betyárvezér szabadság- és igazságvágya, valamint embersége az, amivel oly könnyű manapság is azonosulni. Hiszen törvényellenes cselekedeteiért mindig is vezekelni kívánt, sőt: az 1848-as szabadságharc idején csapatával a forradalmárok nézeteiért küzdött. Bár a katonai fegyelemnek nehezen engedelmeskedő betyárok csapata meglehetősen kétes szerepet játszott (a felszabadított falvakat rögtön ki is fosztották), a nép már megőrizte a “szabadságharcos” Rózsa emlékét.
Rózsa szabadságról és becsületről alkotott fogalmai azonban a törvényeken kívül álltak. Az volt számára a biztos, ha maga módján szolgáltat igazságot és társaival egyénileg gondoskodik arról, hogy mindenki megkapja, ami kijár neki. Az igazságot csak a saját szemszögéből tudta értelmezni. Ezt jól mutatja az, hogy habozás nélkül megölte azokat, akik árulónak tartott, de ő mégis beállt volna csendbiztosnak.
Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják; így például Fekete Miklós: Híres alföldi betyár Rózsa Sándor viselt dolgai (Pest, 1859); Rózsa Sándor élete és borzalmas rablásai c. ponyva (Pest, 1871); Rózsa Sándor a híres alföldi haramiavezér Élete és vakmerő kalandjai.
Irodalmi igényű feldolgozások (Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) mindegyike felhasználja a szájhagyományban és a ponyvákból ismert kalandokat. Híre oly messzire jutott, hogy német ponyván is megjelent. Rózsa Sándor alakjához kötődnek más betyárok által elkövetett tettek is.
Népballadai hősként való megjelenése másodlagos. A legkülönbözőbb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan Rózsa Sándor kalandjával azonosítani. A legközismertebb „Bakony erdő gyászban van, Rózsa Sándor halva van…” kezdetű, amelyet korábban különböző betyárok nevével énekeltek, közönséges kocsmai verekedés áldozatáról szól. A Dél-Alföldön, elsősorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladaköltészet.
1971-ben Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja című regénye alapján a Magyar Televízió hétrészes sorozatot mutatott be Rózsa Sándor életéről, Oszter Sándor főszereplésével és Szinetár Miklós rendezésében.
forrás: wikipedia.hu
Kapcsolódó irodalmi mű:
Legfrissebb hozzászólások