Nekem mindegy, ki mit tehet,
miként gyűlöl, miként szeret.
Hogy most kél, vagy bukik a Nap,
burokban él mind, ki szabad.
A szív egyenes, vagy görbe?
Semmit hajtva lót-fut körbe.
Künn a porond egy fabula,
bent vagyok a magam ura.
Vagyok és leszek, hiszed-e,
a mindenséged közepe.
Lidérces álom, messzi fény,
a láthatáron túl is én.
***
(Első közlés)
Sapa Brown 1978. szeptember 20-án született Szombathelyen. Egyik kedvenc költője, Petőfi Sándor összes művét már 11 évesen elolvasta, úgy érzi az a fajta plusz és szépség, amit a költemények által kapott érintette meg, és alapja annak, hogy később verselni kezdett.
1989-ben Kovács Ákos, akit a mai napig legnagyobb példaképének tart, és a Bonanza Banzai volt rá nagy hatással, nemcsak zeneileg, de szövegileg is. 16 évesen egy viszonzatlan szerelem hatására kezdett verseket írni, majd később dalszövegeket is. A haikuval két éve ismerkedett meg, bár nehezen barátkozott meg ezzel a fajta versformával, mára részéve lett.
Sapa Brown jelenleg egy autókábelgyártó cégnél dolgozik.
***
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások