Jártukban-keltünkben a francia fővárosban előbb-utóbb belebotlunk egy, a városképhez szervesen hozzátartozó, jellegzetes zöld öntöttvas díszkútba, melynek közepén víz csordogál. A Wallace nevet viselő kutak a filantrópia jegyében születtek, immár majdnem másfél évszázada. Nemcsak szépek, de praktikusak is: jó ízű, hűvös, a lakásokéval azonos minőségű vizüket bárki ingyen fogyaszthatja.
Sir Richard Wallace
(1818. július 26., London, Egyesült Királyság – 1890. július 20., Párizs, Franciaország)
angol műgyűjtő
De mi is a története e kutaknak? 1870 szeptembere és 1871 januárja között porosz erők ostromolták Párizst, több hónapig megfosztva a lakosságot a legalapvetőbb életfeltételektől is. Ráadásul az utóbbi évek legszigorúbb tele elé néztek: a hőmérő higanyszála -20 C° alá csökkent. Az éhező emberek már az állatkert lakóit is elfogyasztották, azonban a legnagyobb gond a vízhiány lett, mert a háborúban a vízvezetékek nagy része megrongálódott. A víz ára folyamatosan nőtt, ami miatt éppen a legszegényebb rétegek kerültek elviselhetetlen helyzetbe.
Az akkor már több éve a francia fővárosban élő Sir Richard Wallace baronet, híres angol műgyűjtő mindezt látta, s eltöprengett, hogyan segíthetne a szűkölködőkön? Az a zseniális ötlete támadt, hogy kutakat adományoz Párizs városának, melyek lehetővé teszik a járókelőknek – a leggazdagabbaknak éppúgy, mint a legszegényebbeknek –, hogy szomjukat csillapítsák.
Ám a filantróp nem érte be egyszerű „vízvételi helyek” létrehozásával, ő kettős szerepet szánt kútjainak: adjanak tiszta ivóvizet, s egyben díszítsék a várost, legyenek Párizs építészetéhez harmonikusan illeszkedő valódi műalkotások. Felkérte hát Charles-Auguste Lebourg szobrászt, tervezze meg a kutakat. Ő el is készített két nagyobb és két kisebb öntöttvas változatot. A nagy modellek egyike 2,71 m magas, rajta négy, egymásnak háttal álló kariatida tart egy kupolát, tetején delfinekkel. A másik valamivel kisebb, oszlopos, kevésbé díszes, olcsóbb változat. A kis nyomógombos modellek főleg parkokba és nyilvános kertekbe kerültek. Készült falikút is, amiből mára csupán egyetlen példány maradt.
Az angol filantróp, valamint Eugène Belgrand, a párizsi csatorna- és csőposta-hálózat atyja közösen választotta ki a kutak helyét, hogy a legtöbb ember számára tegyék lehetővé a vízhez jutást. Az első ilyen kút 1872 augusztusában került ki a Boulevard de la Villette-en. Az elkövetkező hónapokban több tucatot állítottak fel a város közterületein. Régebben lánccal rögzített pohár is tartozott hozzá, amit azonban mára közegészségügyi okokból megszüntettek.
Szóval, ha valaki séta közben megszomjazik, nosza! 🙂
(A Paris Zig-zag és Wikipédia cikke alapján; képek: Wikimedia Commons [CC BY-SA 4.0])
Kapcsolódó írások:
Fekete István: Párizsi szösszenetek című rovatban eddig megjelent írások
Fekete István: Szabadság lángja – Párizsi szösszenetek 1.
Fekete István: Eiffel tudósai – Párizsi szösszenetek 2.
Fekete István: Lutécia amfiteátruma – Párizsi szösszenetek 3.
Fekete István: A legkeskenyebb utca – Párizsi szösszenetek 4.
Fekete István: Lenyakazottak temetője – Párizsi szösszenetek 5.
Fekete István: Magyarország királynőjének átjárója – Párizsi szösszenetek 6.
Legfrissebb hozzászólások