Esküszöm, hogy a plüsspárnákra
különös gonddal vigyázni fogok.
Vedd le, ember, a fülbevalódat,
hozz tiszta vizet. Hiába dadogok?

Ugye, te, aki csak látsz, meghallottad,
sőt, megértetted azt a pár profán
bocsánatos bűnt a folyosó oldalán,
amelyet én csak úgy… általában…

de néha ünnepekkor is szerteszét szórok.
A kórus felől orgonadallam –
semmi rikoltozás, üstök vagy dobok
felhajtást keltő tövises hangjai.

Azért jöttem, hogy megtisztuljatok.
Halljátok, kőtömbök, szálkás fapadok?
Nem kell se szendvics, se fekete –
gondolkozom a rómaiakon…

Sarokba dobom a lelkem – a felmosót.
Közelemben egy rongyos behemót
ásít és úgy tűnik, fázik. Didereg.
Átfutnak rajtam az időszámítások.
Csak a test fáj. Ezt se vedd zokon.

*

Forrás:

Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap