Viharos és zaklatott magánélete volt, Paul Verlaine-nel való kapcsolata az irodalomtörténet egyik érdekes színfoltja. (Lásd még: Teljes napfogyatkozás című film.)

Tizenöt éves korától kipróbálta magát az összes modern irodalmi irányzatban, de egyik sem nyerte el a tetszését. Ezután született költeményei is rendkívüli koraérettségét bizonyítják. Művészetfelfogását jól tükrözi A látnok levele: „A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának. Így érkezik el az ismeretlenhez.”

Költészetének és életének lényegét az Egy évad a pokolban című művében lehet megtalálni. Ez a mű egy sajátos önéletrajz, a fiatal költő leszámolása a költészettel, búcsú az irodalomtól, az eddigi életétől. Amikor az anyja azt kérdezte, hogy mit akar ez jelenteni, híressé vált válasza így szólt: „Azt akartam mondani, amit maga a szöveg mond, szó szerint és minden lehető értelemben.” Az egyes fejezetekben szó van a kábítószerekről, a költészet varázsáról éppúgy, mint Verlaine iránt érzett szerelméről, pontosabban magáról, a szerelemről.

Leghíresebb versei: A részeg hajó, A magánhangzók szonettje, A meghökkentek, a Kóborlásaim. Ez utóbbi szonett ezúttal három fordításban:

KÓBORLÁSAIM

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott meg hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük s egy árok volt az ágyam
szeptember estejein s a homlokomra lágyan
mint frissítő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

(Radnóti Miklós fordítása)

BOHÉMIÁM

Bandukoltam, kezem szakadt zsebembe vágva,
bizony kabátom is eszményire kopott.
Mentem az ég alatt, ó, Múzsa, lovagod,
hahó, szívemben mily fényes szerelmek álma!

Jókora luk virult nadrágom fenekén.
Ittas Hüvelyk Matyi, morzsolgattam bolyongván,
rímeim. Túlnan a Nagymedve volt a kocsmám,
és fönn csillagaim suhogtak könnyedén.

S hallgattam őket én az út partján pihenve
szép őszi esteken, míg rászitált fejemre
a harmat, mint a gyöngy, mit újból színe vet;

vagy a fantasztikus árnyak közt zengve rímet,
pengettem, mint a húrt, sebesült lábbelimnek
zsinórját, szívemen nyugtatva térdemet.

(Rónay György fordítása)

BOHÉMÉLETEM

Csatangoltam, szakadt zsebembe dugva dermedt
Öklöm. Köpenyem is eszményivé kopott.
Mentem az ég alatt, Múzsám, hű lovagod:
Színezgettem, az ám, hány szertelen szerelmet!

Nadrágom fenekén lyuk támadt, jókora.
Hüvelyk Matyi, álomhős, rímeket morzsolva
Mentem. Éjjelre várt a Göncöl fogadója.
Zsongott a csillagok baráti tábora.

Rájuk figyeltem én, útszélre kuporodva:
Szép szeptemberi éj, mikor a homlokomra
A tiszta harmat mint drága bor cseppje gyűlt;

Árnyak vettek körül, míg rímeltem vadul, hát
Még nyűtt cipőmön a pertlit mint líra húrját
Pengettem s féllábam a szívemnek feszült!

(Képes Géza fordítása)