STOCKHOLMI ABSZURD &#8211; Lenolaj

Gergely Tamás: ÁGYÉKÁHOZ KAP

Gergely Tamás: TIZENHÉT

Gergely Tamás: DONÁL

Jyll — Thu, 18 Aug 2016 22:03:49 +0000

Hát igen, hol kóricál most a lábam, az enyém? A metró elsuhant, mobilomból az elem kifogyott, meg se állíthatom tehát a vonatot, le sem szállíthatom a lábam, egyáltalán, kinek telefonálnék? A Jóistennek?
”Jóist…Ja. Tizenhét, pardon.”
Mert azt még könnyen elfogadná az agyam, hogy valaki felvette, s viseli. Donációként számolnám el Szent Péter előtt. Vigye, ha kell neki. De…
El tudom azt is képzelni, hogy utazik tovább, egy magyar pár láb a stockholmi metrón, rendesen összetéve, hogy mást ne zavarjon, s a végállomáson…
A végállomáson pedig – eltakarom a szemem, hogy ne lássam – a szemétbe lökik.

Előző részek:

Gergely Tamás: ÁGYÉKÁHOZ KAP

Gergely Tamás: TIZENHÉT

Jyll — Thu, 18 Aug 2016 09:03:42 +0000

Ahogy a sóhaj, sóhajom elhagyja a szám, az enyém, megcsillan bennem a remény, ami így materializálódik: ”ha lefordítom-kifordítom”. Hogyan is magyarázzam… a stockholmi metróban ugyan én jól érzem magam, de mégis idegen vagyok, legalábbis a nyelvet illetően. Például ha ők, a bennszülöttek kritikus helyzetben azt mondják, hogy ”sutton”, akkor az nem azt jelenti, hogy ”tizenhét”, hanem hogy ”menj a francba”, minimum.
”A francba!”
Na most, ha én azt a magam nyelvén mondom, akkor se Jehova híve, se a zenerajongók nem támadnak le, mint korábban, tetszem érteni?
”Tizenhét!” – mondom erre, sőt: kiáltom, túlságosan belemelegedtem a magyarázásba, s nekem a lábam kellene visszaszereznem. Mert ez, amivel járok, nem az enyém!

Előző részek:

Gergely Tamás: ÁGYÉKÁHOZ KAP

Jyll — Fri, 15 Jul 2016 05:44:28 +0000

Szóval hogy idegen lábbal seggbe rúghatom-e a bibliás öregembert, ez volt a kérdés. De ha jobban megnézem, mintha túl telt lenne, túl formás, gömbölyű… mármint a láb, a kölcsön lábam. Mint a villámcsapás ér a felismerés:
“Te jó…”, hogyan is sikoltsak fel – az istent emlegetni nem lehet, a slágerbe át nem mehet a felkiáltás, marad hát a “Tejó!”
“Tejó, mondom, hiszen ezek női lábak lesznek!”
Vegetatív idegrendszeri gyorsasággal az ágyékomhoz kapok.
“Megvan”, mondom, és egy felszabadult sóhajt eresztek meg.

Előző részek:

Jyll — Wed, 13 Jul 2016 09:08:57 +0000

Káromkodni volna kedvem, hogy a feszültséget magamból kieresszem, de hogyan is tegyem: ha ”mamma miá”-zom, vállon veregetnek, nem volt véletlen ”meleg” az illető?, cikázik át az agyamon. A ”te jó ég” sem felel meg, mert éppen a metró gránit tetejét látom az ég helyett, nem kompatibilis a szisszenet, hanem egy ”istenes áldás” kifut a szájamon. Rögtön van következménye:
Elém áll egy gyér hajú tanult ember ezzel:
”Isten nevét a szádra ne vedd!”
”Na, gondolom, már csak ez hiányzott! Oda a lábam, lehet, levágják az inzulinhiány miatt, s még fel kell jutnom a felszínre, talán láb nélkül, mert visszaveszi a kölcsönlábat a gazdája. Ráadásul a mozgólépcső sem működik, s akkor jön ez…”
Legjobb talán, ha fenéken billentem az istenest.
”De hát, kölcsön lábbal lehet? Rúgni. Úgy értem, etikus?”
Meg hát jogilag is… Ki fizet, én vagy a láb gazdája, ha eltöröm a derekát?!

Előző részek:

Jyll — Fri, 01 Jul 2016 06:50:19 +0000

Ahogy a peronon sápítozom (”Mamma mia!”), hátba vereget egy ismeretlen.
”Ezé lenne?”, kérdem magamtól, mármint a lábam. Illetve a láb, ami szállít engem, míg az enyém egyre távolodik… Várom, hogy mit akar. Hogy fizessek?
”Mennyibe kerülhet, az az ötven méter? Metrókocsitól a mozgólépcsőig…?”
Barátságosan közelít: ”Mamma mia… Te is ABBA-rajongó voltál? Azonos korúak lennénk.”
”Marha, sziszegem, én az ABBA-ra a katonaságnál tornásztam, reggelente hatkor. Arad mellett, Lippán. Érted, megvolt még a saját lábam. Most viszont a reggeli tornát ABBA-hagyom. Elvitte a lábam a vonat…”

Előző részek:

Jyll — Fri, 01 Jul 2016 05:45:16 +0000

Érzem, hogy kifut a vér belőlem.
”Te jó ég, kiáltok fel. Ha valaki most éppen viseli, mármint a metrón hagyott lábam, nem tudja, hogy inzulint kell neki beadni minden este, húsz egység.
Illetve húsz egység az egész testemnek, deréktól lefele ezek szerint tíz. Ha nem kapja meg, fél év után vághatják le, ó, szegény lábam!
“Mamma mia!”
És nekem is csökkentenem kell tíz egységre az adagot, mert csak deréktól felfele vagyok cukorbajos. Amennyiben húszat adok be, akkor kómába esem.
”Mamma mia!”

Előző részek:

Jyll — Sat, 25 Jun 2016 07:30:23 +0000

”No de ha ez nem az én lábam, akkor hol a sajátom?”
Nézek körbe, hogy hátha feltűnik valakinek az altestén az én W34, L30-as barna bársony Marlboro Classics gatyám, de nem látom.
Mind farmerbe vannak öltözve, kopott, színtelen, egyeseken szakadozott, hát van ezeknek ízlésük?
De nincs időn ezen elmerengni, mert belém hasít a felismerés:
”Te jó ég! A metrókocsiban maradt! Nadrágostól a lábam….”

Előző részek:

Jyll — Mon, 20 Jun 2016 08:13:00 +0000

Szóval haladok a kijárat felé az idegen cipővel, mondtam: cipőfűzős, bár én tudomásom szerint hazulról egy csukával indultam, s annyira meg vagyok lepődve, hogy meg sem állok, hogy befűzzem.
Amikor valaki megszólal – mellettem? Mögöttem? A hangját hallom:
“Veszem a lábam vissza.”
“Te jó ég, gondolom, nemcsak a cipő, hanem a lábam is idegen? S én láb nélkül maradok? Hogy fogok féltesttel kijutni a metróból?”
Nézem, a lift gombját féltesttel el se érem, s a mozgólépcső újra áll. Hibás vagy leállították… Egyre megy.
Illetve: egyre áll.

Előző rész:

Jyll — Mon, 20 Jun 2016 07:57:28 +0000

Haladok a tömegben a metró kijárata felé, mikor észreveszem, hogy kifűződött a cipőm. Különös, gondolom, nincs is cipőfűzőm a tavaszi lábbelimen, akkor meg mi fűződött ki…
Felhúztam volna egy másikat, s nem is kapcsoltam reggel? Vagy ráragadt egy fűző az én cipőmre? De hiszen nem ült senki velem szemben, se mögöttem…
Valaki más lép helyettem?

2. rész: