Márton László írja róla: “… prózáját olvasva mindannyiszor az az érzésem, hogy áttörést hajt végre…”

Egyik legizgalmasabb műve A KŐ VISSZAHULL című naplója, amelyben 1989/2014 eseményeit, történéseit, érzéseit foglalta egybe. Ha létezik személyes színháztörténet, ha van személyes irodalomtörténet – miért ne lehetne személyes politikatörténet? Sándor Iván könyve, naplója ilyen. A rendszerváltástól napjainkig. Nem dokumentumok, “csupán” a hiteles szemlélő tapasztalatai, gondolatai, érzései. Az első három év havi, kéthavi bontásban. Majd legközelebbi napjaink krónikája.

Bár 1989 januárjában kezdődik a Napló, mégis a június a legizgalmasabb. Pontosabban: június 16.

“Engem valóban az érdekelt elsősorban, hogy mi játszódik belül a negyedmillió emberben (és a többi milliókban, akik egyidejűleg a televízióban nézhették a búcsút). Azt hiszem, a többségnek a lehetőség keltette döbbenet, a hitetlenség meghatódottsága volt a legfelemelőbb élménye. A kreatúra szembenéz önmagával és elnémul.” (szubjektíve: IGEN!)

1989-et így fejezi be:
“(…) semmilyen felismerés, a legmegrázóbb, legszebb, legkeserűbb sem árnyékolhatja be a gondolkodás örömét, azt, hogy megtudhatunk valamit, amit még nem tudunk.”

S eljutva napjaink krónikájához végérvényesen személyessé válik a hiteles Napló:
“A jelen: átlátható. Ám, habár minden világos, még sincs nappal.
A Horthy-rendszerben nőttem fel. Valószínűleg az Orbán-rendszerben fejeződik be az életem. Kafka azért ebben a században is segít szavakat találnom: velem minden mindörökre megtörtént. Reggelenként kilenc óra körül magam elé húzom a kéziratpapírt. Választok a tollaim közül. A Jelenések könyvéből idézett mottóm szerint munkába kezdek.”

S az a mottó: ” Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, s amik történni fognak ezek után…” (Jelenések könyve 1,2)

Budai Éva
rovatvezető