Bűvészkedésre egy kínai gyöngyárus inspirálta, aki megtanított neki egy bűvészmutatványt a dunai kavicsokkal. Odry Zuárd karolta föl és tanította. Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését is mestere menedzselte, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. Ekkor kapta a Rodolfo Grosso művésznevét mesterétől.
1930 decemberében felvételét kérte a Magyar Amateur Mágusok Egyesületébe, de sikere ellenére sem vették fel. Elhatározta, hogy leteszi a hivatásos artistavizsgát, időpontot kért, és három nap múlva a Royal Orfeumban megtartott nagy sikerű vizsgabemutatót követően, 1931 januárjától lett tagja a Magyar Artista Egyesületnek.

A fiatal, fekete angolbajuszos bűvész könnyebb érvényesülése érdekében néhány reklámtrükkel próbált magának nagyobb publicitást szerezni. Az ujjelvágás, a zsilett-evés, valamint a nadrágtartó, nyakkendő és mindenféle személyes tárgy ellopása, majd többszöri visszaadása mára már legendává váltak. Ettől kezdve a – korabeli plakátok, reklámok szerint – profi bűvészt és zsebtolvajt a főváros számos ismert és kedvelt mulatóhelyén (Arizona, Clarusse, Alpesi Falu, Moulin Rouge) szerződtették hosszabb-rövidebb időre.

A két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill, Halmai Imre, Fokker Géza, valamint Alfonzó és Rodolfo alkotta, s Vogel Eric jelmeztervezővel megerősített nagyszerű csapat a Moulin Rouge hazai és külföldi közönségét rendszeresen szórakoztatta.

Hamarosan kilépett a társulatból, s önálló revücsoportot hívott életre. Először Bulgáriában töltöttek két hónapot, majd Athén és Szaloniki volt a következő állomás. Isztambulban a Turán Varieté szerződtette, majd 1940 augusztusáig Egyiptomban turnézott. Ezt követően a pesti Royal Orfeum adott lehetőséget a rendszeres fellépésekre. A háború után az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották. Vidéki turnéira igen gyakran elkísérte – a később hazáját elhagyni kényszerült – Karády Katalint.

Ezután művésztársával, Alfonzóval lépett föl állandóan, majd 1950-től a Latabár-brigád tagjaként haknizott országszerte. Később az Állami Artista Iskola tanáraként tagja lett az Artistaképző Intézet állami vizsgabizottságának. Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. 1987. január 25-én hunyt el Budapesten.
Sikereinek valódi forrása számainak tökéletes kidolgozása és a közönséggel való kapcsolatteremtő képessége voltak. Nyugdíjas korában is napi négy órát gyakorolt. Szlogenjévé vált mondata: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Hitvallása is a következő volt: „Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.”

(forrás: wikipédia)

Hámor Vilmos: RODOLFO (Részletek a Generációnk magazin 2004. júliusi számában megjelent írásból)

Bátorsága sodorta a mágia felé, ugyanis tizenhárom éves korában kimentett a Dunából egy kínai gyöngyárust, aki hálából mutatta meg neki a kavicsos mutatványt. Négy kavics és két kalap kellett hozzá. Kérte a kínait, mutassa már meg azt is, hogyan csinálta, és másnap már ő ejtette ámulatba barátait a Mátyás téren. Egyszer csak megállt mellette egy úr, és azt mondta: de ügyes vagy, fiam, hol tanultad? Ő meg elmesélte, hogy előző nap Lágymányoson. Az idegen nem akarta elhinni, hogy egy nap alatt tanulta meg a trükköt, majd átadta neki a névjegyét. Ódry Zuárd volt, Ódry Árpád színművész bátyja, a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke. Később ő tanította ingyen, ugyanis a nyomdászfizetésből nem tellett volna ilyesmire, az asszonyok meg nem dolgoztak még akkoriban. A Rodolfo művésznevet is tőle kapta. …

Mosonmagyaróvári találkozásunkon elárulta azt is – miközben a mutatványához szükséges tojásokért betértünk egy helyi boltba, ahol a kasszából kivarázsolt minden pénzt, s a pénztáros hölgy ámulatára távozáskor visszaadta az utolsó fillérig -, hogy legalább ötezer trükköt tud. Mint mondta: nincs a világon olyan mutatvány, amit ő ne ismerne. Nyolcszáz bűvészkönyve volt; rendszeresen megkapta a havonta megjelenő amerikai, angol, német és francia bűvészfolyóiratokat, úgyhogy mindig tudta, hogy ki hol lép fel, és mit csinál. Megtanulta a klasszikus trükköket, mondhatni: ismerte a bűvészkedés abc-jét. Elsajátított minden fogást golyóval, kendővel, cigarettával, gyűszűvel, kockával, kártyával, és csak ezután kezdett bűvészkedni….

Amikor a titkáról faggattam, kedélyesen megjegyezte, ne tegyem. Mert a bűvészet illúzió. … És a Nagyfuvaros utcai betűszedő fia, aki a világ különféle színpadain, tévéműsoraiban ejtette ámulatba a közönséget, a mosonmagyaróvári fellépés előtt eldicsekedte azt is, hogy elégedett ember, boldogságát leli két szép unokájában, az angol-orosz szakos tanárnő lányában, és büszkén említette veje, Gálvölgyi János nevét. Az akkor hetvenéves mágus azt sem hallgatta el, hogy kondíciója megőrzéséért rendszeresen járt úszni, nyolc évig bokszolt, három évig dzsúdózott, kicsit vívott is, futott, súlyt emelt, ám mindezeket közepesen, azaz egyiket sem versenyszerűen, mert nem akarta megerőltetni a szervezetét. Azt sem titkolta, hogy hetven esztendő súlyával a vállain, ha új mutatványt gyakorolt, bizony annyira fájtak már az ujjai, hogy vízzel kellett borogatnia. De örömmel hódolt szenvedélyének, és mindig ki akart találni újabb trükköket.

Persze tudta azt is, hogy nem elég valamit kitalálni, azt gyakorolni is kell. Mert hiába akarja a szív, hiába tudja az agy – mondta mosolygósan jellegzetes bajusza alól -, ha az ujja nem áll rá. És bár nem emlékezett a zongoraművész nevére, mégis a zenész szavait idézte, miszerint ha egy nap nem gyakorol, észreveszi ő, ha három napig nem gyakorol, észreveszi a közönség.

***

]]> https://lenolaj.hu/2023/05/16/107-eve-szuletett-rodolfo-buvesz-erdemes-es-kivalo-muvesz/feed/ 0