Az Óriás-hegység lábánál fekvő faluban született, ahol apja orvos volt A család később egy közeli kisvárosba, Úpicébe költözött. Először itt járt gimnáziumba, innen egy Ausztria-ellenes szervezetben való részvétele miatt távoznia kellett, a középiskolát Brnoban fejezte be. Tanulmányait a prágai Károly Egyetemen filozófia szakon folytatta. Utána Berlinben és Párizsban is tanult. Doktori disszertációjának témája a pragmatista filozófia és esztétika volt.

A második világháború elején megtagadta, hogy elhagyja az országát annak ellenére, hogy a Gestapo közellenségnek számította őt. Hamarosan, 1938.december 25-én meghalt kétoldali tüdőgyulladásban. Testvére, Josef Čapek, festő és író, Bergen-Belsen koncentrációs táborban halt meg.

Čapek magas intelligenciával és humorral írt különböző témákról. A könyveit leginkább az érdekességük és a pontos, élethű környezet-leírásuk miatt ismerik. Részben sci-fi íróként is azonosítják, aki jóval a science fiction önálló műfajjá válása előtt írt ilyen témájú könyveket. Őt tartják a klasszikus, nem mai tudományos-fantasztikus irodalom egyik megalapítójának, mely műfajban a jövőbe tekintés, például űrutazás, a társadalmi fejlődés a fő téma. Munkái közül sok vitatja meg olyan forradalmi találmányoknak és eljárásoknak az erkölcsi és más szempontjait, amikre már számítottak a 20. század első felében. Ezek közé tartoznak a tömegtermelés, az atomfegyverek és az intelligens lények, például robotok. Eközben olyan társadalmi katasztrófáktól való félelmet fejezett ki, mint a diktatúra, az erőszak, és a vállalatok korlátlan ereje.

A többi könyve és játéka detektívtörténet (de azon túlmutató, mély filozofikus tartalmú irodalmi mű), regény, tündérmese és színházi játék. Néhány munkája megpróbál választ adni az ismeretelmélet ama kérdésére, hogy mi a tudás. Később az 1930-as években a brutális náci és fasiszta diktatúrák fenyegetésére koncentrált.

Néhány érdekesség róla:
• A Futurama tudományos-fantasztikus rajzfilm sorozatban van egy bolygó, a Chapek 9, amely teljes egészében robotok által lakott, ez egy utalás a robot kifejezés kitalálójára.
• A Rekviem Matuzsálemért című Star Trek epizódban az android, Rayna Kapec az ő tiszteletére lett így elnevezve.
• Legalább két számítógépes programnyelvet is elneveztek róla:
• KAREL programnyelv FANUC robotoknak.
• Karel, egy tanítási eszköz, amitől azt kívánták, hogy kezdőknek mutasson be programozást; a diákok utasítanak egy robotot (szintén Karel).
• A Red Faction nevű számítógépes játékan van egy Dr. Capek nevű karakter, aki nanotechnológiával kapcsolatos kísérleteket végez.
• Heinlein DOUBLE STAR-jában van egy Dr Capek.

Néhány gondolat tőle:
• Egy valóságot át tud élni az ember, de kettőt egyszerre csak álmodni tud, és annak, aki egyszerre két világban bolyong, nincsen talaj a talpa alatt, az csak zuhan az űrben, és nincs mihez mérnie zuhanását, mert ha az ember zuhan, a csillagok is vele zuhannak.
• A vers – az a belső valóság. A vers szabad, szürreális képzetek egymásutánja, amelyet a valóság a költő tudata alatt életre hív. Látási és hallási asszociációk sora. És az olvasónak alá kell vetnie magát ezeknek az asszociációknak (…) akkor érti meg őket.
• Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges.
• Ha a becsületért, igazságért, szabadságért nem fizetnek élettel, nem lenne olyan roppant, olyan felbecsülhetetlen értékünk.

Ki más, ha nem az isteni kovács, a felszarvazott Héphaisztosz! Kevesen figyelnek föl erre az annyira modern fordulatra az Íliász zengő verssorai között. A Tizennyolcadik énekben, a 410. sortól kezdve a sci-fi kedvelői nagy csodálkozással olvashatnak Héphaisztosz színarany-robotjairól:

“Szólt, s üllőjétől fölkelt nagysebten az órjás
és bicegett, hitvány lábszárai lent karikáztak.
És elvitte fuvóit a lángtól, majd valamennyi
dolgos szerszámát az ezüst ládába berakta;
majd pedig orcáját s a kezét letörölte szivaccsal,
és mellét, a bozontosat, és jóizmú nyakát is;
vette khitónját, vastag botját fogta kezébe,
és bicegett kifelé: szolgálók gyámolították;
drága aranyból vannak ezek, de akárcsak az élők.
Van szívükben erő és ész, és szólani tudnak,
és őket munkára az égi lakók tanították.
Most mellette serénykedtek…”

Ha valami meglepő, hát ez valóban meglepetés: színarany, emberforma, beszélni is tudó, dolgos robotok, 2800 év távolából!

***

Maróti Ildikó írásai a Lenolaj.hu oldalán

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, sőt még annál is sokkal-sokkal messzebb. Egy távoli galaxisban, a negyedik megváltó megszületése utáni nyolcadik évszázadban, volt egyszer egy robotlány. Az M82 Csillagrendszer határzónájában működött, ott, ahol a fehér törpecsillagok között már csak a fekete anyag fényév ezrekre kiterjedt felhői terpeszkedtek. Egy Enterprájz nevű csillaghajón teljesítette katonai szolgálatát, ugyanis a robotlányok abban a világban hadkötelesek voltak.

Alkotója azonban kegyetlen tréfát űzött vele: katonai csipje helyett szeretet-csipet ültetett a fejébe. Amikor az Enterprájz nevű csillaghajó, élén Pikár kapitánnyal, összeütközésbe keveredett a klingonok vérrel és acéllal harcra nevelt népével, a robotlány nem tudta teljesíteni hadi feladatát, mert úton-útfélen beleszeretett mindenkibe a gyilkolászás helyett. El is fogták őt a klingonok, és szokásaik szerint akarták feláldozni vérivó istenüknek: puszta kézzel tépték volna ki a lány szívét.

Elérkezett a véres szertartás ideje, összekötözve feküdt a robotlány az oltáron, és mindenkit egyre csak szeretett. Megjelent a klingonok főpapja is, és kifejezetten erre a célra nevelt óriási karmaival belenyúlt a lány mellkasába. De ott nem talált mást, csupán drótokat, és áramköröket. A főpap óvatlanságának áldozata lett, nem tudta ugyanis, hogy a lány robot, és szertartásaiknak megfelelően vizes kézzel nyúlt az áramkörök közé. Villámok cikáztak, égett hús bűzét fújta a hajnali szellő a hívek arcába. A klingonok főpapja eljárta vitustáncát, amit az áramütés okozott, majd holtan esett össze. A hívek között zavart pánik tört ki, valaki eloldozta a lány köteleit, mert azt hitte, istenük szállt le hozzájuk, és ő végzett a hataloméhes, szemforgató főpappal.

A lány elmenekült. Szaladt, szaladt, meg sem állt egy közeli féregjáratig, aminek másik végén az elmaradott XXI. század Magyarországja kuksolt. Átutazott téren és időn, hogy tovább szerethessen.

Sérülten, mellkasából kilógó drótokkal járta az utcákat. Az emberek megbámulták, összenézve kuncogtak, vagy éppen fintorogva siettek át az úttest túloldalára. Valahol a belvárosban betért egy éjjel-nappali közértbe, ahol találkozott egy ember hímmel. Elég volt egy röpke pillantás, azonnal egymásba szerettek.

Sok időt töltöttek együtt, és a fiú egyre kevésbé bírta elviselni, kedvese sérüléseinek látványát; ember aggyal azt gondolta, bizonyára fájdalmai vannak. Elvitte hát egy androidokkal foglalkozó professzorhoz, hogy az „meggyógyítsa” szerelmét. A szerelmes fiú ekkor követte el élete nagy hibáját, de ezt csak később értette meg. Akkor viszont már késő volt.

A professzor minden tőle telhetőt megtett a lány érdekében. Sokat nézett sci-fi sorozatokat, így jól értette a lány technikai problémáit, és könnyedén meg is tudta oldani őket. Sorsa, szerelmük sorsa végleg megpecsételődött. Ugyanis a professzor figyelmes volt, mindent átnézett a roboton, megtalálta a tévesen behelyezett érzelem-csipet, és kijavította: visszarakta a katonai gyilkos csipet…

A fiú boldogan rohant vissza a professzorhoz, amikor az telefonált neki, hogy megjavította robot-szerelmét. Amikor bekapcsolta őt, már csak egyetlen pillanatig nézhettek egymás szemébe, mert a lány teljesítette feladatát. Megölte a fiút.

Ezután távozott az elmaradott XXI. századból, visszatért a féregjáraton a saját világába, és rengeteg klingont ölt meg a nagy-nagy háborúban. Többé már nem is emlékezett első áldozatára, a szerelmes fiúra.