Írjunk eposzt, erre biztatsz ma minket?
Gomolygó fényködből, ha kilépsz elénk,
És ütem, zene már halott, csodát belénk
Tesz-e hatalmad, s erőt rímeinkbe?
Szenvedély, ha elragad milyen szavak
Hoznak verseinknek majd virágözönt,
Könnyet, kacagást? Mi oszlat szét közönyt?
Formátlan sorok versnek mit adhatnak?
A képzelet játékának nyílt teret
Tudsz-e nyújtani? A kapzsi arcoknak
Táplálékul mit kínáljunk? Fenyeget
Minden szó, eltorzult hab-torkoknak
Lesz martaléka, tartós őrület remeg
Szemükben. Ihletőnk ma hová vezetsz?

Thaleia

A kacagás éltet, ha vidám voltál
Elmúlik a bánat, ne legyél botor,
Játék az egész, legyél a hős! Komor
Vigbe nem való. Mosoly vigyen oltár
Elé. Pótolni kell, amit elfedett
A köd, az éj. Kit érdekel a holnap?
Tárd ki a kapudat, csodáld a holdat
Szemében, mi nem a tiéd s elveszett
Ne bánd, ne legyen a pillanat lopott.
Rád néz Thaleia, kegye legyen benned
Ha a függönyt felhúzzák, és a szokott
Szerepedben találod magad, s szenvedsz:
Örülj, hogy élsz és nem vagy még halott…
…Nem jársz jól, ha mindent megvetsz.

Melpomené

Tragédiát látni jobb a színpadon,
Mint átélni, az irigy idő rak rád
Elég sok terhet, a magad útját járd
Mindig, nevedet ne keresd címlapon.
Nem mindegy mit vallasz majd a kínpadon,
S a szomszédból kinek hallod a hangját,
Magadra veszed-e másnak csúf baját,
Változtatni az előre írtakon
Úgyse tudsz, ha meg van már az ítélet.
Ha rászorulsz irgalmukra ne remélj!
Veszve mit sem ér a szánalmas élet.
Ha közelít a vég magadnak zenélj,
Meg se halld, miket fúj rád a színészet,
Kik fontosak neked azokhoz beszélj!

Terpszikhoré

Figyeld, hogy táncolnak a gépemberek!
Ha tekintetüket magadon érzed
Menekülnél, mert merev szemük éget.
Az európai rendben kényszerek,
Pajzán piruettek, jajduló vágyak,
Éjalkuk, szórepeszek szította vad
Vétkek, és nem-cserék után unt zamat
A szájban, ígéretek, szétdúlt ágyak
Maradnak vissza, s rád senki se figyel
Többé, átnéznek rajtad, leszel cseléd,
Utadat nyálas csiganyom, hamis jel
Mutatja, s a táncisten kezét feléd
Hiába nyújtja. Ki álarcot visel,
Arról nem tudhatod mikor rúg beléd.

Polühümnia

Hozz hírnevet a költőknek! Az érző
Szív néha kihagy. Hozzád fohászkodunk
Nevünk fennmaradjon. Csodálkozunk
Eleget a világon, de ez vérbő,
Ihletett szavak nélkül sokat nem ér.
Szólj! Ujjadat ne emeld a szád elé!
Senkiknek ne lehessen a vers tánctér.
Ránk figyelj! Tekinteted ne százfelé
Vesd! Fátyladat vond fel, lássuk szemedet.
Dühös igék emlékei tűnjenek el!
Hozz ránk dicsőséget, várjuk jeledet.
Hamis hangút tudjuk nem védelmezel,
Méltatlanok fölé emlékműveket,
Nem emelsz. Babért a tehetség érdemel!

Euterpé

Az ég csalogató hangja vonz hozzád
Árad felém az isteni nyugalom
Az öröm formál dallamot ajkamon
Míg égi kezeddel fogod fuvolám
Fájdalom altatva, felejtve bánat
Frissülve indulok a végtelenbe
Édes élvezet vezet a semmibe
Pillanat mely bennem már örök marad
S hatalmad egybevon a tiszta fénnyel
Oda térek ahol minden jó ered
Testemben teljes békét áraszt zenéd
Lelkemet az öröklétre nyitja meg
Szelíd révület után ébredek fel
S marad elűzve, messze a gyönge lét

Erató

Van még értelme a szónak: szeretlek!
Ki vagy Te s ki vagyok én,  a vallomás
Kinek szóljon? A kegyetlen lángolás
Kit érjen el? A tilost énekemmel
Takarjam éjbe? Kinek a vonzalma
Nem ideiglenes? A különböző
Vagy az azonos lesz a becses? Gyönyör
Melyikből fakadjon?  Mire oktassa
Gyermekét a pár, s szülő kiből legyen?
Ma tagadni mi józanít nem nehéz
Kéz, láb és ideg az ember, a mesék
Sem szólnak másról, a könyvek, a versek
Nem segítenek. Idegen nem becéz.
Magasból az üzenet őrzi rendjét.

Uránia

Tőled várjuk, a biztatást és a fényt,
Csillagokba rajzolt új rendet, derűt.
Adj földi életünkhöz égi menüt.
A jog önzése helyet józan észt, célt.
Ne diktáljon az akinek több jutott.
Az elárvultaknak nyújts menedéket,
Békét, vigaszt, kötözd be sebeinket
Bosszúra szomjazó száj legyen csukott
Ne folytatódjon az, ami barátságot
Szerelmet tehet tönkre csalók hite
Miatt s országunkra hoz barbárságot.
Kék, sugaras vonzásod jöjjön ide
Végtelen igézete meglássátok
Megnyugvást teremt szívünkben, az ige
Szavai legyenek a kőtáblákon.

Kleió

Minden ami volt tűnik perc-időbe
Jelen vesztes csaták emlékeiről,
Régi korok szenvedéseiről
Hallani sem akar többé ki lőtte
Ránk ágyúit, kényszerrel szeretnünk kell?
Nemzet és hitvallás űzött szavak
Lettek, a most arathat csak diadalt?
Hűség, jóság nem erény. Megviselt
Múltszázadi alak, ki még célokért
Akar, s nemesként élni, víve ősök
Szent zászlaját tovább, hasznos dologért
Kiállni. Az árulók lesznek hősök
Ma, az elhajló küzd vigasztalásért.
Szállj le végre Kleió a felhőkből!

Bemutatkozó sorok

Nevem Oláh Tamás, 1944. április 18-án születtem Budapesten. Jelenleg a Józsefvárosban élek és alkotok. 1967-ben a Gyógypedagógia Tanárképző Főiskolán, majd 1972-ben az ELTE pszichológia szakán szeretem oklevelet.  Diplomások részére indított újságíró képzésben 1975-ben vettem részt. Majd két évtizeden át voltam az Élet és Tudomány hetilap rovatszerkesztője,  a rendszerváltás évében, az országban egyedülálló módon, a lap munkatársai, hogy megszabaduljanak a korábbitól, úgy döntöttek maguk közül választanak főszerkesztőt, és én nyertem el a bizalmukat. Szerkesztői munkám mellett több száz publikációm látott napvilágot, pszichológiai tárgyú könyvek szerkesztője, és társírója voltam, valamint neves irodalmi folyóiratokban jelentek meg verseim. A mai napig publikálok irodalmi lapokban és online művészeti folyóiratokban. Ez idáig nyolc verseskötetem jelent meg, a kilencedik kiadása ebben az évben lenne esedékes. Köteteim bemutatásaikor minden alkalommal zenés-verses író-olvasó találkozót tartottunk, a verseket Takács Bence Ervin mondta el, amit Szakcsi-Lakatos Béla és Kathy-Horváth Lajos zenei improvizációi kísérték, tették emlékezetessé. A hangszeres zene felerősítette a verssorok ritmusát és dallamát, és  tovább fokozta a versekből áradó drámai feszültséget, zeneiséget, hangulatot. Ezzel a komplex megjelenítési móddal, – már, már új műfajt alkotva – kívántuk gazdagítani a Vers-estek nézőinek élményét. Alföldy Jenő József Attila díjas irodalomkritikus így méltatott nemrégiben: „Mestere a bonyolult formáknak: társadalmi érzékenysége, létkritikai érzéke éppúgy utat talált magának a szonett formájában, sőt a szonettkoszorúban, mint a szabad versben, vagy a költőiség ugyancsak nagy próbájában, a prózaversben… Mesterségbeli tudásánál még többre tartom őszinte, személyes és szenvedélyes hangvételét, s azt, hogy korszerűsített romantikája nem téved pózokba, idejétmúlt érzelmességbe. Alkati indulatát a gondolat irányítja, a kiérlelt vélemény fölszikrázása, az Illyés Gyula-i lírából is oly jól ismert társadalomkritikai düh…”

2018-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériumától pedig, két egymásutáni évben, Művészeti Életpálya díjban részesültem.

Magamról ennél az a rövid ismertetőnél sokkal részletesebben vallok honlapomon (olahtamas.hu).

Oláh Tamás alkotásai a Lenolaj.hu oldalán