2024-10-06
Platón 4
1917. február 27-én született DEVECSERI GÁBOR költő, író, műfordító, klasszika-filológus
Apja bankhivatalnok volt. Tanulmányait Budapesten végezte, református gimnáziumban érettségizett. Csodagyerekként indult. Tizenöt éves volt, amikor első, Karinthy Gáborral közös kötete Somlyó Zoltán előszavával megjelent. Első önálló verseskötete: A mulatságos...
Maróti Ildikó: Visszamenni az időben?
Olvasom, visszamenne az időben és jóvátenné a hibáját egy politikus, az Európai Tanács elnöke, aki törökországi tárgyalása során nem adta át a helyét egy hölgynek, aki történetesen az Európai Bizottság elnöke. Gondolhatjuk, hogy az iszlám államvallású török ve...
Sokat tudunk-e Szókratészről, vagy éppen keveset?
Ezt a furcsa kérdést feszegeti „attikai sóval” fűszerezve Bertrand Russel népszerű filozófiatörténetében, amikor e szavakkal vezeti be a „nagy hármas”: Szókratész, Platón és Arisztotelész életének és munkásságának tárgyalását:
„Szókratész igen nehéz téma a ...
Kőrös László: SZEPLŐ ÉS BOSSZÚ
– variációk egy témára, régi időkből -
Előfordul, hogy az ember évtizedekkel az érettségije után ért meg valamit az előtte tanultakból – az is, hogy más fényben látja őket. Mondjuk hallja a Kováts Kriszta koncertjén („Arany-óra”) a Zách Klára balladáját, és...