A pipát már az ősidőktől fogva használják. Hérodotosz leírása szerint a szkíták már Kr. e. 500-ban égő levelek füstjét szívták. A rómaiak és a görögök átvették keleti szomszédaiktól a pipát, majd később a germán, kelta és északi törzsek is használták. A dohány csak a 16. században került az Óvilágba, ezért az Amerikán kívüli világban a pipát általában hasis szívására használták, ami az azt előállító Közel-Keleten, Közép-Ázsián és Indián kívül ritka és persze rendkívül drága anyagnak számított. Az indián őslakosok jóval az európaiak megérkezése előtt pipáikban szívták a dohányt. A dohány a 16. században került Európába, majd az egész világon gyorsan elterjedt.

Magyar tajtékpipa
Buda, 1791

A pipa fejrészét leginkább bruyergyökérből, kukoricacsutkából, tajtékkőből vagy cserépből, ritkábban meggyfából, olajfából, juharból, mesquitofából vagy tölgyből készítik. A pipafejet gyakran művészi faragások díszítik. A ma forgalomba kerülő pipák többsége bruyergyökérből készül, természetes tűzállósága és nedvességelnyelő képessége miatt.

A TAJTÉKPIPA jól formázható, így dekoratív és figurális alakzatokat lehet létrehozni belőle.

A CSUTKAPIPA olcsó és hatékony. Mielőtt pipát készítenének belőle, a kukoricacsutkát két évig szárítják. Ezután kivájják, és kialakítják a tűzteret. A fejet gipsz-alapú keverékbe mártják, majd külsejét lelakkozzák vagy leolajozzák. Végül fenyőből készített szárat illesztenek a fejbe. Faragás helyett a pipaszárat inkább öntik, anyaga jellemzően eltér a pipafejétől. Kevésbé gyakori a nádból, bambuszból vagy kivájt fából készült pipaszár. Régebben a drága pipák szárát borostyánból készítették, de ez manapság már ritka.

A VÍZIPIPA egy közel-keleti pipa, amely a vízkamrában áthaladó füstöt lehűti. Hagyományosan a dohányt valamilyen édesítőanyaggal keverik össze, például mézzel vagy melasszal. A gyümölcsös ízesítés egyre népszerűbb. A dohánykeverék tetejére fóliát vagy egy fém vagy üveg szűrőt tesznek, amire ráhelyezik a parazsat.

Vincent van Gogh
1886

A CSERÉPPIPA többnyire nyomóformába öntött porcelánpépből készül. Ezek porózus, nagyon alacsony minőségű pipák, melyek nem kívánt ízt kölcsönöznek a füstnek. Vannak azonban jó minőségű cseréppipák is: ezek elkészítése munkaigényes folyamat, melynek során az agyagból kiszorítják az összes levegőt, majd megformázzák a pipát, egy vékony dróttal megszúrják és óvatosan kiégetik. Hagyományosan a cseréppipa nem mázas. A többi pipafajtától eltérően a cseréppipa dohányzás közben felforrósodik, ezért az átlag pipás nehezen tudja használni.

A FÉMPIPA leggyakrabban alumíniumból készült szárral és nyéllel ellátott pipa, mely hőnyelőként működik. A csutora ebonitból vagy lucitból készül. A pipafej levehető, de a különböző gyártók által készített részek nem felcserélhetőek.

(forrás: wikipedia)

A pipa szavunk más jelentései

1. Könnyűbúvár légzőkészüléke. 2. Patkoláskor a ló orrára szorított fék. 3. Cucli. A gyermek által szopogatott eszköz. 4. Valamilyen jegyzék elintézett tételét jelölő ék alakú jel. 5. A farkatlan kétéltűek rendjébe tartozó béka. 6. Régi portugál és spanyol űrmérték. 7. Indulatos életérzés. 8. Inhalációs eszköz – pl.: sópipa

Híres pipázók: Szent-Györgyi Albert, Albert Einstein, Gárdonyi Géza, Vincent van Gogh, Sir Arthur Conan Doyle, Jancsó Miklós, Mikszáth Kálmán, Svejk, a katona. – ÉS! Apukám és kedves kollégám: László Iván