Madách Imre magyarul, latinul, németül és franciául is olvasott, korának irodalmát és költészetét jól ismerő, művelt ember volt. 1840-ben jelent meg első verseskötete Pesten. A kötetet – anyja anyagi támogatásával – Lantvirágok címmel jelentették meg. A lírai darabokat Lónyay Etelka iránti szerelme ihlette. Verseket egész élete folyamán írt, de életében nem jelent meg több verseskötete.

A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja lett, aki első drámai művét még 16 éves korában írta meg. A novellaírásba is belefogott, de novellái kevésbé jelentősek. Fő műve, Az ember tragédiája előtt hat tragédiát és egy szatirikus vígjátékot is magáénak tudhatott, de ezek egyike sem volt jelentős irodalmi alkotás.

1852-ben Pozsonyban, majd később Pesten raboskodott, a fogság után egy ideig magányosan élt Sztregován, és ekkoriban főleg gondolati költeményekkel foglalkozott. Írói kedve azonban lassan visszatért, és 1859-ben írt egy komédiát, A civilizátort. Mózes című drámáját pedig 1860–61-ben írta.

Íróként fő műve AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (jelen esetben egy magánvélemény: mindmáig a legnagyobb magyar dráma!!!), amelyet 1859-60-ban írt. Az 1862-ben megjelent mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt, a darabnak számos feldolgozása létezik. A születésétől eltelt mintegy százötven évben AZ EMBER TRAGÉDIÁJA egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Magyarországon.

Madách Imre – Az ember tragédiája hangoskönyv (teljes)

MADÁCH IMRE: EGY EST EMLÉKE

Oly rekedt meleg volt,
Oly borús az est,
Lankadt lombban a szél
Nem tett semmi neszt.

A madár félhangon
Búsan énekelt,
Távolról dalára
Halk moraj felelt.

Mindezt együtt érzénk
S jártunk szerte-szét,
Némán – mert helyettünk
A bús est beszélt.

S hogyha néha-néha
Volt is egy szavunk,
Suttogánk, ugy érzők,
Sírok közt vagyunk.

S féltünk felrettentni
A halottakat.
Féltünk, kél szívünkben
Életgondolat.

Óh pedig oly édes
Volt, mely meglepett,
A halálnak vágya
Mindkettőnk felett.

Elváltunk – sok év folyt
Már azóta el,
Sok gyönyör ment sírba,
Sok virúla fel.

Halovány emlékben
Él az este csak,
Melyben óhajtásim
Halni hívtanak.

De ha fel-feltűnik,
E szemben könny ég,
Hogy halni kivántam,
Míg boldog valék,

S most, hogy a halálvágy
Szűmből elveszett,
Élni vágyom és szűm
Élni elfeledt.

ÉS EGY NAGYON IS SZUBJEKTÍV VÁLOGATÁS: A TRAGÉDIA SZÁMOMRA 13 LEGSZEBB MONDATA.

• Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. –
• Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
• A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
• Amit tapasztalsz, érzesz és tanúlsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
• E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
• Isten dicsére embert áldozának,
S az ember korcs volt,
• Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
• Mi nagyszerű kép tárúlt fel szememnek!
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve,
Mi óriás volt bűne és erénye
És mind a kettő mily bámúlatos,
Mert az erő nyomá rá bélyegét. –
• Én a komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.
• Kicsinyben rejlik a nagy,
Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid.
• A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
• S azt mondom: vége a komédiának. –
• Karod erős – szíved emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív.