Aki akkor már elég öreg volt,
nem is kérdezett rá az irányra
hogy miért kelet és miért
nem nyugat – hiszen a folyó gerince –
úgy hitte – mindig egyenes, hosszú vonal.

A kellőképpen megőszült ember,
bár esteledett – nem figyelt fel
a sietve dedikált könyvek halmazára,
nem hallotta a menekvés zörejeit.
Csak ült azon a lakkozatlan,
rozoga széken, míg kiszáradt a folyó.
Hiába szorított helyet maga mellett
és várt, amíg befagyott a meder.
Ezek már a tél rajzai – könyvelte el később
és bámulta bambán a jeges iszapban
vergődő, néma halakat.