Szülővárosa szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Hagyományos értelemben vett iskolába keveset járt, az utcán nevelkedett, és hamar megtanulta, hogyan kell elképzeléseit érvényesítve pénzhez jutni. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrű gyerekek javítóintézetébe került egy „balhéja” miatt. Az intézetben tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s itt az akkoriban dzsessznek nevezett muzsikától eltérő zenei hagyományt tapasztalt meg: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban többletként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i dzsesszmuzsikához.

A csodagyerekre először Joe „King” Oliver figyelt fel, aki meghívta zenekarába. Kingtől sokat tanult, s neki köszönhette azt is, hogy New Orleanson kívülre is eljutott. Amikor King Chicagóba ment, Armstrongot Edward „Kid” Ory gondjaira bízta, akinek csillaga folyamatosan emelkedett. Hamarosan egy Mississippin közlekedő gőzhajón zenélt. Amikor megismerkedett Lillian Hardin zongoristanővel, majd feleségül vette őt, vége szakadt az Oliverrel való együttműködésnek. New York-ba költöztek, és Fletcher Hendersonnal kezdett játszani. Játéka frissítően hatott a Henderson-zenekarra, és elismerésnek is örvendett, de – elsősorban felesége kívánságát teljesítve – aki arra ösztökélte, hogy alakítsa meg saját zenekarát – visszatért Chicagóba. Ez a zenekar a Hot Five, majd a Hot Seven lett, amely a legjobb bluesénekesnőket kísérte. Az évtized végére már az egész országban keresett lett, fontos felvételeket készített New York-ban, Chicagóban, Washingtonban és Los Angeles-ben, New Orleans-ba azonban soha többé nem tért vissza.

Az 1930-as években a kornettet trombitára cserélte. Gyakran koncertezett zenekarával és egyedül is mint más zenekarok kísérője. Ezután Európában turnézott, és tomboló sikert aratott. A szvingkorszak idején elismertsége csökkent, zenéje nem volt már olyan divatos, de a sikerorientált, kompromisszumot nem ismerő Joe Glaser, Amstrong menedzsere mindent megtett a művész újbóli felemelkedéséért. Számos világ körüli turnén vett részt. Az idő múlásával arcizmai már lazultak, ezért nem tudta azt produkálni hangszerével, mint korábban, így egyre inkább áttért az éneklésre, hiszen abban is kivételesen tehetséges volt. Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került.

Meg kell említeni, hogy ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt. Miután világhírű és mindenhol ünnepelt sztár lett, az 1960-as években egyesek a szemére vetették, hogy nem harcolt elég aktívan a feketék jogaiért, noha ismertségének köszönhetően megtehette volna. Ez azonban igaztalan vád volt, hiszen egyrészt ekkor már a hatvanas éveiben járt, másrészt indirekt módon nagyon is sokat köszönhettek neki fekete bőrű embertársai. 1971. július 6-án New York-i otthonában, álmában érte a halál.

Három szép idézet tőle:

• Négyszer házasodtam, de az igazi szerelmem mindig is a trombita volt.
• Amit játszunk, az maga az élet.
• A zenészek nem mennek nyugdíjba; egyszerűen abbahagyják, ha már nincs bennük több zene.

Kapcsolódó oldal:

https://www.louisarmstronghouse.org

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia.hu)