A török sajtó (Dzselálzáde Musztafa kolléga) mindenesetre kitett magáért, lásd a pazar óhéberséggel fogalmazott utolsó mondatot (Túry József fordítása):

„…boldogult Mohamed szultán (…) egy ízben arra gondolván, hogy Belgrádot elfoglalja, az igazhívő sereggel és ágyúkkal ellene ment, körülzárta és erősen hozzálátott a vár vívásához. Azonban amikor a falát ágyúkkal több helyen rombolván sikeresen fáradozott bevételén, az átkozott és tévhitben élő magyar király (t.i. Hunyadi János) a Duna és a Száva vízében lévő hajóit jól megrakta ördöngös feslett erkölcsűek csoportjával, maga pedig páncélba burkolózván, a szárazon jött a várba pokolra való hitetlenek óriási seregével, magával hozván számtalan ágyút és hadi eszközt… Mihelyt a negyedik pokol lakóinak sokasága miatt a győzelem menyasszonyának arca láthatóvá lőn az elhalasztás tükrében: az igazhívők szultánja emez erős vár hadjáratának gyeplőjét a visszatérő út felé fordította a hit hadseregével.”

A szultánról úgy harminc éve mennykő nagy hidat neveztek el Isztambulban, tekintet nélkül arra, hogy a Hunyadi-féle zakó nyomán vagy hetven évre elakadt a török expanzió. Dzselálzáde, emléked örökké él.

***

Kőrös László írásai a Lenolaj.hu oldalán

(Fotó: internet)