Gyorsan öltözöm. Zuhanyozom.
Beszappanozom ingem, nadrágom.
Belül még tiszta vagyok, lassú
kortyokban kávét iszom.

Azt láthatják, meg ahogy csendben
surranva bútorok között felkutatom az ágyam.
Alszom újra, takaró fejemre húzva, ne
lássák szemem és álmaim…

Létrás ember vonul át a színen, még
nem tudja hová tart. Folytonos készenlétben
nem bírod soká, a kötőelemek meglazulnak,
hallgatásod üvöltéssé duzzad.

Tedd a dolgod, mit magadra róttál
belső indításból, vagy más végzet okán,
külön világot nem alkothatsz, nem
engedik, és nincs értelme.

Sokszor mintha éhes lennék, pedig
innom kéne. A szívben nincs ideg, csak
izom és vér, egyik sem követel, egyik
sem kér. Múlik…