Karl Friedrich May (magyarul sokszor May Károly, Ernstthal, 1842. február 25. – Radebeul, 1912. március 30.)
1905-ben

Szegény családba született, és vakon jött világra alultápláltság miatt. Csak négy éves korára kapta vissza látását, miután megoperálták és kezelésben részesítették. Waldenburgban (Szászország) járt iskolába. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. Amíg tanárkodott, számos alkalommal összeütközésbe került a törvénnyel, apróbb lopások és csalások miatt többször is börtönbe került. Nemsokára sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám, első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál.

Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. A vadnyugati környezet közvetlen ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával. Regényhősei gyakran német származásúak voltak, továbbá megfeleltek a „nemes vadember” romantikus ideáljának. Ábrázolásában az indiánok többnyire a romlott fehér törvényen kívüliek ártatlan áldozatai, azaz gyakran hősként jelennek meg.

Amerikában játszódó könyveiben teremtette meg Winnetou karakterét, az apacsok törzsfőnökét, és Old Shatterhandet, az író alteregóját, Winnetou fehér bőrű vértestvérét. (Egyes, dokumentumokkal alá nem támasztható állítások szerint Shatterhand alakját a magyar etnológus Xántus Jánosról mintázta.) Hasonlóan sikeresnek bizonyultak Arábiában játszódó regényei is. Itt a narrátor-főszereplő a Kara Ben Nemsi, azaz Németországi Károly nevet kapja. Ő Németország szülötte, átutazik a Szaharán és a Közel-Keleten helyi barátjával és szolgájával, Hadschi Halef Omarral, miközben számos érdekes kalandba keverednek.

Munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban, bár egy lelkes ausztrál fordítónak köszönhetően immár egyre több könyve létezik angol fordításban is.

Számos műve szolgált filmforgatókönyv alapjául. Ezekben a festői vadnyugati hátteret többnyire Jugoszlávia hegyei szolgáltatták. Kalandregényeit sok híresség nevezte kedvencének, például Albert Einstein, Hermann Hesse és Bertha von Suttner, de Adolf Hitler is. Carl Zuckmayer német író még a lányát is Winnetouról nevezte el (annak ellenére, hogy Winnetou férfi volt).

Több írói álnevet is használt, például: Capitain Ramon Diaz de la Escosura, M. Gisela, Hobble-Frank, Karl Hohenthal, D. Jam, Prinz Muhamel Lautréamont, Ernst von Linden, P. van der Löwen, Emma Pollmer, Richard Plöhn és Oberlehrer Franz Langer. Napjainkban minden írását a saját neve alatt találhatjuk meg.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)

DOLÁK-SALY RÓBERT: WINNETOU

(Zene, szöveg: Dolák-Saly Róbert, ének: Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt)

Róbert: – Nekem az a nap oly fontos volt, mikor először megláttam,
Az a film csak róla szólt, soha nem felejtem el.

Zsolt: – Fején ékes tolldísz, komoly arcán nyers erő,
Azt gondoltam akkor, hogy a példaképem ő.

András: – De a csoda hamar köddé vált, mikor azt olvastam egyszer, Hogy a főhős kitalált, soha nem is létezett.

Zsolt: – Egy Karl May nevű ember, agya hozta létre őt,

Róbert: – Úgy éreztem akkor, hogy a világ összedőlt.

EGYÜTT: – Winnetou a prérin
Sose lovagolt,
Persze csak azért nem,
Mert lova se volt.

Winnetou e Földön
Még sohase járt,
Winnetou csak állhős,
Égeti magát.

András: – Winnetou az Isten volt nekem, akit utánozni kezdtem,

Zsolt: – Mokaszint viseltem, s néha azt mondtam, hogy “uff”.

Róbert: – Az ajtó mögül lestem, hogy a bölény hátha jön,

András: – Nem féltem, mert tudtam, hogy a végén lelövöm.

EGYÜTT: – Winnetou a bátor,
Aki sose félt,
Persze csak azért nem,
Mert sohase élt.

Winnetou csak álom,
Nem igazi lény,
Sátra soha nem volt,
Kiröhögöm én.

Winnetou a legjobb
Apacs indián,
Ki hiszi el így ezt
Még ezek után.

Winnetou-ra mégsem
Haraguszok ám,
Szülinapja nincsen,
Szomorú talán.

*

Kapcsolódó írásunk:

Hol a Nyugat?

]]> https://lenolaj.hu/2024/02/25/az-ember-akarata-szabad-bizonyos-mertekben-tole-fugg-hogy-az-elete-paradicsom-lesz-e-vagy-pokol/feed/ 0 https://lenolaj.hu/2017/02/25/mi-a-kulonbseg-a-parizsi-apacsok-es-a-vadnyugatiak-kozott/ https://lenolaj.hu/2017/02/25/mi-a-kulonbseg-a-parizsi-apacsok-es-a-vadnyugatiak-kozott/#respond Sat, 25 Feb 2017 09:11:08 +0000 http://lenolaj.hu/?p=14910

Párizsi apacsok
(1902)

Ezt pontosan tudjuk. A párizsi apache (mondd: ápás) alvilági figura. (“Ha megversz is, imádlak én, te drága rossz apacslegény” – dalolták az orfeumban minálunk is.) A kérdés hát inkább az, mi az összefüggés a nemes Winnetou népe és a füstös párizsi lebujok nyaksálas, micisapkás fickói között?

Legalábbis Karl May regényében rokonszenvesek és nemesek, amíg a komancsokat egy szálig le kellene puffantani. Nos hát, az amerikai Délnyugat zuni földművesei nevezték nomád szomszédaikat, a navahók egyik törzsét ápacsunak, ami persze “ellenség” jelentésű szó. A legtöbb törzsi társadalom a maga népét “embernek” mondja, a szomszédot viszont “kígyónak”, “ellenségnek”, torokmetszőnek”.

Már Új-Mexikó legkorábbi spanyol kutatói és telepesei így nevezik őket: Apaches de Nabaju (apácsész de návahu). A Bureau of American Ethnology kiadásában megjelent Te Indian Tribes of North America című kézikönyv (1952), amely teljes 726 oldalon sorol fel mindent, amit Észak-Amerika indián törzseiről a kutatónak tudnia illik, az apacs mellett megad még 28 (gúny) nevet rézbőrű hőseinkről. Közöttük is nagyon bájos az arapahók által adott elnevezés Than-a-i-nin, amelynek magyar jelentése: “csonthangszeren játszó emberek” – a navaho tánchoz ugyanis két bölényborda összedörzsölése szolgáltatja a talpalávalót.

Geronimo (csirikava nyelven Goyaałé, vagyis ‘one who yawns’ (Ásító);), (1829. június 16. – 1909. február 17.) az Amerikai Egyesült Államokban élő csirikava apacsok vezetője törzsével 1886. március 27-én

A mexikói spanyol konkvisztdorok, vagyis hódítók közül Coronado még úgy hallja, hogy Querechos a navahók neve (1540), de Onate már apacsnak nevezi őket 1598-ba. (Párizsban már akkor is van alvilág, sőt korábban, Francois Villon idején is, de modern apacsok még sehol.)

Az apacsokkal együtt a békés és valóban nemes navahók az észak-amerikai atapaszk nyelvcsalád egyik ágát alkotják csupán. A navaho nemzet egyébként sokféleképp nevezi magát Tewa Navahu termékeny településterületük nyomán; a navaho név fölbukkanásának első időpontja 1629; egy Zarate-Salmeron nevű hittérítő említi őket elsőként. Ez a legnépesebb észak-amerikai indián nemzet valóban békés, de nyelvrokonaik kellemetlen alakok. Amíg a vadászmezőikre nem tört be a fehér ember, szomszédaikra csaptak le, és amikor ló került alájuk, csak vadabbak lettek. Leghíresebb főnökük Geronimo vezetésével heroikus és ügyes harcot vívtak a fehér túlerővel, semmiként sem akarván zárt rezervációkban letelepedni, ami azért nem csoda, mert a hitszegő sápadt arcúak a legkopárabb földeket jelölték ki szegény nomádoknak, akik ekét-boronát nem ismertek soha.

Az európai sajtó a 19. század utolsó évtizedeiben sokszor foglalkozott velük, mint nehezen “pacifikálható” lovasokkal. A névátvitel tehát logikus: a rabló, lesipuskás apacsok olyasféle csőcselék lehetett a 19. század végén Párizsnak szemében, mint a külvárosok kitartott férfijai és bűnözői, akik hasonlóképp szilajok a kockaköves utcákon, hát még a macskaköves sikátorokban és harmonikaszótól hangos pincebutikokban!