Hajábasült krumpli

Jyll — Thu, 07 Jan 2016 15:59:06 +0000

Ha valami nekem a tél vagy a gyermekkorom, akkor az a hajábasült krumpli. Azok a reggelek a nagyszülőknél, amikor a sütőben sülő krumpli édeskés illata keltett, a dunna alatti melegből, kipattanunk a hideg szobába, olyan hideg a kő, hogy szisszenve kotrunk a papucs után azután klaffogva rohanunk a konyhába, ahol megint fejbever minket a sütő melege. Nagyi kezét törli a kötényébe és bögrébe tölti a főzött kakaót. A konyharuhába bugyolált krumlik után kapunk, de olyan forró, hogy csak nyígunk és akkor a Papa elveszi és meghámozza a hatalmas azbeszt kezeivel, amin ugyanolyan vékony és ráncos a bőr, mint a krumpli héja. De ő csak forgatja és csipegeti le a héját nekünk. Ahogy ráolvad a kiskanálnyi vaj a gőzölgő krumplikra és a Nagyi kedvesen ránkszól: „A sóval ésszel!” De mi csak szórjuk és tömjük bele az arcunkba. Fülig érne a szánk, ha tudnánk vigyorogni, de annyira tele a kétpofánk, hogy levegőt sem kapunk. Papa közben valami régi történetet mesél, bezzeg az ő idejükben, amikor dinnyét loptak és sóra sem futotta a krumpli mellé, de mi meg sem halljuk, mert figyelmünket lekötötte az utolsó krumpliért menő harc. Persze sose az volt utolsó darab, mert a Nagyi mindig sütött még, még és még, amíg fért belénk. Végül jóllakott csöndes hősökként pukkadozva figyeltük a veranda ablakából a kinti hóesést.

Közel harminc év távlatából még mindig képes vagyok ugyanúgy teletömni magamat hajábasült krumplival. Nem tudom, hogy ez áldás vagy ártalom, de most jó.

(Szerző: Hush Campo)

Hush Campo – Lenolaj

Hajábasült krumpli