Az egész a Köd megjelenésével kezdődött, amitől egyszerre különös dolgok történtek Réten. Például: eltűnt Csóka Árnyéka…

Nyírfánál még megvolt, Vörös Fenyőnél hiába kereste, hűlt helyét találta, illetve nem találta a Fenyő ágán. Nem szólt semmit, hanem visszarepült Nyírfácskához, és megvágta annak a rügyét, ami Nyírfácskának nagyon fájt.

Megvágta szóval is:

– Hova tetted el az árnyékom?

Nyírfácska hebegett meg habogott, hogy ő azt nem látta, vagyis el sem tehette, végül kivágta:

-Lehet, hogy a Szarka vitte el, hiszen tudod, milyen nagy a farka…

Nosza! Csókának sem kellett egyéb, elrepült, hogy megkeresse Szarkát, és visszavegye tőle az árnyékát. De hiába repülte be Rétet kétszer is, Szarkát nem találta. Mindössze Csupasz Csigát, aki éppen a lehullott alma felé araszolt.

– Láttad Szarkát? – kérdezte tőle. Nem, Csiga nem látta.

– Láttad az árnyékom? Nem, Csiga azt sem látta.

– Mi az a fekete rajtad? – kérdezte ekkor Csóka. – Csak nem az én árnyékomba takarózol?

Azzal megvágta Csóré Csigát. De hát az a teste volt Csigának. Fájt is neki a vágás, kicsordult tőle a könnye. Látta ezt Csóka, meg is sajnálta a csúszómászót, bocsánatot kért tőle. Sőt, a csőrében elhozta neki az almát, hogy a könnyező jószág hamarább falatozzon belőle. Az alma ugyan megbarnult itt-ott, de semmi baj, a rothadt almát Csóré Csiga még jobban kedvelte.

No de híre ment, hogy ellopták Csóka árnyékát, vagyis hogy Réten tolvaj van, úgyhogy Vörös Fenyő magához rendelte Csókát meg Szarkát, derítsék ki, mi a helyzet, tegyen igazságot közöttük.

– Ellopta az árnyékom, ellopta az árnyékom! – rikácsolta Csóka, amikor mind megjelentek. Nagy a Szarka farka, biztosan alatta van, toldotta meg a beszédét.

– No de Szarka sem volt rest: az ágra mutatott, amelyiken Csóka trónolt, és azt mondta: – De hiszen ott van.

És hát valóban, az ágon ott terpeszkedett Csóka árnyéka, a sajátja. Még ki is próbálta: hajolt jobbra, vele tartott az árnyéka, hajolt balra, balra hajolt az is…

– Ez hogy lehet? – kérdezte Csóka, sehogyan sem értette a dolgot.

– Ez úgy lehet – kezdte el Csóka okítását Vörös Fenyő -, hogy valakinek az árnyékát nem Szarka veszi el vagy adja vissza, hanem a Nap. Nemcsak neked, de Szarkának sem volt árnyéka, míg a Köd uralkodott Réten. Nyírfácskának sem, sőt, még a Vörös Fenyőnek is a Nap adja, pedig én magasabb is, vastagabb is vagyok Nyírfánál.

Vörös Fenyő úgy kacagott, hogy zizegni kezdtek a tűlevelei.

Csóka csak állt és megszégyenülten hallgatott. A kínos csendet pedig a Nap szüntette meg: beköszöntött hozzájuk is: -Szép jó napot mindenkinek! Hozzá meg éles árnyékot!…