Fotóriporternek lenni önpusztító, túlfeszített robot ugyan, szüntelen gázolás a sárban, a salakdombok érdes, lábbeli-nyúzó törmelékében, de az emberileg nem mindennapi terhelés mellett olyan tájakat, látványokat és helyzetek tárulnak fel a fotós előtt, aminek begyűjtéséhez másképpen hét élet nem lenne elég. E menet közbeni felvillanásokat NPZ kitűnően érzékelte és rögzítette. Természetesen, volt közöttük, ami a pillanattal együtt elszállt, semmivé foszlott.

Élete-munkássága summájaként ő maga ekként összegzett dióhéjban egy tárlatnyitón:

– Négy államfőt fényképeztem, öt megyei párttitkárt, és öt főszerkesztőt szolgáltam ki. Ott voltam minden csíkszeredai tömbház építésénél, de megvan nálam az erdélyi képzőművészek arcképcsarnoka, melyben ott van például Kolozsvárról Aurel Ciupe, Szervátiusz Jenő a Tamási-emlékmű faragása közben. Van egy gazdag Nagy Imre-portrésorozatom, lefotóztam Mérey Andrást, Plugor Sándort és Beczásy Antalt. Fotóztam a jégpálya előtti szobor avatását, így megörökítettem Vákár Lajos bácsit, akiről az épületet elnevezték, és az akkor még élő két egykori csapattársát…

Ezek viszont csak száraz adatok. NPZ jóval több volt, mint egyszerű fotóriporter. Szülővárosa egyik legjobb, korai fotográfusának laboratóriumában, annak inasaként leste el a szakmát. Fotós krónikás volt, ugyanakkor művész is, aki nem csak alkotott, de mozgalmat teremtett, megyei fotóklubot vezetett és tartotta a lépést a fotográfiai divatokkal és technikai újításokkal. Életművének zöme fekete-fehérben, celluloid filmre készült, desikeresen kísérletezett a digitális technikával is.

2009-ben megjelent albumának címe Címerem: fény és árnyék. Akkor már neve mellett szerepelt a kitüntető EFIAP titulus, amit azok az alkotók kaphatnak, akik azon túl, hogy kiváló technikával és alkotásokkal rendelkeznek, képeiket gyakran fogadják el több, a nemzetközi fotószövetség által támogatott nemzetközi szalonon. Ezekből mutatunk be néhány tucatot.

(Cseke Gábor)

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Kafé Főnix irodalmi és fotóművészeti lap