Gustave Doré
(1832-1883)
francia képzőművész illusztrációja La Fontaine A tücsök és a hangya című meséjéhez

Jean de La Fontaine jómódú polgári családból származott.  Iskoláit szülővárosában kezdte, papnak készült, mégis a jogi pályát választotta, ügyvédként dolgozott, és mellette irodalommal is foglalkozott (Horatius-t és Terentius-t fordítgatta). Szülei kívánságára nősült, azonban hamar otthagyta hivatalát és feleségét is, Párizsba ment, ahol kicsapongó életet élt.

Pártfogójának, Fouquet miniszternek a bukása után kénytelen volt hazatérni. Otthon megismerkedett Bouillon (leánynevén Mancini) hercegnővel és kastélyában mindennapi vendég lett. A hercegnő számára frivol hangú verses elbeszéléseket és novellákat írt. 1664-ben Jean de La Fontaine ismét Párizsba ment, ahol magas pártfogóinak (Condé és Conti, Vendôme és Burgund hercegeknek, az orléans-i hercegnőnek és másoknak) kegyéből élt. Racine megismertette Boileau-val és Molière-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították. Az udvarba nem volt bejáratos, mert a mindenható XIV. Lajos haragudott rá és az Akadémiába is csak nagy nehezen engedte őt beválasztatni. Jean de La Fontaine idős korában megbánta könnyelmű életmódját és hogy irodalmi léhaságait jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított.

Írt elégiákat, színműveket is, de népszerűségét állatmeséinek köszönheti. Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az első hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára. A következő hat már nem annyira gyermekeknek, inkább felnőtt olvasóknak szólt. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat, XIV. Lajos és a spanyol király között lévő vetélkedést. Elemzői szerint az utolsó állatmesék írásának idején már azzal a szándékkal alkotott, hogy az állatok javára ítéljen az emberek felett.

Leghíresebb állatmeséi közül való: A holló és a róka és A tücsök és a hangya.

Fabuláit később a francia grafikus, festő és szobrász, Gustave Doré illusztrálta. 1922-ben összes meséje megjelent magyarul Vikár Béla fordításában és Haranghy Jenő illusztrációival az egykori Dante Kiadó gondozásában.

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)

*

A KAKAS ÉS A RÓKA

Pislogva őrködött szokott helyén, egy ágon,
a vén kakas, furfangos és merész.
Megáll egy róka lenn. A hangja mint a méz.
«Kitört a béke, – szól, barátom,
harcunk emléke ködbe vész.
Hírnök vagyok, repülj karomba s add a szádat,
siess, ne várasd cimborádat,
negyven mérföldem van e hírrel hátra még.
Dolgozhat a baromfinép,
segíti majd, mikor szemelget
testvéreként a róka-nemzet.
Örömtűz ég, keblemre hát,
repülj le, csókom száll reád,
testvéri két karom kitárva.»
«Barátom, – szól a vén kakas, szívemre ír
minden szavad s hunyó napomnak éke, drága
virága
e békehír.
S e hírre pompás ráadás,
az hogy te jössz vele. De ott fut két agár,
ki biztos szintén tudja már
s tudatni jő ezt, nem vitás;
már itt ügetnek, ó mily gyors kengyelfutók;
leszállok én is, várj! négyesben szép a csók.»
«Nem várhatok, futok, későre jár az óra,
csókolj meg máskor, – szól riadtan most a róka,
majd eljövök.» – S a hízelgő szalad,
fák közt búvik, cserjék alatt,
s dühöng. Dugába dőlt a terve.
A vén kakas meg ül merengve
s kacag egy halkan kaccanót;
mert kettős élvezet megcsalni a csalót.

Kapcsolódó oldal:

JEAN DE LA FONTAINE:   VÁLOGATOTT MESÉK