Nemhiába voltak babonásak az emberek errefelé. Az ökrök és a tehenek nyakába vörös masnit kötöttek, s egyikük tükröt is hordott magával. Ha a megsértett garabonciás diák felmérgedt, tükröt kellett a fizimiskája elé tartani, ettől úgy elszaladt, hogy még a táltospatkóját és a fésűjét is kiejtette. Akkor már hiába volt az ördög és a boszorkány ivadéka! A táltospatkó táltossá varázsolta a legöregebb gebét is, a fésű meg, ha elhajították, magas kerítéssé változott.

A Hami erdő kora tavasszal megtelik vidám zsivajjal, nevetéssel. Itt bont rügyet elsőként a barka, s itt pompázik széles e környéken a legtöbb hóvirág. A madárdalos tisztásokon ilyenkor ad találkát egymásnak a jókai legény meg a nagyfödémesi fruska, hogy szerelmük majd májusban, a borsai erdő gyöngyvirágai között kibontakozzék. Valamikor a Hami erdőben óriási fák és mocsarak ásítoztak. Itt nőttek a legmagasabbra a tölgyek, az akácok s a büszke jegenyék. Mára a sudár termetű óriásjegenyék és a hatalmas platánok teljesen eltűntek ebből a rengetegből.

A hami erdő különlegességei a tengerszemek. De vajon hogyan keletkeztek ezek a csillogó, hatalmas vizek a rengeteg erdőben?  Mindjárt elmesélem.

Telhetetlen favágók dolgoztak ott valamikor régen. Kiszemelték a legderekabb, a legmagasabb fákat, a többi nem kellett nekik. Nekiláttak hát a gyökerek, a csökök kiásásának. Ekkor még gyökerestül ásták ki a fákat, nem úgy, mint manapság. Hatalmas és erős gyökereik voltak ezeknek a fáknak, s óriási területen kapaszkodtak egymásba és a talajba. Dolgoztak a favágók, már ömlött róluk az izzadság, de nem adták fel. És akkor, Uram, Teremtőm…

Délben, amikor a favágófeleségek megérkeztek a jó meleg ebéddel vagy a hűs aludttejjel, férjeiknek már csak hűlt helyét találták. Az erdő közepén több tucat feneketlen tó fogadta a megrémült asszonyokat. Az történt, hogy amikor a favágók az utolsó gyökereket is elvágták, a sárkányvermekből hirtelen feltört a víz, s elnyelte a telhetetlen favágókat a fákkal együtt. Harmadnapon felvetette a halottakat a víz. A feleségek akkor tisztességesen eltemették a családfenntartókat.

A megözvegyült asszonyok naponta imádkoztak a sírok helyén, keservesen siratták férjeiket. Azokon a helyeken, az özvegyek könnyeiből idővel hóvirágok nőttek ki.

Ha szerelmesek hallgatják ezt a történetet, még szorosabban átölelik egymást. Olyan szorosan, ahogy a kivágott fák gyökerei kapaszkodhattak az áldott földbe, mely a bölcsőjük volt, de a favágók telhetetlenségének köszönve, végül a koporsójukká vált.

*

Kapcsolódó oldalak:

Megjelent Fellinger Károly: Ilka vára című mesekönyve

Fellinger Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán