EUGENIA S. LEE: Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában 34.

Jyll — Mon, 24 Feb 2020 12:22:50 +0000

Annak idején, fájt a térdem, az tűnt a legnagyobb problémának. Igaz, probléma azóta is, de érdekes módon vesztett a jelentőségéből, mert rohamosan elkezdett romlani a látásom. Azóta is oldalazva megyek lejtőn, és lépcsőn, esetleg a férjem hátán, de mégis visszaszorult a térdfájás a vakság potenciális bekövetkezte okán. Ez, mármint a vakság, a szádzsumban is benne van. Aztán elkezdtem gyakorolni, hogy ha majd teljesen megvakulok, akkor se legyek magatehetetlen. Azóta is gyakorolok, és azóta is romlik a szemem, de még nem vagyok vak. Aztán jött az agy ér aneorizma, meg az agyműtét, ami, lévén az agyam kellős közepén van a problémás ér, nem volt egyszerű menet, igen nagy esély volt rá, hogy nem élem túl. No, akkor egy ideig kevésbé sajnáltam magam amiatt, hogy meg fogok vakulni, a térdem pedig tényleg csak a lépcsőn jutott eszembe. Ezt csak azért írtam le, hogy érezzétek, egy adott pillanatban súlyosnak tűnő probléma, másodpercek alatt képes jelentőségét veszíteni, ha mondjuk jön egy nagyságrendekkel súlyosabb helyette. Aztán azért is írtam le, mert egyébként is mindenféle súlyos, és kevésbé súlyos betegségekkel tarkított életem megtanított arra, hogy minden félelem, végső soron halálfélelem. Aki elég sokszor éli át a halál közelségét, az egyre kevésbé fél egyéb változásoktól, és kimondottan szórakoztatónak tartja a saját kezdeményezésű változtatásokat. Nekem hetente más színű a hajam, a stílusom, a lakást rendszeresen átrendezem, szeretem, érdekesnek találom. Gyakran változtatom Facebookon is a képeimet, legyen aktuális, friss, valódi, és persze új, más. Az én szádzsum ezen része szó szerint úgy szól, hogy az életem egy viharos szélben álló gyertya lángja, bármikor elfújhatja a szél. Ezt is éltem át mostanáig, születésemtől fogva. Nekem ajándék, mert megtanultam általa békét lelni, és elengedni. Amikor a szádzsum ezt ki is mondta, teljesen megnyugodtam, sokkal szabadabb vagyok, mint eddig bármikor, tudok feltétel nélkül szeretni. Embert, sünt, kutyát, egy virágot, bármit és bárkit. Tehát nehéz a szádzsum, de nem “rossz” , sőt, szerintem nagyon is “jó” , bár így nem osztályozunk sorsokat soha. Van, akinek az van a szádzsujában, hogy pár év múlva megtalálja a szerelem, de ez neki, abból a szemszögből ahol most tart, beláthatatlanul hosszú időnek tűnik. Van, akinek ugyanez a problémája, de az ő szádzsujában nincs valódi szerelem. Van, akinek lesz gyereke, van akinek soha. Van akinek lesz pénze, van akinek soha. Van aki gazdag, de magányos, szeretik, de meg fog halni, és millió egyéb kombinációja a sorsnak. Azt hiszem, a szádzsu azért hasznos, mert segít elfogadni amit el kell, és lehetővé teszi a változtatást azon, amin lehet. Egy idősebb hölgy kérdezte tőlem a minap, hogy ugye el kell fogadnunk a sorsunkat? Mielőtt még válaszolhattam volna, egy fiatal, és még harcos lelkű amazon odaírta, hogy “nem”! A kérdező, és én is jót mosolyogtunk, de természetesen nem szóltunk, ezt nem lehet megtanítani, ezt csak megtapasztalni lehet, a sorsunk ismerete, elfogadása igen nagy ajándék, ugyanis akkor szűnik a görcsös akarás, a pótcselekvések hosszú sora, és egyértelművé válik, hogy mi az a része az életünknek, amin valóban lehetséges változtatnunk. Miután ez tisztázódott, már lehetséges arra a részre fókuszálni.
Egy biztos. Végső soron minden szádzsut mi készítünk magunknak. Előző életeink szándékai, gondolatai, szavai, és tettei által. Nincs kinél reklamálni, hogy de miért. Jó szándékkal lenni, a következő életeink szádzsuját alapozza meg, ahogy a rosszindulat is azt teszi, csak más lesz az eredmény.

***

EUGENIA S. LEE a Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában rovatban megjelent írásai

“Magyar vagyok, ami nem érdem, nem átok, egy állapot. A férjem, és így a családom fele viszont dél-koreai. Napjaim egy részét a német/holland határvidéken élem, másik felét itt Dél-Koreában. Ez alkalommal anyósom súlyos betegsége okán hosszabb időre rendezkedem be itt, a többi pedig majd kiderül. Apró jegyzeteim az itteni mindennapjaimról szólnak, ebben a városban amit Cheongju-nak neveznek, magam is most élek először.”

EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Eugenia S. Lee szerzői oldala

EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

EUGENIA S. LEE: Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában 34. – Lenolaj

EUGENIA S. LEE: Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában 34.